Az a helyzet állt elő, hogy idei év szeptemberének második napján a banda kiadta a új lemezüket, a Bad Vibrations. Ezzel az albummal kapcsoltban, egy nagyon érdekes sztorim van, azaz, hogy az én figyelmemet totálisan elkerülte az album készülése és megjelenése is. Most egy hónappal a megjelenés után futottam bele először. Így nulla elvárással ültem le meghallgatni.

Nem tudom ki emlékszik, vagy ki olvasta a legutóbbi A Day to Remember cikkünket, ahol azt taglaltam, hogy a banda annyiféle műfajt erőltet, hogy szétesik tőle az egész. Az az igazság, hogy a sokszínűség itt is jellemzi a bandát, csak azzal a különbséggel, hogy egyben, egy egészként is működik... De hát hogy lehet ez? Úgy hogy időt fordítottak a dalok összehangolására is. Elképesztő a fejlődés... viccet félretéve, most komolyan, az én szememben nagyot lépett előre a banda és hitet adott azzal kapcsolatban, hogy érdemes lesz őket követni. Ez azért teljesítmény... Az lemezen ismét metalcore-tól elkezdve pop/punk-ig minden fellelhető megfelelő mennyiségben és minőségben. Egy hangzásvilágra egy kerek egész albumot tudtak felhúzni, mondanivalóval és mind e közben még szórakoztatott is Kiemelendők:

 Paranoia - Az album második dala, remek kis zúzást reprezentálnak a fiúk itt az első két dalban, ami közül a második egy picivel nekem jobban is tetszett. Ez a dal volt az első megjelent dal az albumról. 

Naivety - Roppant érdekes kis pop/punk dal. Az előzőekhez műfajban nem passzol, de hangulatban és hangzásban, mint már mondtam nagyon ügyesen össze tudták egyeztetni a két műfajt. Nekem tetszett a dal, hangulatos, jó kis refrénnel, érdemes tenni vele egy próbát!

Reassemble - Az egyik legkarakteresebb dal. Külön bravúr, hogy itt egy dalon belül is jól játszanak a tempóval és a hangulattal. Ez emlékeztet leginkább a srácok korábbi munkáira, ugyanakkor mégis távol áll azoktól.

Justified - Az album itt kezd el kicsivel más irányt venni. Ezt a változást jól adagolja. Ez a dal alapvetően akusztikus, de azért még hörögnek egyet, de már azt sem abban a szellemben, mint tették azt húsz perce. Kellemes kis szám, ami elsőre talán furcsa lehet vagy rossznak hathat, de én azt mondom érdemes többször is meghallgatni!

Turn Off the Radio - A vége fele a lemez visszább vesz a tempóból, majd a zárás előtt még kapunk egy kis pörgést. Nem egy agysebészet, csak szimplán szórakoztató. Egyszerű elemekből építkezik és jól szól!

Nem tudom mikor és hol hallottam utoljára ennyire minőségi ADTR albumot, valószínűleg soha. A srácok mindent bele adtak és mindenből a legjobbat hozták ki.  Sajnálom, hogy elkerülte a figyelmem és nem tudtam vele akkor foglalkozni, amikor aktualitása volt. A dal amellett, hogy a műfajokat jól használja, a hangulattal is jól bánik. A tempó dalról dalra fokozatosan lassul, a hangulat is egyre nyomottabb, majd záróakkordként felcsendül a Forgive and Forget, ami egy remek lezárása az albumnak, mikor az utolsó hang is elhalkul, magunkba zuhanva elégedetten konstatáljuk: "Erről van szó!"

Basement Score: 84%