A szerkesztőség tagjainak vélhetően nem okozott meglepetést, mikor azzal az ötlettel álltam eléjük, hogy a finn humppa black metal horda munkásságának boncolásával kezdeném kétségtelenül páratlannak ígérkező írásaim sorát a blog berkeiben. Azt a felsőbb utasítást kaptam, az elemezni kívánt zenekar első teljes albumával kezdjem a sort. Természetesen, a banda rajongójaként nem kellett elgondolkoznom azon, melyik lemezről lesz szó az első cikkemben. Mielőtt azonban górcső alá vennénk a korongot, tekintsünk bele pár sor erejéig a szextett történetébe. A finn trollok első törzse kezdetekben koránt sem érdemelte ki a korábban leírt "horda" jelzőt: 1997-es alakulásuk, sőt, az 1998-as első demo (Rivfader) idején a felállás két főből állt, névszerint Jan "Katla" Jämsenből (ének, billentyűk) és Teemu "Somnioum" Raimorantaból (gitárok) - egyes források egy második gitárost is említenek Tomi Ulgren néven, azonban az ő huzamosabb tagságáról nem tudok pontos információt, és a demo valamely tag által rajzolt borítóján sem emlékeznek meg segítségéről, de aki nem szeretné azt gondolni az alakulatról, hogy duóként indultak, biflázza be magának a tagok sorába a finnosvéd Tamást is. Jól észrevehető, hogy a felsorolt hangszerek közt nem található meg a dob/ütős hangszerek/perka/szemetes, és egyéb püfölhető, hangot kibocsátó eszköz sem: ennek az oka az, hogy nem szívesen írtam volna azt le, hogy "dobok - Dob "Eargasm" Gép" - tehát tiszta sor, a dobot dobgép helyettesítette, ami azonban a fejletlen technológia és ténylegesen demoszínvonalú hangminőség ellenére viszonylag jól szól, semmivel sem mondható rosszabnak az első próbálkozás hangzás terén, mint bármelyik akkori black metal zenekar debütdemoja. Ugyanis igen, kis duónk az akkoriban divatos északi black metalt öntötte nyakon a finn polkka, a humppa elemeivel - amit kezdetben a szintetizátor, de későbbiekben studióban népi hangszerek alkalmazásával varázsoltak a hol zord, hol dallamos riffek, ütemek rengetegébe -, dalszövegeikre pedig a finnországi svéd dialektus és a könnyed esti mesének koránt sem tűnő svéd legendák megéneklése volt jellemző - a frontember, Katla ugyanis a finnországi svéd kisebbséghez tartozott, nagyanyja pedig gyermekkorában rengeteget mesélt az őseiket hazájukból Finnországba üldöző trollokról, mely faktorok az inspirációt adták a dalok szövegvilágához. A zenekar munkájában tehát a humppa bevonása és az akkoriban még a metal zenében ritkán megjelenő troll-téma jelentette az újdonságot, mely leginkább a Spikefarm Records kiadónak tetszett meg elsőként. A Somnioum által küldött demók annyira meggyőzték a sünifarmot, hogy további zenészekkel hozták össze őket - Henri "Trollhorn" Sorvali (billentyűk, stúdióban népi hangszerek), Samuli "Örmi" Ponsimaa (gitár; ma Skrymerként ismert), Samu "Beast Dominator" Ruotsalainen (dob), Sami "Tundra" Uusitalo (basszusgitár) - és szinte azonnal szerződést kötöttek a vegyes etnikumú együttessel a Midnattens Widunder kiadásával kapcsolatban. Ezzel el is jutottunk tehát a következőkben elemzésre kerülő lemezhez, úgyhogy lássuk a trollt!

