Zene Pince

2017\02\16

Papa Roach - Paramour Sessions

Az első albumon megismert négyes utolsó közös dallamai csendültek fel a 2006-os lemezen. Az album ismét más mint az eddigiek. Vannak rajta a Getting Away with Murder dalaihoz hasonló rock balladák, de Infest-féle komolyabb nu-metál dalok is. A legkomolyabb témáktól a teljes tébolyult hülyeségig, amit csak el lehet képzelni. Teszi mind ezt úgy, hogy ez az egész az előnyére válik. Nem felejt el koherens maradni.
Az album a megjelenésekor megosztotta a kritikusok, de összességében pozitív a vélekedés róla. Én nagyon szerettem és számomra abszolút rejtély, hogy miért ennyire alul értékelt és/vagy nem ismert. A lassabb ballada része remekül működik, jó a felépítésük és tartalmasak. A rap-rock őrültségek pedig remekül ellen súlyozzák képzeletbeli mérleghintánkat, hogy ne fulladjunk a kínkeserves depresszióba az album végeztével. Mindennek ellenére hat egységesként az album, mert volt mögötte koncepció. Kiemelendők:

paramour_sessions.jpg...To Be Loved - Az album nyitó dala, talán a legismertebb mint közül. Nem csodálom, remek kis feszültség levezető pörgés. Kicsi címzettlen odaszólogatás is van. Nehéz nem élvezni az egészet és ez borzasztó mód az előnyére válik.

Crash - Ez az dal az előző kettőhöz hasonlóan a totális megőrülésről és a lázadásról szólnak! Ez a szám talán azért lehet érdekes, mert a 2010-es élőfelvételeket tartalmazó Time for Annihilation lemez címe ebből a dalból jön. Melegen tudom ajánlani az első dalt a zúzó rockereknek!

time_for_annihilation.jpgForever - Ennél dalnál kezdődik meg igazán melankólikus lelassulás. Ez ismét egy (talán) ismertebb dal az albumról. Ez egy romantikusabb rock ballada. Zeneileg abszolút a toppon van ez a dal is. A magányosan teázgató rock szerető kollegáknak tudnám ajánlani, de igazából bárki számára fogyasztható és élvezhető

My Heart is a Fist - Érdekesség, hogy ebben a számban közreműködik Travis Barker, aki ekkor (is) a blink-182 dobosa. Elég sejtelmesen, de mindenképpen figyelem felkeltően indít. Az egész szám egy atmoszférikus és elgondolkodtató dal. A Travis kap elegendő szerepet és nagyon jól játszik.

No More Secrets - Ugyan komolyabb témákat boncolgat mit a lemez elején lévő számok, de abszolút azok párja lehetne. Ez a szám a könnycsatornát szorító dalokat oldja fel egy kicsit így a végére. Kicsit a Guns 'N' Roses-ra emlékezetet, de csak távolról. Egy egyedi és érdekes dal.

cd.pngRoses on My Grave - Egy méltó lezárása az albumnak. Kellően katartikus és ha nem is túl felemelő, de kivált valamiféle hatást. Jacoby elmondása szerint ez a dal az akkor tájt elhalálozó nagyapjáról/hoz is szól.

Ez az album, ha nem  is minden pillanata arany, kifejezetten rossz dal nincs rajta, sőt még középszerű se. Nem minden dal a legkellemesebb, de nem fog senkit csalódás érni, ha meghallgatja, kizárólag ajánlani tud. Megérdemli a figyelmet!

Basement Score: 85%

5/5 Papa Roach

2017\01\06

2016 Évösszegzés

Ennek az évnek is vége van. Rengeteg dolog történt a blogon is meg amúgy is, mint például Prince vagy Bowie halála, de ezúttal az idei évben kiadott albumokkal kapcsolatban hoztunk egy kis személyes összeállítást. Sajnos jelenleg a szerkesztőség, csak két tagja üzem képes így tőlünk, jövőre ezen változtatni szeretnénk! Lássuk:

Ryde:

Az év csalódása: You Can't Kill Us (Icon for Hire) - Részletes vélemény a cikkben, röviden csak annyi, hogy az újszerűségük már egy olyan szinten van, ami kevésbé élvezhető és nehezen értékelhető. Sajnálatos, hogy az effektezés így tönkre tette, nem úgy mint...

Az év meglepetése: Bad Vibrations (A Day to Remember) - Nem csak azért volt meglepetés, mert nem tudtam az albumról, hogy lesz, hanem mert olyan kellemeset csalódtam benne, amit abszolút nem vártam. Igen, elhagyták a mindenféle elektronikus sallangot és keményen odavágtak! Várom a folytatást...

Az év legrosszabb albuma: The Electric Warlock Acid Witch Satanic Orgy Celebration Dispenser (Rob Zombie) - A teljesség igénye nélkül mondom ezt, ugyanis nem végeztem katasztrófa turizmust és nem hallgattam rosszabbnál rosszabb albumokat. Az album nem hosszú és azt is megadom neki, hogy jól indít. De egy idő után fárasztóba és hallgathatatlanul idegesítőbe csap át. Nem ajánlom!

