Elérkezett ez a pillanat is. Ha jól tudom a blog történelmében először lesz szó magyar bandáról klasszikus cikk formában. Esett szó ilyen-olyan bandákról egy koncert keretein belül, vagy egy kis beszámoló egy feldolgozás lemez kapcsán, de úgy, hogy végig megyünk az alakulástól napjainkig. Ilyen célra mi más lehetne megfelelőbb alany, mint a hazai rockzene egyik legnépszerűbb alakja, akik ráadásul idén még új lemezt is adnak ki (nem, nem a Leadner Kills...) a Depresszió!

A Depresszió zenekart 1999-ben alakította Halász Ferenc (énekes és szólógitáros); Nagy Dávid (dobos); Reichert Roland (basszusgitáros). Az év végén csatlakozott hozzájuk Hartmann Ádám (gitáros) és így állt össze az első formáció. A banda egyébként egy 2000-es koncerttől datálja az indulását és nem a '99-es összeállástól. Első nagylemezüket 2000 augusztusában már rögzítették is és még ebben az éven piacra dobták. Ez volt a Tiszta Erőből.

A lemez hossza nincs háromnegyed óra és tizenkét dalt vonultat fel. Előismeretem az albumról igazából a záró dal volt, illetve maga az előadó. Hard Rocknál valamivel erősebb valamit, itt-ott hörgési kísérletet is tesz Feri. A szövegek legtöbbje nagyon okos és maguk a rímek is jól működnek. A rockzene pecsétjét magán viseli, azaz, hogy minimális politikai, sokkal inkább társadalmi problémákra világít rá és azokról panaszkodik. Egy dolog van ami az élményt rontani tudja, az a kidolgozatlanság, illetve a felvételek minősége. Nyilván ez kevésbé a banda hibája, és egy első lemezes csapatnál ezt el lehet tekinteni. Valamint Feri sem igazán találta még meg a hangját (mármint azt ami később a bandát jellemzi). De az egyéb hangszerelés kellően változatosan és kreatívan van kivitelezve. Kiemelendők:

Annyi Év Után - Egy kis zenei felvezetés, minimálisan komplikált dobbal, majd egy rövid átkötés és már a valódi alapot halljuk. Hangszeres részekkel tördelt verzék és egy sokatmondó refrén, ami remek példája a bevezetőben felvetettekkel. Miszerint a rock a lázadás eszköze és az aktuális társadalmi rendszer hibáiról szól. Rövid három perc, aminek a végén hallhatjuk az ordítást....

Tagadás - A felépítésében hasonló az előző trackhez. Itt egy kicsit talán tovább mennek zeneileg, illetve a vokálban is van egy ilyen gyorsabb rész, ami szerintem nem működik, egyszerűen szükségtelen volt. A mondani való ismét erősre sikerült. Ami miatt mégis talán megér egy meghallgatást, azért, mert a szám második felében valami hasonlóval próbálkozik Feri, mint amit a Life is Peachy album nyitányában hallhattunk 4 éve.

Föld - Madárcsicsergés, majom vinnyogás, oroszlán bömbölés és sok más biztató hanggal indít a dal. Felbukkan a lábdob, majd a gitár és valaki, aki fájdalmat érez, mert nagyon szívja a fogát. Megkezdődik a teli torokból való üvöltés. Meg van a maga bája, meg lehet ezt is szeretni, nekem személy szerint nem szívem csücske ez a fajta hangképzés, de azt el kell ismernem, hogy ez a dal nagyon állat. A természet és az emberi élet kapcsolat csak egy dolog. De úgy van felépítve az egyébként öt perces tétel, hogy ez egyre izgalmasabb legyen.

Sokkold a Rendszert - Akik ismerik a banda munkásságát valószínűleg belefutottak ebbe a dalba is. A legismertebbek egyike. Ütős dobbal és egy lírikusabb gitárral nyitja meg a bulit. Zeneileg is érett, a szövegről nem is beszélve. Az már részlet kérdés, hogy azóta mennyi újradolgozása és újrakeverése készült (például a Nincs Jobb Kor válogatás verziója). 

Por és Hamu - Szívemnek kedves dobszólóval indít a zárótrack, amihez először a basszusgitár lép be. Egy egyre fokozódó indulattal és energiával épül a verze, ami után a refrén egy nyers ítélet. Személy szerint az egyik kedvenc számom a lemezről. Mind a refrén hangulata és hát a hangszerelés, gitárszólóstul és mindenestül. Bár az ordítás itt is elég érdekes, de mivel nem az egész dalon ível át csak a végén kapunk belőle, így ezzel ki tudtam egyezni.

Kezdetnek teljesen rendben van az album. Kicsit még csiszolgatják a saját stílusukat és minden nagyon jó lesz. Ami még egy kicsit nehezítette a dogokat, hogy ugyan maguk a dalok tök jók, de nekem kicsit sok volt egyszerre. Kicsit monotonná vált az album a végére, úgy hogy egy meglepően jó zárást kapunk.

Basement Score: 65%