Az album dalainak megírása nem okozhatott túl sok fejfájást a zenekar tagjainak, ugyanis a nem instrumentális dalok majdnem felét a Rivfader demon már megjelenő három szám (Rivfader, Vätteanda, Midnattens Widunder) jelentette - természetesen újrahangszerelt változatban. A maradék hat tétel - mely magába foglal egy introt és egy outrot - már a többi zenész közreműködésével íródott, legnagyobb részben Trollhornnal, aki igazán jó érzékkel vitte tovább a Katlaék által elindított vonalat. A felvételek a savonlinnai Walltone Studiosban készültek, 1999. szeptemberében, annak a Mika Jussilanak a keze alatt, aki ma a méltán híres Finnvox Studios egy résztulajdonosa - elmondhatjuk, hogy az album már megjelenése előtt nagy hájpot kaphatott a műértő underground körökben. Azonban amikor végre pörgethető formátumba került a lemez, vajon a zord északi metal világában is megállták a helyüket a számok? Take a closer look at the album:

1. Intro
Rögtön az elején egy könnyednek tűnő humppára hív minket Trollhorn szintije, ami amúgy már ekkor is elkezd minket hitegetni, hogy "nem egyetlen hangszer vagyok, bepakoltak egy egész orchestra-t a stúdióba". Aztán hatalmas dobokat hallunk pergődni, majd megszólal egy egyszerű, catchy dallam, ami mintha egy fúvóstól származna. Végigkísér minket a következő nagyjából hat percben - semmi pánik, az Intro nem ilyen hosszú. Néhol elkomorul a zene, néhol mosolyogva táncikálunk rá, de a végére érezzük, hogy ez nem csupán finn polkka, itt többről van szó... a trollok felébredtek barlangjaikban, hogy elinduljanak végső csatájukba.

2. Svartberg
Viszi tovább az Intro fülbemászó dallamát, csak némileg szintisebb hangzással, viszont ez zordabbá is teszi, érzékelhetjük, hogy a trollok ősi lakhelyénél, a Feketehegynél járunk. Erős black dobok, a nyers gitárok nem ismernek megalkuvást, basszusilag pedig azt igazolja, hogy bizony nem kell hat húr erre a hangszerre ahhoz, hogy metal zenét játszanak vele. Katla hangja elképesztő: mindenek felett az ő károgása, ordítása adja meg a trollhatást a leginkább ezen az albumon, dominanciája már itt kiderül. Szinte fel is vetődik az emberben a kérdés, nem vállal-e emberfelettien sokat. De miről is mesél nekünk a troll? Mi másról, mint a trollhordáról, akik a Feketehegyben gyüjtik erejüket ősi javaik keresztényektől való visszaszerzésére, hogy aztán karddal a kezükben felesküdhessenek ennek megtételére az őskirály, Rivfader trónjánál. Pont emiatt a mondanivaló miatt mondja Finntrollék közönsége 18 év után is erre a számra, hogy ez egy himnikus tétel, pláne a közös kórussal a végén, mely egyébként még élőben is működik, pedig a tagok kicsit leszoktak már a háttérvokálozásról. Egyetlen negatívuma a számnak, ami legnagyobb rajongásom időszakában is piszkálta a fülemet, az a "refrén" második megjelenése előtti buta vágás, de ezt félretéve tulajdonképpen hibátlan darab.

3. Rivfader
Hatalmas kettős ordítással indít a gyorsított humppát követő gitármelódia után Katla, melyek egymás utánja meg is adja a szám alaphangulatát, akkor is rángat téged az a farkas a lángoló erdőbe, ha nem akarod. Mi is törjük vele "a keresztény bárány" csontjait. S mikor Katla nem zengi az őskirály dalát, továbbra is szól hozzánk a lélekrekesztő black dara, melybe még némi technikázás is vegyül - jól operál az újdonsült Somnium&Örmy páros. Visznek minket a terrorba, míg nem felébred maga a trollkirály, Rivfader is. Hazatér, hogy népét maga vezethesse csatába az Északon uralkodó keresztény pestis ellen. Majd történik valami. Elhallgatnak a gitárok, de nem hihetjük, hogy a számnak vége... mintha valaki láncokkal dobolna, valahol a távolban pedig egy doromb hív minket a királyhoz. Szól egy lágy kürt, majd... azt hiszem elkezdek hastáncolni. Viccet félretéve, aki nem tudja magát kellően beleélni a folkos dolgokba, ebben a pár másodpercben fogja be fülét, mert kezdetben még számomra is furcsán hatott, pedig egyet s mást hallgattam már. Megértjük, mire jó ez közelkeletieskedés, mikor meghalljuk a jóslatot: az emberek letűnnek a századokkal, mikor eljő a fehér kígyó az égen, s Rivfader visszatértével a trollok elsöprik Észak átkát. Aztán jönnek Beast Dominator blastbeatjei, és vele egy újabb kórus, kicsit erőtlenebbül, mint korábban, mégis megragadóan, újrahallgatásnál talán már ezt a részt várják sokan a legjobban. Aztán ismét farkasként rohanunk az erdőben, technikdara, ismét hazatér Rivfader - a szám hibája szerintem (de csak ha nagyon bele akarok valamibe kötni) az ismétlés, én a végén nem látom indokoltnak az első verse duplázását, ellenben már az eddig kapott nagyjából kilenc perccel is letettek annyit az asztalra, hogy még ez is odaillő legyen. Jó ötlet volt elővenni és csiszolgatni.