Az év legjobb albuma: Revolution Radio (Green Day) - Ez az év a visszatérések éve volt. Köteles Leander új bandával tért vissza, a KoRn a régi stílushoz tért vissza és hát itt a Green Day is 2012 után ismét. Ez az album egyszerűen fantasztikus élmény volt. Újra ráébresztett arra, hogy én mennyire szeretem a bandát, és hát jövő évi cikkek között, azt biztosan ígérhetem, hogy a Green Day lesz az egyik első!

Én alapvetően elégedett vagyok az idei évvel. Sorra hallgattam a kellemesebbnél kellemesebb albumokat. Szerintem zenei szempontból egy nagyon jó évet zártunk. Kíváncsian várom, a következőt.

 

Torcher:

Az év csalódása: The Hurt And The Merciless (The Heavy) - Valószínűleg elég keveset mond sokatoknak a név, röviden jellemezve egy rettentő igényes és szórakoztató blues/néhol funkosabb elemekkel operáló rockbanda. Az album bőven nem rossz, igazából korrekt, de az utóbbi két albumuktól látványosan elmarad tavalyi korongjuk.

Az év meglepetése: Metal Resistance (BABYMETAL) - Igen, komolyan. Mindig is úgy tekintettem a japán trióra, mint egy egyszerű keleti vicczenekarra. Az olyasfajtára, amit megnéz az ember YouTube-on, majd 'haha fura japánok' reakcióval borítékolva továbblép rajta. De a Metal Resistance valami egészen más. Van egy bája az egésznek, ami engem elvarázsolt az utolsó percéig. Egy olyan vigyorral keltem fel előle, amin én lepődtem meg leginkább. Zeneileg kreatív, dallamai fülbemászók, és ezzel nekem ott szerepelt tavaly a kedvencek között 

Az év legrosszabb albuma: HYMNS (Bloc Party) - Rettentően szenvedtem rajta. A stílusváltással a korai lemezeikhez képest nem is lenne gond, azzal már inkább, hogy egy deka hozzáértés nem maradt a régi Bloc Partyból. Szövegei egyszerűek, mint egy tál natúr kefír, a hangszeres háttér vagy eltűnt, vagy annyira unalmas, mintha egy hétig azt a rohadt kefírt nyelné az ember. Az év csalódása is lehetne, de nem akartam kétszer említeni ezt a letisztult rémâlmot. 

Az év legjobb albuma: The Holographic Principle (Epica) - A szimfónikus metál zászlóshajója számomra idén sem okozott csalódást. Az album rendkívül változatos, érzéki, és bár nem tökéletes, egy lenyűgöző élmény volt 2016-ban. Habár rajongója vagyok a műfajnak, kezdem úgy érezni, hogy elhanyagoltabb évről évre. Jóleső érzés azt látni, hogy nem egészen.

2016 pedig egy kiváló év volt zenei oldalról, a tavalyihoz hasonlóan erős. Ahogy felettem már említették: ez a visszatérések éve volt. Soha rosszabbat!

Évösszegzés

2016\12\27

Arch Enemy - War Eternal

war_eternal.jpgMint azt már az előző cikkben mondtam, a Three Days Grace-hez hasonlóan, az Arch Enemy-nél és énekes csere történt. De ha sorrendben szeretnénk haladni, 2012-ben Christopher Amott ismét kilépett a csapatból ezúttal úgy tűnik végleg. Helyére Nick Cordle került. 2014 elején megkezdődött az új albumnak a rögzítése, ami alatt ki lépett Angela és helyére Alissa White-Gluz-t kérte fel a The Agonist énekesnőjét. Ő szívesen fogadta a felkérést és habár korábbi bandájából kikerült, az Arch Enemy fekete zászlói alatt folytathatta karrierjét. Ami különbség a két banda között, hogy az Arch Enemy-ben Angela sosem énekelt tiszta hangon, még Alissa a The Agonist-ben igen. Az, hogy vajon az új közegben fog e tiszta hangon énekelni, majd kiderül.

band_2015.jpgHa egy bandába új énekes kerül, a vele elkészült albumot érdemes nem csak egyféle megközelítésből meghallgatni. Nyilván normális a korábbi énekes albumaihoz hasonlítgatni, mert mégis csak ugyan arról a bandáról beszélünk, de javaslom, hallgassuk meg az albumot önálló műként, a korábbi munkáktól függetlenül. Ez utóbbi szempontból vizsgálva a War Eternal egy fantasztikus album. Azonban ha hozzá vesszük a banda korábbi lemezeit... nos... ez akkor is egy fantasztikus album!
A hangulat teremtés már rutinból hozza a svéd csapat. A dalszövegek ismételten bravúrosan jól sikerültek, legyen szó társadalmat érintő kérdésekről vagy önismereti témákról. Kicsit eltér a korábbi hangzásoktól, de még így is iszonyatosan jól szól. Kiemelendők:

tempore_nihil_sanat.jpgTempor Nihil Sanat -  Ismét egy remek felvezető dal. Ahogy azt korábban tapasztalhattunk ennél sincs szöveg és ez se tart még csak másfél percig se, de minden pillanata mesteri!

