A banda összetétele a felvételek alatt nem változott, ami azt jelenti, hogy negyedik éve dolgozik együtt a csapat a jelenlegi felállásban, talán ez vagy a csillagok állása tette, én nem tudom, de ez a lemez az Arch Enemy album, szerintem. Ennél jobban sose szóltak együtt a számok és volt egyben az album. Volt valaki aki viszont nem ezt érezte. A ritmus gitáros, Chrisopher Amott, a kiadás előtt valamivel kilépett a bandából, amit később azzal magyarázott, hogy, nem érezte magát a banda részesének és ihlete sem éppen volt.
Mindenesetre ez nem von le ennek az albumnak az érdemeiből. Tizenegy dal van az albumon, ebből kettő ami csak ritmus. Itt már Angela is több szabad kezet kapott szövegírás tekintetében. A Wages of Sin-nél majdnem teljes egészében, az Anthems of Rebellion-nál pedig nagyrészt Michael írta a szöveget, azok sokkal melankólikusabbak is lettek. Itt azonban Angela írta a szövegek jelentős többségét. Sokkal lázítóbb és groteszkebb az egész, sokkal jobban áll szerintem ez a vonulat, a bandának.
Enter the Machine - Egy remek indítása egy remek albumnak, hangulatot és a stílust megalapozza és technikailag is rendben van.
Nemesis - A legismertebb és a legelismertebb AE dal. Azt gondolom ennek oka van! Valóban az remekül szól, minden hang, mind mondat ott van, ahol annak lennie kell! Aki Arch Enemy témában jártas szeretne lenni, egyszerűen megkerülhetetlen és olyannal se találkoztam aki szereti a bandát, de ezt a számot nem. Itt egyébként is már érződik az hogy hagyták Angela-t kibontakozni, már ami a szöveg írást illeti. Érdemes bele olvasni. A rendszer ellen szól, lázít és nem elgondolkodtat. Tetszik ez az irány.
My Apocalypse - Azért nem hagytuk el teljesen a régi vonalat sem. Ez a szám hivatott a régi irányt tartani, mind szövegben, mind stílusban. Remekül kiegészíti ezt az albumot, mind emellett pedig bele illik a régi profilba is. Visszafogottabb alap, a végén egy lelassulás és egy utolsó zúzás, de itt van a lesújtó és elgondolkodtató szöveg is. Fantasztikus.
Skeleton Dance - Amikor groteszkról beszélek erre gondolok. Az a látkép, hogy "csontvázak táncolnak a síromon". A halál képek az abszurdizmus egymást tetézik. Mellette az alap is jól megvan írva, a szólót is imádtam.
Hybrids of Steel - Le a kalappal. Egy normális dal hosszóságú instrumentális számot így megírni, tehetség! Nem laposodik el, sőt elképesztően változatos, de nem kizökkentő, nagyon is egybe van.
Mechanic God Creation - Amikor ennek a címét megláttam, tudtam, hogy írni akarok róla. És hát van is mit. Sajnos ennél a számnál nem áll össze a dolog. Értem ezt úgy, hogy a refrénen kívüli szövegrész nincs összhangban az alappal. A szöveget nagyon is érdemes elolvasni, mert borzasztó érdekes, meg a refrént meghallgatni, mert az meg iszonyat jó. De a köztes rész...
Nem kétség, szerintem a legjobb Arch Enemy albumon vagyunk túl, mind szövegileg, mind alapilag egyszerűen fantasztikus. Ezt az irányt megtartva, nagyon sok remek dolgot tud még nyújtani nekünk a banda. Azt meg hogy Christopher-t ki helyettesíti és hogyan kerül vissza a bandába, majd egy másik alkalommal...
Basement Score: 79%
