Ennek az évnek is vége van. Rengeteg dolog történt a blogon is meg amúgy is, mint például Prince vagy Bowie halála, de ezúttal az idei évben kiadott albumokkal kapcsolatban hoztunk egy kis személyes összeállítást. Sajnos jelenleg a szerkesztőség, csak két tagja üzem képes így tőlünk, jövőre ezen változtatni szeretnénk! Lássuk:
Ryde:
Az év csalódása: You Can't Kill Us (Icon for Hire) - Részletes vélemény a cikkben, röviden csak annyi, hogy az újszerűségük már egy olyan szinten van, ami kevésbé élvezhető és nehezen értékelhető. Sajnálatos, hogy az effektezés így tönkre tette, nem úgy mint...
Az év meglepetése: Bad Vibrations (A Day to Remember) - Nem csak azért volt meglepetés, mert nem tudtam az albumról, hogy lesz, hanem mert olyan kellemeset csalódtam benne, amit abszolút nem vártam. Igen, elhagyták a mindenféle elektronikus sallangot és keményen odavágtak! Várom a folytatást...
Az év legrosszabb albuma: The Electric Warlock Acid Witch Satanic Orgy Celebration Dispenser (Rob Zombie) - A teljesség igénye nélkül mondom ezt, ugyanis nem végeztem katasztrófa turizmust és nem hallgattam rosszabbnál rosszabb albumokat. Az album nem hosszú és azt is megadom neki, hogy jól indít. De egy idő után fárasztóba és hallgathatatlanul idegesítőbe csap át. Nem ajánlom!
Az év legjobb albuma: Revolution Radio (Green Day) - Ez az év a visszatérések éve volt. Köteles Leander új bandával tért vissza, a KoRn a régi stílushoz tért vissza és hát itt a Green Day is 2012 után ismét. Ez az album egyszerűen fantasztikus élmény volt. Újra ráébresztett arra, hogy én mennyire szeretem a bandát, és hát jövő évi cikkek között, azt biztosan ígérhetem, hogy a Green Day lesz az egyik első!
Én alapvetően elégedett vagyok az idei évvel. Sorra hallgattam a kellemesebbnél kellemesebb albumokat. Szerintem zenei szempontból egy nagyon jó évet zártunk. Kíváncsian várom, a következőt.
Torcher:
Az év csalódása: The Hurt And The Merciless (The Heavy) - Valószínűleg elég keveset mond sokatoknak a név, röviden jellemezve egy rettentő igényes és szórakoztató blues/néhol funkosabb elemekkel operáló rockbanda. Az album bőven nem rossz, igazából korrekt, de az utóbbi két albumuktól látványosan elmarad tavalyi korongjuk.
Az év meglepetése: Metal Resistance (BABYMETAL) - Igen, komolyan. Mindig is úgy tekintettem a japán trióra, mint egy egyszerű keleti vicczenekarra. Az olyasfajtára, amit megnéz az ember YouTube-on, majd 'haha fura japánok' reakcióval borítékolva továbblép rajta. De a Metal Resistance valami egészen más. Van egy bája az egésznek, ami engem elvarázsolt az utolsó percéig. Egy olyan vigyorral keltem fel előle, amin én lepődtem meg leginkább. Zeneileg kreatív, dallamai fülbemászók, és ezzel nekem ott szerepelt tavaly a kedvencek között
Az év legrosszabb albuma: HYMNS (Bloc Party) - Rettentően szenvedtem rajta. A stílusváltással a korai lemezeikhez képest nem is lenne gond, azzal már inkább, hogy egy deka hozzáértés nem maradt a régi Bloc Partyból. Szövegei egyszerűek, mint egy tál natúr kefír, a hangszeres háttér vagy eltűnt, vagy annyira unalmas, mintha egy hétig azt a rohadt kefírt nyelné az ember. Az év csalódása is lehetne, de nem akartam kétszer említeni ezt a letisztult rémâlmot.
Az év legjobb albuma: The Holographic Principle (Epica) - A szimfónikus metál zászlóshajója számomra idén sem okozott csalódást. Az album rendkívül változatos, érzéki, és bár nem tökéletes, egy lenyűgöző élmény volt 2016-ban. Habár rajongója vagyok a műfajnak, kezdem úgy érezni, hogy elhanyagoltabb évről évre. Jóleső érzés azt látni, hogy nem egészen.
2016 pedig egy kiváló év volt zenei oldalról, a tavalyihoz hasonlóan erős. Ahogy felettem már említették: ez a visszatérések éve volt. Soha rosszabbat!
