Tehát... Elérkezdtünk 2010-be, amikor is debütált az ötödik Disturbed album.
Az album hangvételét tekintve sokkal komolyabb lett. Valamilyen szinten vissza is tért a Belive hangulata, de vegyítve a többi lemez stílusával, így született meg az Asylum.
Az albumon végig suhanva feltűnhet egy néhány dolog. A szokásos "David hangja remek", "a dob elképesztő" dolgokon túl lendülve a szövegeken és hasonlókon elfilozofálgatva kicsit kivonva érezzük magunkat a valóságból. Hogy most ez előny vagy hátrány, azt majd eldöntitek.
Egy másik furcsaság, ami pedig nem más, hogy most először egy instrumentális szám is került a lemezre, ez nem más mint a nyitó dal: Remnants. Ami remekül áthajlik a második számba, az Asylumba... gyakran össze is kapcsolják ezt a két számot.
Ezek után a dallistán található még:
Infection, aminek az eleje a Decadance-t idézi. Ez az egyik leglírikusabb dal.
Another Way to Die, avagy az album szerintem legjobb dala. Ütős, dallamos és remekül megírt. Nagyon kifejező a klippje is.
Never Again. Ez a dal meglepett. Ugyanis Nu-Metál-ra sikeredett, amire nem igazán számítottam.
Sacrifice, ami egyszerűen csak jó. Meglett komponálva és írva, de őszintén nem tudom mi fogott meg benne.
...és a végére egy ki nem maradhatatlan elem, a cover. Ezúttal egy U2 cover-t készítettek el (ISHFWILF), ami nem sikerült rosszul. Az eredeti stílusa felfedezhető a dalban. A gitár szóló meghát egészen érdekes.
Mindent összevetve ismét kaptunk egy remek korongot sok jó számmal szét szórva az album teljes hosszán. Ez volt az első olyan Disturbed album amiről a meghallgatása előtt egyetlen egy számot sem ismertem korábbról, ami mint kiderült az én szegénységi bizonyítványom. Akinek eddig is tetszett annak hajrá. Aki keveseltem a mondanivalót a korábbiakból, azok is ugorjanak fejest az albumba.
Basement Score: 83%