Never Forgive, Never Forgot - A kis "szolid" felvezetés után úgy berobban ez a szám, hogy ott kő kövön nem marad! Akkora energia bomba, hogy azt élvezet hallgatni. Iszonyat király a gitár benne végig, Alissa hangja pedig teljesen jól funkcionál az Arch Enemy berkein belül. A szöveg a szokásos minőséget szolgáltatja! Kötelező!

War Eternal - Ezt az albumot én a bejelentése óta követtem és a War Eternal volt az első megjelent dal, ha úgy tetszik single. Teljesen korrekt maximálisan szórakoztató és meglepően változatos. Hangszerelése fantasztikus és hát a vokál...

As the Pages Burn - Nem, nem megyünk végig az összes dalon, mert annyi időm nekem sincs, meg a billentyűzet is elkopna! De ezt azért fontos kiemelni, mert itt tűnik ki leginkább, hogy a hörgés mennyire sok színű lehet, illetve, hogy mennyire tehetséges a kanadai kisasszony! Tempóban valamivel gyorsabb (pedig én nem tudtam, hogy az eddigieket hova lehet fokozni...). Kell ehhez még valamit hozzá tenni?

You Will Know My Name - A személyes kedvenc. Kicsit nyugodtabban indít (de csodásan), aztán egy pillanat és indul a zúzás. Gitárszóló, gitárszóló hátán, remek szövegekkel fűszerezve. Egyfajta ilyen "majd én megmutatom a világnak, hogy kivel áll szemben" dal, amivel borzasztó egyszerű azonosulni.

Time Is Black - Gyönyörű kezdés. Eléggé szokatlan, de teljesen érthető. Olyan hangulatot teremt az elején, hogy ott senki nem marad állva. A dal többi része is kifejezetten jó. Megint csak az eddigiektől, ha nem is merőben, de eltérő. És teljesen jól működik.

stolen_life.jpgNincs mese! Ez az album elképesztően jó! Így kell bemutatkozni/újra bemutatkozni! A legjobb Arch Enemy albumok egyike. Az új fiatalabb énekes a teljes csapatnak is egy valamivel frissebb hangzást adott, és nem azt mondom, hogy már kezdett volna megfáradni, mert szerintem jól szólt volna ez amúgy is, de rosszat nem tett a vér frissítés. Azt meg, hogy jövőre mi lesz, kíváncsian várom!

Basement Score: 88% 

5/5 Arch Enemy

2016\12\17

Three Days Grace - Human

Egy énekes csere mindig nagyon drasztikus változás. A régi rajongók egy része ilyenkor lemond a bandáról illetve új énekes új rajongókat is vonzhat be, de általában a banda rosszul éli meg a cserét. A Three Days Grace esetében Adam Gontier távozásának sem volt túl jó visszhangja. Magyarázatként annyit kaptunk, hogy Adam le akarta zárni eddigi életét és új fejeztet kezdeni. Azóta a Saint Asonia hangjaként lehet megtalálni.
human.jpgHelyére a My Darkest Days exénekese Matt Walst került. A rajongók csalódtak az új albumban, többen megutálták a bandát. A tény ami miatt én nem utálom az az, hogy ugyan elismerem, hogy Gontier tehetségesebb, de nem nőtt úgy a szívemhez a banda, mint az elpártolt rajongókéhoz. Én kíváncsisággal vágtam a 2015-ös albumba.

'14-es év során két single jelent meg az érkező Human albumról. A dalok fogadtatása jó volt. Majd 2015 májusában elérhetővé vált. Az album hát... általában egyhangú és nem a legizgalmasabb, de azért ott van benne a potenciál és a lehetőségek. Egy-két dal van ami nagyon jól szól a többihez képest pedig feltűnően jó. Kiemelendők:

human_race.jpgHuman Race - Korrekt, jó indítás. Emlékezetes és hangulatos dal. Megvan a stílusa és a tempója. Helyenként az új vonulatú Linkin Parknak a jobb pillanatait idézte fel bennem, ami nem rossz!

Painkiller - Az abszolút legjobb dal az albumról. Iszonyat energikus és  dallamos. Csak szeretni lehet. Mellette egy kis mondani való is került a dalba. De az egyszerű felismerhető, dúdolható dallamok teszik kiemelkedővé.

I Am Machine - Ez pedig a szentháromság utolsó ékköve. Szintén egy jó szövegű, dallamos és atmoszférikus dal. Én szeretem, meg úgy általában az emberek is szokták. Felismerhető, egyedi.

band_2014.jpgÉs így kábé ennyi amiről lehet bővebben beszélni. Többiről sem lehet elmondani hogy feltétlen rossz, csak valamivel ingerszegényebb mint a fent említettek és teljesen felejthető. Hogy ez most az énekesnek köszönhető vagy csak egy egyszeri botlás majd az idő igazolja. Egyenlőre én várom a folytatást, mert a mostanság megjelent feldolgozást én imádom! Ez pedig:

