Amilyen hamar elszántam magam a viszonylagos siker láttán lemezismertető-sorozatom folytatására, arányaiban olyan hamar kezdett második lemezének kovácsolásába a Finntroll: alig telt el egy év, a trollok 2000 decemberében - a korábbiakban ismertetett felállásban - bevették a Sundi Coop studiot, hogy rőgzítsék a Jaktens Tid (A vadászat ideje) névre "keresztelt" albumukat, azonban a kiadás dátuma már 2001 második felére tolódott. Az előző album készítésétől eltérően a borító már csak Skrymer keze munkája, valamint a Jaktens Tid már büszkélkedhetett azzal a plusz ponttal, hogy a még élményszerűbb hangzás érdekében nem csak szintetizátorral varázsolták a humppás, folkos elemeket a black rengetegbe, hanem igénybe vettek több olyan népi hangszert is, mint például a banjo vagy a sámándob. Mennyit dobott nagyjából két év összerázódás, az ezzel az idővel is fejlődő studiótechnika és az újonnan felvonultatott hangszerarmada a horda hangzásán? Pörgessük meg azt a lemezt! 
1. Krig
Nálam plusz pontot jelent, ha egy lemeznek van különálló instrumentális introja, s mintha a trollok tudták is volna, hogy egyszer majd többek közt egy ilyen személy fog írni a műveikről, komponáltak is egy újabb remekbe szabott, véres kardot lóbáltató bevezetőt a Jaktens Tid elejére. A cím tökéletesen fonódik össze a zene hangulatával, a mély dobok és kürtök, hosszú másodperceken át visszhangzó cinek ismét csataruhába öltöztetnek a trollokkal együtt, mint ahogy az megszokható volt az első albumon. Viszont érezzük, hogy a következő történetek valami magasztosabb irányba fognak elkalauzolni minket...
2. Födosagan
Mély zsongással indul a második album első száma, melybe ugyan kicsit élesen vált át az Intro, azonban hamar elfelejtheti emiatti bánatát az, ki esélyt ad e remekműnek a kibontakozásra. Gitárjáték alapötletei javarészt Somniumtól származnak, melyek furcsa fejlődést mutatnak, énmagam nem is igazán tudom már a hangzást mihez hasonlítani - kedvenc trolljaink már a második lemezre elérték azt a szintet, ami sok zenekarnak 10 éves pályafutás alatt sem sikerül: teljesen sajátos hangzásvilágot építettek fel. Az újdonság pedig nem csak a hangszeres játékban mutatkozik meg: Katla károgásai sokkal letisztultabbak, mélyebbek, mint a korábbi felvételeken. A finomodó hangzással írt dalok pedig tovább kerekítik tudásunkat a trollkirály, Rivfader történetéről, ez esetben épp születéséről: a finnosvédül értők megtudhatják, Rivfader magának a Feketehegynek szüleménye, s a trollok népe, a jóslat beteljesülését remélve tőle, megkoronázta. A dal legkiemelkedőbb része talán Trollhorn szintiszolója, mely méltó ellenfele lehetne egy képzeletbeli ringben a Midnattens Widunder harmónikaszólójának. Az ezután következő lassú rész alapjába véve nem jelenthet túl nagy meglepetést az első albumot meghallgatóknak, viszont az akusztikus gitárhangzás talán igen - remekül elővetíti az album későbbi dalainak hangszerelését, miközben átrepít minket az őskirály erejének magasztalásán, hogy aztán az elektromos gitárok újra felépítsék magukat a dal végére. Ebben a számban jelenik meg talán először ilyen kihallhatósággal a Finntroll dalokat a későbbiekben szinte teljesen végigkísérő távoli kórusra emlékeztető szintieffekt, mely nagyon jól illeszkedik a már kevésbé nyers, de így is mogorva gitárok közé. Párját ritkítja tehát a Finntroll albumfelvezető módszere.
3. Slaget vid Blodsälv
Folytatókészségük is ritka magasszintű.
