A rock és a metál zene rajongóinak David Draiman-t gondolom nem kell bemutatni. Ha azt mondom Disturbed, úgy már mindenki el tudja helyezni térben és időben. 2012-es évben esett meg ezzel a fiatalemberrel, hogy Disturbed munkáit jegelvén szabadidőre tett szert. Találkozott egy kedves kollegájával, Geno Lenardo-val (aki a Filter nevű banda második és harmadik lemezén dolgozott mint gitáros, illetve néhány filmzenét jegyez még) és közös erővel valami újdonságon törték a fejüket. A formáció a Device nevet kapta és az alapgondolata a bandának az volt, hogy egy energikus metál lemezt raknak össze, amibe elektronikus elemeket visznek. Nem akarták dubstep irányba elvinni, sokkal inkább egy Nine Inch Nails-hez hasonló industrial-metál hangzás elérése volt a cél. Az eredmény magáért beszél.

A szintén Device-ra keresztelt album 2013 áprilisában jelent meg és majdnem teljes egészében ketten rakták össze. A gitárért és basszusgitárért felelt Geno, a vokált adta David, magunkhoz vették még Will Hunt-ot, aki az Evanescence-nél dobol, a többit pedig megoldották a számítógépek. A Nine Inch Nails-t csak azért említettem, hogy megkönnyítse azt, hogy hogyan kell elképzelni. Megvan a sajátos stílusa és atmoszférája. A fiúknak valami tényleg egyedit sikerült összehozniuk.

Az albumot színesítve a hívásnapló utolsó 5-6 számát fel tárcsázták, hogy egy-egy dalra nem ugranának e be és olyan parádés szereplő gárdát sikerült összehozni, hogy nézzük is a dalokat:

You Think You Know – Az első dal egyfajta bemelegítés. Ez az, ami megmutatja, hogy David és Geno korábbi munkái ide vagy oda, ez valami más lesz. Itt még nincs igazán az elemében se a stílus, nagyon kevés egyelőre a elektronikus rásegítés. Egy erős dobbal megtámogatott korai Distrubedre jellemző vokál. Teljesen rendben van, szórakoztató nóta.

Penance – A bemelegítő kocogás után repülő rajttal indul a Penance, ami már esszenciálisan az, amit az úriemberek elképzeltek. David a tőle megszokott minőséget és sokszínűséget magabiztosan szállítja, a gitár riffek korrektek, a gépdob pedig teljesen rendben van, érdekes és jól alátámasztja a stílust és kiegészíti a hangulatot.

Vilify – Ez volt az első promo anyag a megjelenés előtt. Videoklip is készült hozzá, ami vizuálisan meglehetősen erősre sikerült. Maga a dal is a stílus zászlóshajója, minden benne van, ami a Penance-ben, de mindenből még több van és, így progresszívebb is. Ha valaki arra kíváncsi, hogy mi ez az egész Device és kipróbálná, hogy tetszene-e neki, akkor ezt javaslom meghallgatásra. Talán elsőre tömény, de két-háromszori meghallgatásra kiderül, hogy érdemes-e adni a lemeznek egy esélyt (engem elsőre is el tudott kapni).
Hangulatos intró után egy verze jön, aminek az alapját intróhoz képest változtatták, utána egy fantasztikus bridge, ami nem túl hosszú, egy kicsit feltartja a számot, de tulajdonképpen ez csak arra szolgál, hogy a refrén berobbanjon. A refrén után egy átkötésben előkerül a felvezetés, majd az elsőnél egy komplexebb verze (vokálisan biztos). A dal vége pedig a lírikusabb folytatást szán, ahonnan már bridge nélkül kötünk ki az utolsó refréneknél.

Close My Eyes Forever – A negyedik tracken fel is csendül az első közreműködő Lzzy Hale személyében, aki a Halestorm énekesnője. Lita Ford és Ozzy Osbourne duettjét adják elő. Az összehasonlítást tegye meg mindenki maga, én csak annyit mondanék, hogy David és Lzzy baromi jól szólnak együtt és a futurisztikus háttérelemek remekül működnek, egy kiváló dal.
Egy alap tá-tá ritmusból és egy nyugtalanító aláfestésből épül fel az első nem túl hosszú szakasz. A refrén már egy összetettebb valami, bár semmi különleges. Aztán a második verze az első nagytestvére, nagyon hasonló, de egy kicsit azért magasabb és talán okosabb is. A refrén sem ugyanaz másodszor, ugyanis még először együtt énekeltek, itt már nem erről van szó. A végére pedig egy a refrén alapjára írt bridge jön és egy gitárszóló, ami a hangulat abszolút csúcsát hozza el. Aztán Lzzy még kap pár sort és ismét együtt éneklik a refrént…