Basement Score: 63%

Three Days Grace 5/4

2016\12\14

Arch Enemy - Khaos Legions

Az előző album előtt visszakerült Christopher a bandába, így a 2005-ös felállásban az Arch Enemy. Az előző album nem szerepelt rosszul semmilyen tekintetben sem, a kritikusoknak is tetszett szerintem is egy korrekt darab volt. Ezután a 2009-es évet nem aprózták el, ugyanis két válogatás album is került tőlük piacra, majd 2010 végén stúdióba vonultak és következő év májusába el is érkeztek hozzánk a Káosz Légiói a banda nyolcadik albuma: Khaos Legions.

khaos_legions.jpgAz album egy ízig vérig Arch Enemy album! Stílusban abszolút a helyén van. Legyen szó az Amott testvérek zenei részéről vagy Angela hörgéséről és szövegeiről. Hangulatban, mondanivalóban egy vegytiszta Arch Enemy lemezt kaptunk, fül kápráztató szólókkal és gondolat ébresztő sorokkal. Valamint apróság, de nekem iszonyúan tetszik a borító is. Kiemelendők:

Khaos Overture - Egy fantasztikus kezdés. Remekül meg alapozza a hangulatot. Olyannyira, hogy a koncertek nagy részét ezzel a dallal szokták kezdeni. Jó kis felvezetés, remekül megkomponált és úgy szól, ahogy annak kell!

Yesterday Is Dead and Gone - Az első teljes értékű dal. Apokalipszis a javából. A mindennek vége érzet teljesen jól átjön, a banda le se tagadhatná a dalt mert jellegzetesen Arch Enemy. Persze ott vannak a fantasztikus és egyedi gitárszólók meg minden ami kell.

No Gods, No Masters - Ez a dal már egy fokkal visszafogottabb. Kicsivel lassabb a tempó is, de mondani valószinten van ugyan annyira jó mint akár az előbb említett dal. Továbbra is érdekes figyelemfelkeltő néha már egy picit botrányos a szöveg, a kifejezés jó értelmében.

flag.jpgWe Are Godless Entity - Végül pedig egy iszonyat jó és atmoszférikus hangszeres dal van még, amit annyira ismétlődésre rakva csak hallgatni hosszú percekig (mert egyébként másfél perc aztán kalap-kabát ugrunk a következő dalra).

Nagyon kellemesen telt az albummal eltöltött idő. Angela is és úgy egyébként a banda is ismét letette a névjegyét, és tudta vagy sem, ez lett az énekesnő utolsó teljes értékű albuma. Hatalmas az amit az évek során a bandával csinált és egy igazi legendává nőtte ki magát. Önkéntesen lépett ki a bandából, mert ő már azt érezte, hogy neki ennyi kellett csak ebből. Utódját ő jelölte ki, méghozzá a The Agonist kanadai származású énekesnőét Alissa White-Gluz-t. Hogy miként állta meg a helyét? Még idén összeszedem róla a gondolataim!

Basement Score: 81%

2016\12\03

Icon for Hire - You Can't Kill Us

A 2015-ös év nagyon meghatározó volt a banda életében, ugyanis ebben az évben szüntették meg kapcsolatunk a Tooth&Nail Records-al, és független előadóként folytatták pályafutásukat. Az elején úgy tűnt ez jól és működik. Az év végére azonban gitárosa, Adam Kronshagen kilépett a bandából, hogy több ideje legyen a saját életére. De a maradék két tag lelkesedése töretlen és ki is találták, hogy elkészítik következő albumukat, aminek a finanszírozására a rajongókat kérték segítségül, ugyanis feldobtak egy kickstarter hirdetést a You Can't Kill Us-ra. Aki nem tudná, a kickstarter egy gyakorlatilag adomány gyűjtő hely. Felrakják oda az emberek azt amire pénz kérnek, míg a nép küld nekik pénz, tulajdonképpen leegyszerűsítve ennyi lenne.
Tehát visszatérve az Icon for Hire-höz, a hirdetés jól sült el, megkapták a kellő pénz és el is készült az album, ami lassan egy hete már el is érhető.

youcantkillus.jpgMivel az album készülésekor már csak ketten voltak egy énekes és egy dobos, a maradék hangaláfestést meg kellett oldani valahogy és hát mi mást alkalmaztak volna mint az előző albumon felvezetett elektronikus effekteket. Ez az album sokkal gyakrabban és töményebben használja az elektronika nyújtotta lehetőségeket, ami hol jól sül el (ez a ritkább eset), hol pedig kevésbé. És hát sajnos ez okozta nálam az album vesztét, egyik másik szám effektezése borzasztóan tönkre tette az egészet. Vannak jobb dallamosabb dalok, de azok is inkább pop dalként kiemelkedőek, mintsem a rock kategóriájába sorolnám őket. Nehéz az egészről átfogóan beszélni, hiszen mint mondtam a dalok teljesen eltérnek egymástól a szó minden értelmében. Úgyhogy akkor nézzük a dolgokat részleteibe; dalok:

Supposed to Be - Kellemes indítás, abszolút a jobb dalok kategória. Hangulata van, ami sajnos az albumon nem túl gyakori. A vokál talán ennél a dalnál a legjobb. Itt is használnak mindenféle varázslatot, nem is keveset, de int még inkább hozzátesz, jól van az egészbe beleépítve

singer.jpgPulse - Ennek a dalnak az elején fogtam a fejem, hogy ez ugye nincs komolyan gondolva! Ahogy a szám kezd az valami rettenetes. A refrén a szám talán legjobb pontja, de az se olyan többször szeretnél meghallgatni életed során. Aztán pedig, ha még maradt hajszálad érkezik egy drop aminél ha eddig nem ültél, akkor majd lefogsz! Elképesztő, hogy nem olyan rég még Make a Move és hasonló kaliberű dalokat játszottak. Ezek szerint a studió befolyás egyeseknél nagyon is jótékony hatású, ugyanis nem vesznek el a saját művészetükbe, mint az Icon for Hire.