4. Vätteanda
Thrashy riff, majd mindenki bekapcsolódik. Egyszerű de nagyszerű, zsongnak a fejünkben azok a gitárok. Aztán a második riffbe való szövegnélküli átváltás kissé fura hatást kelt számomra, de lehet, csak egy zenészfogás arra, hogy még jobban várjuk a károgást. Mikor megkapjuk, nem lepődünk meg, hogy továbbra is egy igazi troll mesél. Azonban az már valamivel váratlanabbul érheti a finnosvédül értőket - vagy akik olvassák a fordításokat -, hogy album ezzel a számmal kicsit kitér más lényekre: koboldok a darab hősei. Ezer év után kerekednek fel a hegyekből, hogy újra lecsapjanak a kereszténységgel mételyezett embernépre. Némi szaggatás - miközben egyébként Katla kikárog egy "Komm än!"-t a hallgatónak, amin én személy szerint egy időben sokat mosolyogtam, hiszen nagyjából annyit tesz, mint az angol "Come on!", számomra pedig ez furcsán hatott egy studió felvételen, viszont többször is él vele, így nincs mese, szokd meg, vagy... -, hogy a szöveg is a szaggatásról szólhasson, és... jön az "érzelmes lassúzás", ami szinte olyan kelléke a Midnattens Widunder számainak, mint egy core albumon a breakdownok. Holdas dark ambient, majd egy eddig még ismeretlen hang búgása következik: Tapio Wilska vendégénekesként szerepel a számban két sor erejéig - arról dalol, hogy a legjobb a várandós nő és a tőle elvett gyermek húsát elfogyasztani az éj sötétjében - s bizony olyan jól végezte dolgát, hogy az albumon még vissza fog köszönni orgánuma, ahogy a zenekar későbbi történetében is. Aztán jön a leszámolás, a szám utolsó és egyben legkíméletlenebb rohama, újabb - blackhez képest - technikás játékkal és "RIV, BRÖDER, RIV" felkiáltással, ami "TEAR, BROTHER, TEAR" fordításban ugyebár kétféleképpen értelmezhető - s mindkettő helytálló. Összefoglalva ismét bebizonyosodott, hogy a korábban írt számok az új tagokkal különösebb hiba nélkül albumra passzírozhatók voltak.

5. Bastuvisan
Ha eddig nem hittük el igazán, hogy a zenekar a fagyos Északról mesél, akkor most a koboldoktól jól áthajítanak minket egy szaunába (Bastuvisan ~ Szaunadal). Hallhatjuk, ahogy több ember is csapkodja magát a nyírfaágakkal, és a hurutos köhögést a párás levegőben - finnek. Aztán egyszer csak hatalmas robajt hallunk, szétrepülő deszkák, és... egy minden korábbinál valódibb, öblös trollordítás - minden elismerésem az előadójáé, nem sok ember képes ilyenre. Trollhorn úgy veri a billentyűket, mintha szúnyogok csipkednék, aztán az album talán legbrutálisabb darálását hallhatjuk - talán egy hagyományos dal kézmozdulatainak számát próbálták belesűríteni ebbe a nagyjából fél percbe. Katla két pap történetét meséli el nekünk, akiknek a szaunája sajnálatos módon rossz helyre lett építve, ezért a trollok megtámadták azt. Az ekkor fülét elvesztő Aamund és a leütött Kettil később is helyet kap majd hasonlóan furcsa, már-már bugyután szerencsétlen történeteivel a következő albumokon. Sokak számára nehezen lehet értelmezhető, mégis mi értelme volt annak, hogy ezt felvették, de azért vannak koncertfelvételek, amik elárulják, hogy ez tulajdonképpen egy válaszlehetőség a "We want more!"-ra - "Elfogyott az összes számunk, de nem baj, odabaszunk még fél percig!". Sikerült, mint a lemezen, mint élőben. Viszont a lemez ezzel nem ér véget.