Out of Line – Mindjárt két közreműködőt is kapunk. Az egyik a Black Sabbath basszusgitárosa Geezer Butler, a másik pedig a System of a Down hangja Serj Tankian. Egy az elvárt szintet teljesítő felvezetővel indít, amibe néha David beleszól, majd elindul a szöveg és izgalmas, dallamos ritmust adtak az egésznek. David kezdi, aki otthonosan mozog, majd egy átvezetés után jön Serj, aki nagyon magabiztosan idomul a körülményekhez, amit David háttérvokálban megtámogat. A refrén nagyon hirtelen jön és mire észbe kapunk véget is ér, ez engem egy kicsit zavart, de túllendülve ezen jön ismét Dave és Serj fordított sorrendbe. Másodszor is van annyira jó, mint először. A második refrén után egy instrumentális rész jön, amit kiegészít egy kötetlen vokalizálás, majd refrén és vége.
A szám teljesítménye,hogy mindenki maximálisan tud érvényesülni. Bár Geezer-t nem említettem, mert a fiúk azért talán egy nagyobb jelenség, de szépen támogatja őket.

Hunted – Eddigiekhez képest egy egészen hosszú kísérteties és nyomasztó felvezetéssel indít, ami a dal nagyrészében ott lesz, csak hol a vokál, hol a zenei alap nyomja el. Az első refrén alapja nekem nem tetszik. Eszeveszett mód kapkod és siet, úgy hogy közbe kijön dallamra és ettől hihetetlen kaotikus lett, mintha megszállta volna egy démon… ááá kapizsgálom már. Nem, de komolyan, a bridge jól vezeti fel a refrént mind a két esetben, mert eggyel elborultabb a verzénél, de még nem olyan fejét vesztett, mint a refrén. Egyszer érdemes végig hallgatni, hátha valakinek bejön,meg azért nem rossz ez.

Opinion – Egy újabb remek szakembert üdvözölhetünk a lemezen Tom Morello személyében, aki (ha valaki nem ismerné) a Rage Against the Machine egykori gitárosa. Az elején bemutatkozik, köszönti a tisztelt hallgatóságot, kicsit mesél a gyerekkoráról, amit David szakít félbe. Mivel így a háttérbe kényszerül a legkülönbözőbb technikákkal próbálja felhívni magára a figyelmet. Mind vokálisan, mind instrumentálisan egy egyedi és izgalmas szerzeményt sikerült összehozni, amihez kellett mind a hármuk zsenije. A dal második felében egy jelzőkkel nehezen illethető gitárszólónak leszünk fültanúi, ami a gyönyörű és a nem evilági között egyensúlyozik.

War of Lies – Néha kell egy kicsit pihenni is. Ezzel a számmal az égegyadtavilágon semmi gond nincs. A stílusa megvan, van egyedisége és elejétől a végéig érdekes. A szám egyetlen bűne talán a helye. Sok remek dal után berakni egy jót minőségi romlásnak érződik, de tulajdonképpen a saját súlycsoportjában egy igen is jó számról beszélünk.

Haze – Egy különleges számnak ígérkezik: az első verze egy visszafogott, nyugodtabb valami, aminek a második felére David kap egy torzítást, majd egy gitáros átvezető és jön is megszokott refrén. És akkor a meglepetés… M Shadows hangja csendül fel a második verzében, aki szintén a létező legprofibb módon simul bele az atmoszférába. A verze második felét torzító nélkül oldja meg, majd a refrén is rá hárul, amit egy instrumentális ízfokozás követ, amire David is rásegít, végül pedig tőle egy refrén és egy közös a lezárásban.

Through it All – A záró taktusra nem kisebb ember csatlakozik a duónkhoz, mint Glenn Hughes, aki korábban Deep Purple tag volt és több lemezük munkálataiba részt vett.
Egy lassabb, ballada jellegű dal van kibontakozóban az elején. Alap dob némi gitár és David vokálja, majd már csak a gitárt halljuk és akkor meseszép a jelenet, amikor belép a vendégénekes. Utána marad a minimalizmus, ami a dal szépségét adja. A felénél beáll a teljes nyugalom, majd egy kis sejtetés után felpörög és egy erős instrumentális rész jön, ami kicsit megtöri az eddigi hangulatot és tempót, de sokkal inkább kiegészíti azt, mintsem elvenne belőle. Aztán ez teljesen elborultá fajul, ahonnan David rántja vissza a realitás talajára, azzal, hogy belekezd a refrénbe, ami ilyen alappal egy egészen más megvilágítást kap. Egy tökéletes végszó, egy ilyen albumhoz.

Őszintén nehéz bármiféle összegző gondolatot írni. A srácok szerették volna kipróbálni magukat valami újban, amit igen minőségi szintre el tudtak vinni, de David nyilatkozta, hogy további tervei nincsenek a Device-szal. Amit pedig kaptunk az egy minden szempontból egyedi lemez lett, amiben rengeteg érdekes szereplője fordul meg a zeneiparnak. Ha rám hallgattok tesztek vele egy próbát, ha pedig így tesztek írjátok meg nektek hogy tetszett. Legközelebb pedig a legkülönbözőbb evolúciós elméletekről fogunk beszélgetni, mert érkezik az új Distrubed album.

Basement Score: 84%