The Magic - Ezzel a számmal azért vagyok bajban, mert nem tudom, hogy szeretem e vagy fárasztó. Amikor rock zene hatása van akkor nagyon örülök annak, hogy ez a dal létezik, ugyan akkor ez a beakasztott "The Magic" résznek (ami talán a refrén akar lenni vagy mi) is megvan a maga bája. Nem ajánlom meghallgatásra.

Under the Knife - Erre a számra se tudom az mondani, hogy maradéktalanul jó, de inkább ez mint mondjuk a következő. A harmadik versszak mesélős részének például meg van a maga hangulata, meg egyébként is vannak jó pillanatai a dalnak. A lezárás pedig nekem nem tetszett, egyszerűen nem illik a dalba.

Here We Are - Oké ezt nem fogom túl ragozni. Ez rossz, pedig az elején kicsit még akár bizakodhatnánk is, aztán amikor átlépi az első percet, meg kellett győződjek arról, hogy ez még mindig Icon for Hire e vagy véletlen nem kapcsoltam-e át az idei EB himnuszra! Te jó ég, miért kellett ez?

Get Well II - Először is nehogy valaki véletlenül azt higgye, hogy bármi hasonlóság van az "első résszel" mert semmi! Csak simán a banda szeretne emlékeztetni minket arra, hogy hallgathatnánk tőlük jó számokat is e helyett. A dal egyébként nagyrészt elég középszerű, a refrén mondjuk nem rossz, de ez a maximum, amit dicsérni tudok rajta.

wallpaper.jpg Invincible - Ez pedig az abszolút gyalázat. Komolyan a korai Skillet dalokat idézte fel bennem, azokra pedig nem szívesen emlékszem! Egyszerűen tragédia ez a szám. Már az elején olyan mintha valami ma népszerű popzenét hallgatnánk, ez az érzés a későbbiekben erősödik, majd eljő a refrén és megtudom miért nem hallgatok ma népszerű pop zenét. De a korona a dal végén kerül fel, amikor is mintha már Nicki Minaj szólna. És ez az a hasonlat, amit soha nem tudtam elképzelni a bandának, de sajnos itt tartunk.

Eléggé sajnálom, hogy ez az album rossz lett. Meg vannak a pillanatai, de kevés és azok is csak a közegből emelkednek ki. Közelébe sincs a korábbi munkásságukhoz. Néha kicsit olyan, mintha a 'The Path of Totality' Korn album szólna. Nem jók a számok, nagy részük idegesítő vagy unalmas. Nem ajánlom ezt az albumot, maximum azt a két-három számot, amik jobban sikerültek.

Basement Score: 52%

5/3 Icon for Hire

2016\11\30

Élmény - Dolgozzátok Fel! (Tankcsapda)

tankcsapda.jpgMúlthéten a Tankcsapda kiadott egy dupla lemezes feldolgozás albumot, ami (ha valaki nem tudná) úgy épül fel hogy az egyik lemezen a banda dolgoz fel olyan magyar előadók dalait, akikre felnéznek, akiket tisztelnek. A másik lemezen pedig ma népszerű bandák dolgozzák fel kedvenc Tankcsapda számaikat saját stílusunkban.
Mire is kell gondolni. A Tankcsapda előad (többek között): Charlie-t, Omegát, Pokolgépet; míg a Csapda dalokat: Kowalsky meg a Vega, Wellhello vagy Magna Cum Laude. Mára meg tudtam venni illetve elérhetővé is vált Spotify-on, úgyhogy lássuk, mik az első benyomások:

Ryde:
Ma meg tudtam venni a lemezt reggel iskolába menet és egész nap szorongattam, alig várva, hogy hazaérjek és lejátszhassam végre! És hát ez meg is történt. És az az igazság, hogy egy remek másfél órán vagyok túl! A Tankcsapda által feldolgozott számok alapvetően nagyon jók, a feldolgozások pedig kifogástalanok. Érzékkel nyúltak hozzá és stílusosan emelték át a dalokat a sajátos punk-rock világukba, ahogy a Csapda igazán jól szól. Iszonyat jól sikerült, szerintem kivétel nélkül az összes dal. A banda is nyilatkozta, hogy nyilván a tisztelgés volt itt az egyik cél és ilyen szinten kimaradt néhány előadó, akiket szívesen belistáztak volna (Lukács például az LGT-t említette meg a P.Mobilt). De változatos és egy vérbeli Tankcsapda lemez lett!
A másik fele már egy kicsit érdekesebb. A hasonló körökben mozgó Alvin vagy Leander iszonyat jól megoldották. Nekem még a Wellhello-s és a Kowalsky-s is tetszett. Aztán volt néhány ami már kevésbé. Egynél-kettőnél az zavart, hogy az átdolgozás címen elfelejtették a saját szájizükre alakítani. Tény, hogy van pár ötletes szöveg átirat, de szerintem az hogy ugyan azon a dalon kicseréled az alapot és egy másik ember amúgy tök ugyanúgy előadja nem gondolnám, hogy átdolgozás. De összeségében itt is pozitív volt a végeredmény!

