Éééés nagyjából fél év után a második fejezetet is elővesszük! A felállás maradt, tagok nem cserélődtek, és még mindig 2013, ami azt jelenti, hogy a srácoknak sikerült kevesebb idő alatt piacra dobni két albumot, mint nekem ezekről kritikát írni. Azzal együtt, hogy valószínűleg én több időt ölök bele ebbe, mint azt ők tették az ötödik LP kapcsán, de ne szaladjunk ennyire előre...
Az itt-ott gyengélkedő, néhol erősen haldokló, de összességében egészen szórakoztató ezelőtti albumuk után kíváncsi voltam milyen lesz az azutáni lemezt újrahallgatni, mert ugyanis ez az album volt az első találkozásom a bandával, még anno, amikor elérhetővé vált, és gyakorlatilag a Wrong Side... Vol. 2 miatt kezdtem el érdeklődni igazán a Five Finger iránt, ami teljesen érthetetlen már számomra.
Az album legnagyobb baja, hogy borzasztóan szenved a karaktertelenségtől. Az egész olyan 'bárki más is játszhatná' kategória. Nincs egy pontja amire rábökve azt tudnám mondani, hogy ez igenis definiálja a banda lényét. Rettenet üres. Most is hallgatom, és azt veszem észre magamon, hogy az új Kendrick Lamar lemez is jobban mozgatja a fantáziám, mint ez.
Emellett az egész olyan polírozott hatást kelt, mintha egy tengeri uborka próbálna lombikokban lögybölni valami groove metálra hasonlító kimért, gyáva, semmitmondó, torz valamit. Leírhatatlan szarul van az egész stúdiózva, nem azért, mert rosszul szól, egyszerűen csak minimálisan sincs az a nyers hangzása, amitől hiteles, vagy élvezhető lenne, erre meg még rákúrnak pár idióta effektet időnként! Sok számról még azt sem tudom jó szívvel leírni, hogy hallgatható.
Dehátakkor miről beszélek:
Here To Die - A nyitány, ami se nem tökös, se nem ötletes, az egyetlen dolog ami kering bennem az az, hogy
milyen szarul van ritmizálva, és hogy a refrént meg érdemesebb lett volna egy jobb számra félretenni, ami meg amúgy addig van ismételve, hogy legalább a dal hosszát tekintélyesebben megtolja.
Weight Beneath My Skin - A számot elhordtam mindennek úgy 5 perce, de valamiért ahogy egyre többet hallgatom, egyre jobban tetszik. Nem nagy valami, de kifejezetten tetszik a szövege, és hát Báthory...
Wrecking Ball - Valószínűleg a legrosszabb szöveg amit írt eddig Ivan. Nem kemény, de ha a szavakat egymás mellé teszem akkor keménykedőnek látszó. Itt inkább él a 'fárasztó, de legalább Báthory' jellemzés.
Battle Born - Az egyik fénypontja a Wrong Side Vol. 2-nak. Vagy nem. Jó a szöveg, jól össze van rakva, de egy olyan elviselhetetlenül álmosító és oda nem illő 10 másodpercet tartalmaz, amit nem tudok neki elnézni.
Cradle To Grave - Családbarát. Nincs rossz szövege, a dob kimondottan tetszik (még a szar stúdiómunka ellenére is), de valami olyan gusztustalan simogató hatása van az egésznek, amit nem tudok elviselni.
The Agony Of Regret - Ez. Rejtett gyöngyszem. Ez a 101 másodpernyi akusztikus gitár, "A Megbánás Gyötrelmei" névre keresztelve a legkerekebb dolog az LP-n. Még akkor is, ha csak felvezetés a következő számhoz, ami...
Cold - Egy határozottan kellemes meglepetés. A refrén ahogy belép, "It's all gone cold..." része rettentő nevetségesen hangzik, de minden más kimagaslóan jó. Vagy ez túlzás, és csak örülök, hogy valami minőségibbet hallok az előzőeknél...
És a végéhez ugorva, mert az eddig leírt betegségeit tudtam volna csak ismételni a köztes szakaszon:
House Of The Rising Sun - Az eredeti mai napig tökéletesen élvezhető, és szépsége az egyszerűségében keresendő. A feldolgozás pedig hát... Vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban. Vannak részei, amik valami borzasztó jól passzolnak a Five Finger-höz, és vannak részei, amik csak filler hatást keltenek, hogy szóljon addig is valami. Összességében viszont egy jó átirata az Animals-féle Felkelő Napnak. Kellően egyedi ahhoz, hogy ne érezzük feleslegesnek.
Az album meg hát gondolom kiderült: nem nyerte el a szívem. Nem katasztrófa, de vannak elképesztő mélypontjai (WRECKING BALL) és csak úgy amúgy. Nem tudnám senkinek sem jó szívvel, jó időtöltés gyanánt ajánlani. Rég szenvedtem ennyire valamin, de még ennyit így is érdemel:
Basement Score: 35%
