Mint azt már az előző cikkben mondtam, a Three Days Grace-hez hasonlóan, az Arch Enemy-nél és énekes csere történt. De ha sorrendben szeretnénk haladni, 2012-ben Christopher Amott ismét kilépett a csapatból ezúttal úgy tűnik végleg. Helyére Nick Cordle került. 2014 elején megkezdődött az új albumnak a rögzítése, ami alatt ki lépett Angela és helyére Alissa White-Gluz-t kérte fel a The Agonist énekesnőjét. Ő szívesen fogadta a felkérést és habár korábbi bandájából kikerült, az Arch Enemy fekete zászlói alatt folytathatta karrierjét. Ami különbség a két banda között, hogy az Arch Enemy-ben Angela sosem énekelt tiszta hangon, még Alissa a The Agonist-ben igen. Az, hogy vajon az új közegben fog e tiszta hangon énekelni, majd kiderül.
Ha egy bandába új énekes kerül, a vele elkészült albumot érdemes nem csak egyféle megközelítésből meghallgatni. Nyilván normális a korábbi énekes albumaihoz hasonlítgatni, mert mégis csak ugyan arról a bandáról beszélünk, de javaslom, hallgassuk meg az albumot önálló műként, a korábbi munkáktól függetlenül. Ez utóbbi szempontból vizsgálva a War Eternal egy fantasztikus album. Azonban ha hozzá vesszük a banda korábbi lemezeit... nos... ez akkor is egy fantasztikus album!
A hangulat teremtés már rutinból hozza a svéd csapat. A dalszövegek ismételten bravúrosan jól sikerültek, legyen szó társadalmat érintő kérdésekről vagy önismereti témákról. Kicsit eltér a korábbi hangzásoktól, de még így is iszonyatosan jól szól. Kiemelendők:
Tempor Nihil Sanat - Ismét egy remek felvezető dal. Ahogy azt korábban tapasztalhattunk ennél sincs szöveg és ez se tart még csak másfél percig se, de minden pillanata mesteri!
Never Forgive, Never Forgot - A kis "szolid" felvezetés után úgy berobban ez a szám, hogy ott kő kövön nem marad! Akkora energia bomba, hogy azt élvezet hallgatni. Iszonyat király a gitár benne végig, Alissa hangja pedig teljesen jól funkcionál az Arch Enemy berkein belül. A szöveg a szokásos minőséget szolgáltatja! Kötelező!
War Eternal - Ezt az albumot én a bejelentése óta követtem és a War Eternal volt az első megjelent dal, ha úgy tetszik single. Teljesen korrekt maximálisan szórakoztató és meglepően változatos. Hangszerelése fantasztikus és hát a vokál...
As the Pages Burn - Nem, nem megyünk végig az összes dalon, mert annyi időm nekem sincs, meg a billentyűzet is elkopna! De ezt azért fontos kiemelni, mert itt tűnik ki leginkább, hogy a hörgés mennyire sok színű lehet, illetve, hogy mennyire tehetséges a kanadai kisasszony! Tempóban valamivel gyorsabb (pedig én nem tudtam, hogy az eddigieket hova lehet fokozni...). Kell ehhez még valamit hozzá tenni?
You Will Know My Name - A személyes kedvenc. Kicsit nyugodtabban indít (de csodásan), aztán egy pillanat és indul a zúzás. Gitárszóló, gitárszóló hátán, remek szövegekkel fűszerezve. Egyfajta ilyen "majd én megmutatom a világnak, hogy kivel áll szemben" dal, amivel borzasztó egyszerű azonosulni.
Time Is Black - Gyönyörű kezdés. Eléggé szokatlan, de teljesen érthető. Olyan hangulatot teremt az elején, hogy ott senki nem marad állva. A dal többi része is kifejezetten jó. Megint csak az eddigiektől, ha nem is merőben, de eltérő. És teljesen jól működik.
Nincs mese! Ez az album elképesztően jó! Így kell bemutatkozni/újra bemutatkozni! A legjobb Arch Enemy albumok egyike. Az új fiatalabb énekes a teljes csapatnak is egy valamivel frissebb hangzást adott, és nem azt mondom, hogy már kezdett volna megfáradni, mert szerintem jól szólt volna ez amúgy is, de rosszat nem tett a vér frissítés. Azt meg, hogy jövőre mi lesz, kíváncsian várom!
Basement Score: 85%