Torcher:
Nyilván az ilyen esetekben akkor igazán izgalmas adott személynek a koncepció, ha ismeri az alapanyagot. Számomra pedig ezért hagyott egy hangyányi ehh érzést maga után az első 47 közösen töltött percem a Dolgozzátok Fel!-lel. Nem azért, mert nem ismerem a Korált például, hanem mert a feldolgozás ismertette meg velem Maradj Velemet. Ez abszolút nem a korong hibája, csak az én foghíjas ismereteimé, és ezzel együtt is egész kellemes volt összességében, csak folyamatosan azt éreztem, hogy sokkal viccesebb lenne valószínűleg, ha a pöttöm éveim meghatározó zenekara az Omega lett volna mondjuk a Tankcsapda helyett, és ebből kifolyólag a második lemez elé fröcsögő nyállal, vérben forgó szemekkel és az ígérettel ültem le, hogy megkapom a magam nosztalgia adagját. És nem csalódtam!
A személyes szelektív hulladékgyűjtő állomásom az Dolgozzátok Fel! második feléről négy darab szemetesből áll. Az első azokat a számokat tartalmazza amiket nem hallgatnék rendszeresen, de poénnak mindenképpen jó volt egyszer. Ilyen volt a Wellhello-s Fiúk Ölébe A Lányok például. A második azokat, amik azért nem tetszenek egyáltalán, mert zsigerből gyűlölöm a feldolgozó előadó stílusát, amiért ökölbe szorított kézzel egy tortúraként éltem meg Ákos, vagy a Magna Cum Laude változatát egy-egy Tankcsapda számról, de ez teljes mértékben szubjektív. A harmadik a 'MINEK?' kategória. Én például a Kowalsky Egyszerű Dalától a falat kapartam. Amellett, hogy a számnak nem áll jól a tempó, vagy úgy akármi a dalban rettentő unalmas lett az egész, ami azért különösen vicces, mert az eredetinél nagyjából néggyel több instrumentált pengetett, mint azt Lukács tette anno. A negyedik pedig maga volt a csoda. Nyilván itt játszik az közre leginkább, hogy mennyire oda-vissza vagyok az Alvin és a Mókusokért például, de ide tartozik az objektív szemszögből is legjobban sikerült Lopott Könyvek a Leander Kills változatában. Mindent tud amit egy feldolgozásnak kell. Hozzáad, de nem vesz el az eredetiből, egy hasonlóan érzelmes, mégis valamivel keményebb verziója a dalnak. Összességében pedig egy rendkívül jó élmény volt a Dolgozzátok Fel!, és örülök, hogy a Magna Cum Laude sem tudta tönkretenni a gyerekkorom.

Tankcsapda

2016\11\27

Icon for Hire - Icon for Hire

A banda háromfős felállása nem változott az előző albumhoz képest. Két évvel az első lemez után már meg is érkezett a következő fejezet. Az az igazság, hogy az albumot körülbelül ötször hallgattam végig és minél többször hallottam annál jobban tetszett meg. Ugyan akkor annál inkább kezdtem azt érezni, hogy mennyire meg vagyok lőve ugyanis annyira nehéz arról beszélni amit halottam. Komplex, de sokkal inkább csak nehezen meghatározható/körülírható a jellege. Hogy ez most hiba vagy nem, azt én nem tudom, viszont mindenképp egyedi arculatot a bandának.

self-titled.jpgIgazság szerint ilyen elektro-rockba csap át az album. Sokkal több benne az effekt, illetve a szövegek terén is fejlődött a banda. Mind mondanivaló szintjén, mind pedig a szöveg ütemezés szintjén. Több, jobb rapre hajazó rész került a verzékbe, ezzel sokkal több energiát adva a daloknak. Ami miatt nem tetszett annyira mint az előző album, az annak tudható be, hogy az új hangvétel miatt számomra nem volt annyira egyben az album. Több kísérletezés is volt, ami az 

Cynics & Critics - Borzasztó erős és izgalmas a dal vokálja! Ariel mindent megtesz,hogy annyi energiát adjon az albumnak, amennyit megérdemel. Alatta a dob, mintha egy metál dalból szökött volna, ahol ez néha indokolt is, de úgy általában borzasztó jól áll a dal és a stílus az Icon for Hire-nek. Az effektezést itt-ott feleslegesen túlzásnak éreztem, de bőven rendben van így is dal!