6. Blodnatt
A dal elején hallható kovács interakció számomra kicsit sok, de amikor már hangszerek is szólnak, az kárpótol az album minden hibájáért. Nem tudom, hány zenekar képes arra, hogy elhitesse hallgatóival, hogy "barátom, a humppa csatazene", de az egyik közülük mindenképpen a Finntroll: a szám eleji szinti nagyjából 10 másodpercben öltöztet vértbe a trollharcossal együtt, csak Te még táncolsz is hozzá. Viszont innentől kicsit altató hatású a téma, igyekeztek megírni az album legblackesebb számát, szerintem azonban pont ez az, ami nem érdemelt meg öt percet. Talán a közepe felé elhangzó pörgős szintidallam az, ami visz bele valami életet, mielőtt kihunyna szegény szám lángja. Kicsit Katla hangjába is belefásulhatunk, túl sok variációt nem visz bele, leszámítva a tétel második felében elhangzó két csatakiáltást. Téma egyébként: vér, rengeteg vér. Semmi sem lehet hibátlan, a debütalbumon talán ez a szám mutatta meg ezt a legjobban.

7. Midnattens Widunder
Beast Dominator úgy vág bele ebbe a számba, mintha meg sem történt volna a Véréj. Aztán a szintik hoznak egy újabb fülbemászó dallamot, ami vissza is hív abba az állapotba, amiben otthagytad mondjuk a Rivfadert. Gitárok kicsit háttérbe szorulnak, ennek ellenére tudjuk, hogy nélkülük semmit sem érne az egész. Némi humppa, majd elérünk a breakdownhoz, ami még az előzőknél is drámaibbra sikeredett: most együtt szól minden hangszer, talán még több is, mint amennyit eddig együtt hallhattunk tőlük. A legjobb az egészben azonban, ahogy Katla átadja az éjfél teremtményének szavait, ki vért és tüzet követel népének - egyébként erre a számra teljesül ki talán a legjobban a trollscream. Ezek után érkezik egy nagyon komplex rész: őrült duplázás, darálás mellett fennkölt szintetizátor, majd Wilska zengése, minek nagyjából hasonló szövegét Katla ismétli meg saját, karcos hangján. Aztán a fokozás fokozása, ami felteszi a koronát az album fejére: a Midnattens Widunder harmonikaszólója - melyet egy Helga nevű vendégzenésznek köszönhetünk -, egy olyan dolog, amire halálomon túl is emlékezni fogok. Aztán visszatérünk az alap verséhez, majd ismét breakdown, Katla és Wilska pedig most sikerrel nyomatékosítja bennünk: a kereszténység szennye negatív dolog. Megérdemli a címadóságot.

8. Segersång
Igazi győzedelmi dal, ez hangzásából is észrevehető - plusz ezt jelenti a címe. Magasztos szintirohama után az első - rendkívül hosszú - szövegi egység végével átcsapunk egy időre a humppába, majd a gitárok kapnak némi szerepet, tulajdonképpen szólót, ami egyébként nem jellemző a Finntroll számokra, mégis, a győzelem megérdemelt ennyit a zeneszerzőktől. Aztán belassulunk, majd jön az album végső leszámolása, ami azonban újabb csatákat ígér.

9. Svampfest
Instrumentális darab a gombaünnepségről, tulajdonképpen az album Outro-ja. Ezen azért jobban érződik a szintihangzás, mint az Introban, azonban ez adja meg itt igazán a lágy humppa hangulatát. Kisiklás nélkül vezet ki az albumból, még kicsit játszik is veled, élvezet hallgatni.

Konklúzió: bármelyik zenekar megelégedne egy ilyen debütalbummal, nem véletlen, hogy a trollok majd 20 év után is töretlen népszerűségnek örvendenek napjainkban, ahogy az sem, hogy én 7 év után is ugyanolyan örömmel hallgatom rongyosra ezeket a műveket, mint mikor először találkoztam velük.

Basement score: 81% (érettségi ippeg ötös :v)