Jó ipari munkáshoz mérten 2014-ben már neki is álltak az új korong munkálatainak, amit Instagramon tudattak a rajongókkal.Három single és 2015 március 31-én eljött a Halottak Napja. A Hollywood Undead negyedik albuma egy hatalmas visszalépés a banda életében. A dalok nagyrésze elvesztette karakterességét és a mondani valóból is visszavettek és semmit mondó, lebutított marhaságokat kapunk helyette. A másik ami kicsit tévútra tért az a hangszerelés. Sokkal kevesebb az élőhangszeres aláfestés és lényegesen megnövekedett az elektromos hangsáv fontossága, olyan mértékig, hogy egyes dalok már dubstep szinten vannak felépítve, droppal meg mindennel. A másik pedig amit sikerült rekreálniuk azok a másod kategóriás rapzenék, amik arról szólnak, hogy a mélynyomó az szóljon, és legyen valamicske szövege is. Az első megjelent szám után én vártam az lemezt mert biztatóan indult, aztán a következő kettőnél már zavart éreztem az erőben, mert igazán tűnt annak amit vártam, de még ehhez mérten is csalódás volt az Day of the Dead. Kiemelendők:

Usual Suspects – A robot hang felvezeti az albumot, ami után a KoRn – Get Up-ra emlékeztető elektromos hullámok cikáznak az éterben. Elindul az első rap rész, ami nem rossz. A refrénnél én keveslem az ötletet, de nem vészes. A második verze indítása már sokkal inkább el tud kapni. A végére még Charlie is beköszön, ami szintén nincs túlzásba víve. Összességébe még a kellemesebb számok kategória képviselője, ami ugyan nem a régi, de szívesen hallgatom.

Day of the Dead – Az első single. Ami a reményt táplálta, hogy itt valami iszonyat jó lesz. Aminek elsősorban örültem, hogy az elején élőhangszeres kísérettel kezdenek. A verzék jól szólnak, a refrén robban. A végén a breakdown is működik majd egy utolsó refrén és minden gyönyörtől elbúcsúzhatunk. Nem tudom, hogy honnan tévedt ide ez a dal, mert erőteljesen kilóg a sorból. Ami pedig a hab a tortán, hogy ez a címadó dal, azaz ez lenne a vezérfonal, de hát itt a kevés kivétel...

Dark Places – hangulatos és atmoszféra teremtő kezdés és felvezetés, majd berobban a dal refrénje és derült égből villámcsapás. A hangulat és az atmoszféra szerte foszlik. A szám maga kicsit gyengébb a közepesnél. Vérszegény a refrén a verzék pedig, hát enyhén szólva nincsenek a toppon.

Does Everybody in the World Have to Die – A szám olyan hangulatot áraszt, mint amikor a kis hat éves Tibike leesik a mászokáról és mindenki másra haragszik és bosszút esküszik azokra, akik feltudtak mászni oda, ahova ő nem. Egyenesen nevetséges. Aztán a drop részben megidéződik bennem a Lil Jon-féle Trubulance, de ami a pont az i-n az a vége. Egyrészt ez a Webdriver Torso-s csipogás majd a visszafelé való lejátszás, észbontó!

Party By Myself – Ugyan ilyen jellegű számot az LMFAO-tól vártam volna, de ez legalább hangulatos, meg a szöveg is tartalmaz néhány kreatív gondolatot. Annyit takar a szám, hogy milyen az, ha egymagam bulizok. Ha nem is a bandától megszokott hangulat, de legalább egy klubba elmegy.

I'll Be There – Be vallom, ha meg akarom hallgatni az On the Top of the World c. dalt az Imagine Dragonstól, akkor arra keresek rá, nem pedig az új H.U. lemezre. A szándék, mintha megakarták volna ismételni a Bullet-et, csak ez nem éppen jól sült el. Tegyük túl magunkat azon, hogy kísértetiesen hasonlít az Imagine Dragons számra, mert így sem egy szórakoztató, ráadásul el is van nyújtva.

Sing – Ez a track... ja várj, ez bónusz dal, akkor semmi...

Végeredményben egy leszedált Hollywood Undead albumként éltem meg. Néha felcsillan a múltbéli tevékenységek szikrája, de nagyrészt a hatás olyan, mintha mindenféle kreatív energia befektetést mellőzne összedobtak volna egy középkategóriás Skrillex raplemezt, ahol itt ott közreműködik a Hollywood Undead.

Basement Score: 60%