Nerves - Ez a csilingelős kezdés és az az élni akarás amit ez a dal képvisel elképesztően be tudott rántani. Az előző dal lendületét abszolút jól hozza, de mégis más ez a szám. Sokszínű és érdekes dal, remek szöveggel, csak ajánlani tud, egy próbát megér, hogy hallj egy elektronikus pop-metál dalt!

colour_art.jpgSugar & Spice - És akkor el is érkeztünk oda, ahol az új stílus már szerintem nem áll jól a bandának. Megvannak a dalnak a maga pillanatai sőt egy ponton az In This Moment is eszembe jutott. A rap verze sem rossz, csak számomra kilóg. A refrén meg egészen gyenge. Az effektek abszolút túlzott használata sem segít...

Watch Me - Még talán ez áll legközelebb a korábbi dalokhoz. Ebben is van elektronika nem arról van szó, de amikor nincs akkor fellelhető a korábbi album (például a refrén). Nagyon jó ez a szám is. A végével mondjuk nem tudtam kibékül (az rettenet szerintem), de összegészében az elborult üvöltözéssel, mindenhogy rendben van ez a szám is!

Slow Down - Ismét egy kicsit más megközelítés. Ez a dal egy kicsit erősebb érzelmileg mint a többi és ez így van jól. Újabb üde színfolt. Nagyon jót tett az albumnak, ez a kicsit nyugisabb merengősebb szám. Aminek a dobja még mindig ötezres fordulatszámon pörög. 

bandd.jpgThink I'm Sick - Erről az jutott csak eszembe hogy "Mi lenne, ha Lady Gaga rockzenét játszana". De igazából ez a dal a rocknál poposabb, mondjuk Lady Gaga-nál meg rockosabb. Abba meg már ne is menjünk bele, hogy szerintem Ariel mennyivel tehetségesebb dalszöveg író és esetleg éneke is. ezt a számot a címből sugallt elborultságával együtt is maximálisan ajánlom.

Az azért mindképp leszögezem és aláírom, hogy egy sokkal nehezebben befogadható album, mint volt a korábbi. De nagy átlagban teljesen rendben vannak a számok. Szórakoztató és tartalmas az lemez, egy két botlás van benne, amit az új stílusnak tudok be. Egyébként most esett le egy érdekes dolog, hogy az album sokszínűsége, hogyan és miként jelenik meg a borítón és ezáltal mennyire jól tükrözi az egész albumot a cover. Aztán lehet ezt csak én látom így és amúgy meg hülyeség az egész. Azt viszont biztosan tudom, hogy ajánlom meghallgatásra egy abszolút egyedi és izgalmas élmény érdemes próbát tenni vele. És akkor lássuk hogy muzsikált idén a csapat (illetve már csak duó).

Basement Score: 72%

5/4 Icon for Hire

2016\11\26

Icon for Hire - Scripted

Az Icon for Hire egy amerikai alternatív rock/pop-punk banda. Alakulásunk 2007-re datálható. A banda kezdetekben a klasszikus négytagú felállással mutatkozott be. Adam Kronshagen mint dobos, Joshua Davis mint basszus gitáros, Shawn Jump mint szóló gitáros (nem mellesleg billentyűs) és Ariel Bloomer a banda hangja. Sajnos azonban a sikerek előtt (2009-ben) a basszus gitáros Davis elhagyta a bandát, utódja csak két évvel később (2011) került a bandába: Josh Kincheloe, aki viszont már csak a koncerteken tartott a bandával, azaz sosem lett hivatalos tag.
band.jpgAz hogy én hogy s mint ismerkedtem meg a bandával egy nagyon kellemes történet volt. Ugyanis a 2014 novemberében Budapesten az Akvárium klubba voltam Hollywood Undead koncerten, ami amellett hogy irtó jó buli volt, bemutatta nekem az Icon for Hire-t akik az előzenekar voltak. Borzasztóan megtetszett amit ott csináltak és a koncert után elkezdtem jobban utánuk hallgatni. Hamar rá is kaptam a bandára és körülbelül azóta követem a munkásságukat. Nem régiben tudomásomra jutott a hónapban esedékes egy új albumuk és akkor gondoltam addig feldolgozom a korábbi dalaikat/albumaikat. (ez olyan jól jött ki, hogy egyébként tegnap már meg is jelent az album, csak elcsúsztak az írási munkálataim).

2009-ben leszerződtek a Tooth&Nails Records-nál, ahol többek között például a P.O.D is megfordult. 2011-re pedig össze is rittyentettek egy szerény 11 dalos egy picit több mint félórás debüt albumot. Az album elképesztő kritikai siker lett. Az eladások is egész szépek, de ami az igazi teljesítmény volt, az a szakma elismerése.

scripted.jpgAz album nagyon jól szól, megvan a maga egyedi stílusa, ütős, egyben van. Lehetne párhuzamot vonni a Paramore-ra, de ezt nem érzem teljesen jogosnak, mert alapjaiban tér el a két banda, még ha vokálban néha hasonlít is.
Én nagyon éleztem az albumot, nagyon tetszett amit hallottam. Kiemelendők:

Make a Move - Egy izgalmas és érdekes szám, az album és a banda általános stíluselemeit jól rakja össze, minden benne van, amit a banda nyújtani képes/akar. És a változni akarást kifejező szöveghez remek klipet raktak össze.

