Nem igazán tudom, hol kezdjem a magyarázkodást? Tudom, hogy két hónapja volt utoljára Arch Enemy cikk meg minden, amúgy tíz hónap alatt nem sikerült még letudni... Az az igazság, azért nem készült belőle cikk, mert... hát na! És legyen elég ennyi! De itt vagyok, itt a cikk (őszintén szólva, felkaptam a fejem a bejelentésre, az amúgy is előre látható volt album megjelenést és akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy lehet haladni kéne.) Akkor haladjuk!

Az a helyzet állt elő a banda háza táján, hogy a 2005-ös hatodik stúdió albumuk után a gitáros Christopher Amott elhagyta a bandát, mondván a nincs a banda mellett ideje a családra. Helyére került be Fredrik Akesson. Másféle éves család látogatás után, Christopher visszatért és Fredrik pedig az Opeth-hez igazolt. Majd megkezdődtek a hetedik album munkálatai. Szeptember vége felé pedig elérhetővé vált a Zsarnok Felemelkedése, a Rise of the Tyrant.

Előzetesen az énekesnő Angela annyit fűzött hozzá csak az albumhoz, hogy nyers lesz és hanyagolni fogják a háttér vagy kettős vokált. Hát mint hallható ez így is lett. Az album erős és borzasztó jól szól a dalok egybe vannak és maga az album is jól áll össze. Az az igazság, hogy azért igazán nehéz lesz most bármit is mondani a dalokról, mert jók és ennyi. Igazából, hozzák a kötelezőt: Angela elképesztő a riffek dallamosak és minden rendben van, de nincs semmi kiemelkedő. az összes track, egytől egyik a helyén van és teljesen jól működik, de mást nehéz hozzáfűzni. Viszont mégsem, hagyhatom itt, ezt így... Kiemelendők:

Blood on you Hands - Kezdésnek egy kis sziréna és már zúznak is. Számomra egy kicsivel maradandóbb élményt nyújtott a többi dalnál, ami természetesen Amottéknak köszönhető! Dallamos és zeneileg is kreatív, remek dal.

Revolution Begins - Egy fokkal talán lassabb dal, ahol a dob kapja a nagyobb szerepet a gitárokkal szemben. Bár ahol szöveg van ott csak mint alap van jelen, de ebben a dalban gitár helyett dob szóló van. Amire persze már láttunk példát a banda berkein belül is, de akkor is kicsit üdítő volt.

Intermezzo Liberté -  A jól megszokott hangszeres dal. Nem egy hosszú tétel, de annál lebilincselőbb. Általában az Arch Enemy-nek az ilyen instrumentális dalait el ismerem, meg tetszenek is, de ebben van valami, ami megfogott és újra hallgatásra késztetett, ami ritka.

Egy rossz szavam nem lehet az albumra, de valahogy mégsem tökéletes. Valamiért nem tud annyit nyújtani, mint az ezt megelőző album, de mégsem tudok, hol belekötni, nincs rajta rossz szám, nem untam, lekötött, jól telt vele az időm, de valahogy nem lett túl emlékezetes...

Basemnet Score: 68%