Semmi sincs elfelejtve. Régen belekezdtem a PRoach-ba, aztán másba is meg jött a Skillet maraton, de most vissza tértünk ide. Lássuk csak... A Jacoby, Jerry, Tobin, Dave négyes felállásnál jártunk. Azaz 6 éve nem történt változás. 2001 decemberében megkezdődtek a munkálatok és nyárra már a hallgatóság elé is tárták a harmadik stúdió albumunkat.
Nem tudtam mit várjak. Egy baba a piros háttér előtt fejhallgatóban rock villát mutat. Végig suhantam a dallistán és semmi olyan nem volt amit hallottam volna korábban, vagy csak a címe is ismerősen csengett. Aztán megértettem miért van ez így... Amivel ez kevesebb mint az Infest volt, az az atmoszféra teremtés. Őszintén a dalok nem szólnak rosszul, van amelyiknek még komoly mondanivalója is van. De akkor, hol itt a baj? Talán, hogy a dalok hangzása kevésbé egységes, vagy megkockáztatom azt is, hogy kevésbé érdekes. Nem igazán hallottam újat vagy megdöbbentőt. Legalább negatív oldalon sem emelkedik ki az album. Ez egy remek középszínvonalú album. Akkor a kiemelendők:
Time and Time Again - Az eddigi legjobb PRoach rap verze. A refrén, ha nem is az igazi, a többi maximálisan fantasztikus. Egy jobb refrénnel ez a szám közel tökéletes lenne. De így is ajánlom meghallgatásra, nu-metál fanoknak főleg!!!
She Loves Me Not - Hangulatos és valami féle dallama is van, amitől kicsit fülbemászóbb mint a többi. Kis viszonzatlan szerelmi, ami tele van meglepetésekkel. A végén még azt is megtudjuk, miért is nu-metál a Papa Roach! Remek lett a végén a rap rész.
Singular Indestructible Droid - Hát ez a cím... Ismét egy zúzós, hőrgős, odavágós dal! Jól áll a bandának ez is, és itt is jól meg lett csinálva, több egyedisége van mint a legtöbb számnak. Nem igazán passzol a képletbe, de valahogy, tudtam neki örülni.
Nulla elvárás ellenére meglepően kellemeset csalódtam a lovehatetragedy-ben. Általában olyan nem rossz számok, amik között néha olyan tételek vannak, amit biztosan fogok még hallgatni.
Basement Score 65%
