2000 novemberében az Arch Enemy arra a döntésre jutott, hogy Johan Liiva-t szélnek eresztik. Az ő helyére pedig egy eddig sehonnan sem ismert hölgy érkezett a bandába: Angela Gossow. Az érdekes az egészben, nem az hogy női énekesük lett, hanem az hogy mindemellett a régi vonalat képviselték továbbra. Ez volt az a lépés amivel az Arch Enemy elhíresült, mint az első népszerű nem tiszta női énekhangú banda. Bevallom, mikor először feléjük szagoltam én sem igazán tudtam hova tenni ezt a tényt. Értettem, meg felfogtam, de hogy mi van? Persze aztán eltelt egy kis idő, hallgatgattam őket és azóta megismertem pár hasonló felállású bandát, és tény. Nem csak Gossow és a tehetsége volt az első a műfajban, de minőségben is ő tudta a legtöbbet hozni. Fél évet se kellet várni az első közös albumra. Ez volt a Wages of Sin.

Az album nem lett a legjobb. A számok elég hasonlóak (a rossz értelemben). Kicsit unalmassá, monotonná válik az album egy idő után. A görbét ír le az album. Az eleje magasról indul jó számok vannak rajta, majd kis idő elteltével ez a minőség csökken és a végére már vagy meguntuk és kikapcsoltuk, vagy ha nem akkor elaludtunk. Akkor a dalok:

Enemy Within: Ez az album nyitó dala. Egy remek felvezetést ad a dob nagyon király és állítom, hogyha az elején a gitárt kicsit lassabbra veszik is teljesen élvezhető az egész. Nagyon jó szám, Angela meg... páratlan amit csinálni.  Mindenképpen érdemes végig hallgatni, bár tény hogy a végére talán már nem olyan izgalmas mint volt az elején, de teljesen jó így is. Koncerteken mai napig nagy kedvenc.

Burning Angel: Szintén egy nagyon jó szám, aminek alapjában hallgathatatlannak kéne lennie, de valahogy elvarázsol. Amit az elején az a nő leművel az valami elképesztő. A gitár jó a szólók rendben vannak bár elég egy kaptafára készülnek. A lezárás meg kicsit furcsán hirtelen le lett csapva az egész, de ezzel sincs különösebb gond.

Heart of Darkness: Az biztos, hogy a dob magasan itt a legjobb szerintem. Még annak ellenére is hogy a szám a végén csapong. A zúzásból lassúzik, majd felpörög, csak sajnos nem működik... A szám maga is kicsit unalmas, a gitár szóló itt viszont próbál valami más lenni, de elég randomra sikerült. Nem áll össze egy egységes számmá,

Ravenous: Állítom, az egyik legjobb felvezetés valaha. És kétszer is elhangzik ez a dallam sor a számba, nem tudom mért nem tudták normálisan folytatni. Mármint ami utána jön alap az nem illeszkedik és ez elég zavaró. A szám nem lett olyan jó sajnos, bár a refrén nekem azért még tetszett.

Dead Bury Their Dead: A dal ismét csak jól indít, majd amikor az felvezető gitár alap nem változik, de az ének elkezdődik valami egészen elképesztően szét is esik az egész. Aztán a közepe meg valami kegyetlen. A gitár szóló amellett hogy szörnyű, annyira próbálkoztak, hogy konkrétan egy szintetizátor lett az egészből, döbbenet. Aztán van még egy egész jó dobszóló és a szám kezdődik elölről.

Snow Bound: Ez egy egész hangulatos, lírikus kis instrumentál. Igaz ahogy az eddigi témákhoz az égvilágon nem kapcsolódik, de magába, nagyon is kellemes.

Egynek nem volt rossz. Angela hangja egy egészen új színt visz az egészbe, de még ennek be kell érnie. A jobb számokat ajánlott meghallgatni, mert azok tényleg jók, egyébként pedig nem fogom gyakran vissza hallgatni.

Basement Score: 75%