Get Well - Ez a dal beteg. Mármint a banda. Mármint az énekes. Mármint arról szól a dal, hogy mennyire rosszul van és szeretne jobban lenni. Ez tipikusan egy olyan dal volt számomra, hogy az értékeit nem mutatja meg azonnal. Minél többet hallom annál inkább tudom értékelni.

make_a_move.JPGOff with Her Head - Nekem az abszolót kedvencem az albumról. A hangulata remek, de a szöveg sokkal sötétebb, mint azt a dallamok sugallják. Szerintem kiválló tempóval operál és instrumentálisan is teljesen jól felszerelt a dal.

Érdemes figyelmesen hallgatni vagy többször átfutni a dalokat, ugyanis míg a felszínen egy egyszerű "Paramore wannabe"-nek tűnhet sokkal több, mélyebb és összetettebb az amit a banda képvisel.

Basement Score: 77%

5/4 Icon for Hire

2016\11\15

Arctic Monkeys - AM

Hát itt tartunk. A legnagyobb mérföldkő a banda történetében, ugyanis a 2013-ban piacra dobott AM megdöntött minden eddigi eladási számot, felkerült az NME top 500-as listájára, bezsebelt minden létező kritikai elismerést, egy új arcot adott az Arctic Monkeys-nak, és mindennek köszönhetően valószínűleg az öt legkeresettebb brit zenekar között találták magukat a Sheffield-i srácok. Gondolom sok embernek már nem kell bemutatni részletesen a korongot, de azért én mégis megteszem.

Eg71hetk3acpl_sl1500.jpgy igazi jelenség ez az album, amire a legjobb jelző a 'laza'. Az éjszakában, bőrdzsekit vállra csapva egy ingben járkálós lazaság definitív két betűje az AM, ami a végtelenségig újrahallgatható, és ha nem lenne Favourite Worst Nightmare talán könnyen lehetne a legjobb lemezüknek nevezni. Minden egyes dal (egyet kivéve) meghív egy italra, majd felhív a hotelszobába 'Gazdálkodj Okosan'-t játszani, ezt az érzést pedig nem sok album képes megteremteni a hallgatóban, és ezalatt nem a nemi diverzitásra gondolok. Ebből kifolyólag pedig a 'Cornerstone'-hoz hasonló lélektani szövegek nyilván nem itt keresendőek, ami miatt van egy rétege a fanoknak, akik nem annyira szívlelik ezt a lemezt, de őszintén szólva semmi probléma nincs ezzel. Meg tudom érteni a hiányát, de nekem speciel nem volt vele bajom, mert ha témájában egy deka komplexitás sincs, szövegileg már annál inkább. Én két dolgot írtam fel magamnak, ami nem volt szimpatikus a lemezzel kapcsolatban, és az egyik az volt, hogy nehezen tudok róla írni. Mármint tényleg, nem tudom mivel egészítsem ki, a szövegei arra épülnek, hogy fröcsögjön a lazaság a hangszórókból. A másik dologról pedig majd később... úgyhogy jöjjenek a számok:

Do I Wanna Know? - A legismertebb, már-már nehezen elkerülhető Arctic Monkeys szám. Tökéletelarge.jpgsen  ütemezett, fülbemászó dallamú hangalapú orgia gyönyörű szöveggel. Az utóbbi öt év egyik legnagyszerűbb klipjével. Nyilván kötelező...

R U Mine? - És ő is hibátlan.

One For The Road - Szintúgy.

Arabella - Említettem már, hogy elképesztően nehéz ezekről külön-külön írni? Nem tudok részletekbe bocsátkozni, hogy 'a dob úristen itt' és 'az a riff ott' szimplán mert felesleges. Ezt a számot is -pont úgy, mint az összes többit- muszáj hallani. Végtelenségig idézhető szöveg, és egy kellően dögös szóló a közepén.

I Want It All - És itt a másik probléma, amire nem tértem ki. Igen, egy darab szám. Unalmas, könnyen megunható, de igazából ennyi. Ellehet hallgatni, de semmi különös.

asd.jpgWhy'd You Only Call Me When You're High? - 'Felhívni totál készen negyvenszer az éjszaka közepén, mert az jó ötlet' témájával baromi szórakoztató, és kellemes hallgatni, nálam talán kedvenc az albumról.
Plusz érdekesség: Miley Cyrus feldolgozása, még az igazán fanyalgóknak is ITT.

Azt hiszem azt is kiírtam magamból amit nem tudtam az AM, és egyelőre az Arctic Monkeys kapcsán. Jelenleg a banda szünetet tart, ami részben az énekes, Alex Turner 'The Last Shadow Puppet'-re hallgató zenekarának köszönhető, de ha minden igaz jövőre már nekiállnak stúdiózni ismét a srácok. Idővel pedig eldől, hogy valóban klasszikussá érik e az AM. Addig pedig amíg nem lesz téma ismét az Arctic Monkeys a blogon... arról még nekem sincs elképzelésem, de minden bizonnyal varázslatos lesz.

Basement Score: 94%

5/5 Arctic Monkeys