Ugyanazzal a gitárzsongással csap a még lézengők közé a csapat, amit már a Födosaganban is megismerhettünk, ehhez pedig szinte azonnal csatlakozik humppájával Trollhorn, ezzel olyan egyveleget produkálva, hogy muszáj szorgos bólogatásba, pattogásba kezdeni tőle. Ahogy pedig Katla belép, attól majd' tíz év után is borsódzik a hátam: sokakat igézett meg a Finntroll ezzel a muzsikával, köztük engem is, mégpedig a szinti és Katla - ki ebben a számban is igen jól variál a technikák között, van károgás, hörgés, 
ordítás, minden, ami kell - mészárlása miatt. S hogy ne csak a hangzás legyen gyilkos, szóljon a szöveg a leszámolásról, mikor a trollok annyi keresztényt gyilkoltak le, hogy azok vére egy egész folyót vörösre festett. Sok középtájt belassuló darab után pedig ez az első olyan, mely szinte egyáltalán nem hagy lazítani, talán csak a szintiszóló elején egy szusszanás erejéig, valamint Katla egy újabb csatát dicsőítő monológjánál, azonban ennél Beast Dominator tulajdonképpen az alapot játsza - szóval akárhogy igyekszünk, erre a számra nem lehet rámondani, hogy lenne benne pihenés: minden másodperce véres zúzda. (Tökéletes videóalap is. :D)
4. Skogens Hämnd
A számot nyitó gitárhangzás némileg eltér az album korábbi dalaiban megszokottól, a szintik is új effektet - engem a fő téma valami batár indián pánsíp hangjára emlékeztet - kaptak természetesen, azonban erre a dalra is erősen jellemző a háttérben ásító "női kórus". Az előző számnál lassabb kezdés után a szöveges részen igyekszik újra felvenni azt a tempót, amivel a vérfolyón eveztünk, hogy ugyanolyan elánnal mutassa be nekünk azt a sötét kort, mikor az erdő bosszút áll minden emberen, ellene elkövetett gyarlóságaikért. Azonban a szöveg tagolása számomra zavaró: semmi probléma nincs azzal, ha egy dalnak nincsenek visszatérő szövegi egységei, viszont ennél a darabnál az történt, hogy az első percbe belesűrítették a dalszöveg nyolcvan százalékát, hogy aztán a zenészek ebben a számban teljesen eladhassák magukat - koncerten Katla simán elszívott szerintem egy szál cigarettát, mire szóhoz jutott a két percnyi gitár és billentyű varázslat után. Nem a kedvenc dalom, de zeneileg és mondanivaló terén ott van a szeren.
5. Jaktens Tid
Beast Dominator beszámol, majd a gitárok is alaposan elkezdenek minket rángatni, melyek megszólaltatása között ez eddigieknél még észrevehetőbben szól a nimfa kórus a háttérben, jelezve, egy újabb magasztos téma következik: vadászat. Azonban a vadászat igazi törzseknél nem lehet sikeres, ha a sámán nem kér segítséget isteneiktől - Jonne Järvela, a Korpiklaani későbbi frontembere nagy szerepet játszott sámánénekével az album színesítésében. Ebben a műben nagy mennyiségben kapunk ebből, és az eredményére sem lehet panasz: engem mind a mai napig révületbe ejt az ősi szó, melyet még varázslatosabbá tesz a basszusgitár - amit az albumon talán most hallunk ki először ennyire tisztán -, és a melódiát adó szinti. Katla belépésével átmenetileg elhallgatnak ezek ebben a formájukban, azonban visszatérő elemekké válnak a szám többi részére. Katlanál maradva, elmondhatjuk azt, ami az első albumos Svartberg óta ott motoszkál bennünk, ez az album pedig egyre inkább erősíti: az énekes borzasztóan sokat vállal. További, változatosságot építő dolog a szám durván kétharmadánál zajló riff, mely akár szólóként is funkcionálhatna a dalban, ha kicsivel magasabb hangokkal írják meg, és technikásabb - és ha nem vág bele Katla. Ezután visszatérünk a dal gyökereihez, téve mindezt úgy, hogy egyaltalán nem unjuk a sámándalt. Ismét jó választás címadó dal terén.
6. Bakom Varje Fura
Az előző albumhoz képest jelentősen megnőtt a trackek száma, viszont ebben szerepet játszott az is, hogy Trollhorn még több lehetőséget kapott arra, hogy kiélhesse vágyait az instrumentális, szinte teljesen szintialapú számok írásában: így került a Krig és a későbbi outro mellet az albumra ez a darab. Meglehetősen összetett egy mű, intrumentális létére, annyi szent, komolyzenével foglalkozó szakember hozzáértésére hagynám az elemzését. Annyit mondok róla: sokat dob az album hangulatán - már ha egyáltalán gondolhatjuk róla azt, hogy fokozható.
7. Kitteldags
Némileg éles váltást mutat az iménti darab hangzásához képest Skrymer és Somnium játéka, azonban szintivel valamennyire megmarad a hangulat. Az album egy bohózata ez a szám: Katlatól megtudjuk, milyen is, mikor a trollok vasárnapi ebédet csapnak. Sóval, borssal, üstben főzik puhára a papokat, melyet fortyogó lé hangjával próbálnak teljesen megértetni velünk. A szintijáték itt is jelentős szerepet kap, azonban a gitárok és az ének az, ami a leginkább viszi előre a dalt. Miután jóllaktunk, vidámságunk kitart még egy darabig, de hamarosan újra visszatér a gyűlölet ereje...
8. Krigsmjöd
...olyannyira, hogy a következő dal már a harcmezőre vezet minket. Drámai hatást hoz Somnium, majd Trollhorn szaggatott riffje, melyek közé jó érzékkel ékelték be Katla rövid sorait - bár a számnak nem Katla a támpillére, a szöveg hoz némi változatosságot a dalok sorába: ugyan a téma természetesen most is a keresztények írtása, a leírás cél és a módszer magasztosságát emeli ki, olyan képekkel, amik némileg újszerűen hatnak. Itt pedig megragadnám az alkalmat arra, hogy ajánljam a dalszövegek fordításainak vizsgálatát, sok munkát fektettek beléjük.
A mű nagy részén hallatszik, hogy nem az albumon megszokott Somnium&Trollhorn páros munkája volt a hangszeres részek megírása, helyette a billentyűs Tundra-val társult, így az egész szám az eddigieknél is mélyebb hangzást kapott, leszámítva egy kétszer megjelenő rövid szintidallamot. Szó sincs róla, a hangzás illik a témához, ellenben az előző szám humppája után ez a futtató dob egy kicsit hirtelen váltást jelent. Sok újdonságot a leírtakon kívül nem mutat, nem a legerősebb szám, de semmiképp nem hiányozhatott az albumról.
9. Vargtimmen
Ismét egy dal, amiben Jonne szerepel, azonban ezt a darabot tulajdonképpen egyedül indítja, csak lusta doromb, csörgő- és sámándobok kísérik az igét. Ezután Beast Dominator beszámolása indít el minket a farkas óráján. Igen dallamos gitárok, a szöveg pedig teljes mértékben illeszkedik rájuk. S ha már a szövegnél tartunk, megjegyezhetjük, hogy itt egészen új dologhoz nyúlt a banda, ugyanis a téma a szerelem. Hosszú verse-k alapján tudhatjuk meg, a megéneklő karakter kettős életet él, nem tud dönteni szeretői közt. Oly módon vágyik az igazságra, mint farkas a zsákmányára, s ez az éhség azzá is teszi. A dal közepén ismét felhangzik Jonne sámánéneke, pont azelőtt, hogy megunhatnánk a rendkívül hosszú, folyamatos rímelést. A mantra után visszatérünk a gitárok mágikus erdejébe, s azt is megtudjuk, hogy a korábban leírt érzelmek mit sem érnek, hiszen mikor kifutunk az időből, hősünk (hősnőnk) továbbra sem tudott választani, így egyedül marad magányában.
A varázslat hatásos, akkor is, ha a szám egyébként - elsőként a Finntroll diszkográfiájában - egy feldolgozás: a trollhorda a szintén finnosvéd folk pop társulás, a Hedningarna - akiket a régi Noxhoz tudnék leginkább hasonlítani - egykori népdal újragondolását, a quartett legnagyobb slágerét bújtatták metal köntösbe, s milyen jól tették! Ha a szöveget nem figyeljük, egyetlen percig sem gondoljuk azt, hogy egy feldolgozásról 
van szó. Véleményem szerint a trollok kezében sokkal kiforrottabbá vált ez a mű.
10. Kyrkovisan
Best song ever!
Újabb album - újabb Aamund és Kettil történet. Annak a tényén, hogy papokról van szó, meg sem lepődhetünk, hogy ez a remekmű egy templomi beszéddel kezdődik, s ahogy belépünk az ajtón (vajon kikkel?), felcseng egy szegényes berendezésre utaló orgona hangja is. Majd fél percig osztja Istenük igéjét, bestiák átkáról a felkent, mire elérünk a mészárlás kezdetéhez: egy trollal érkeztünk Isten házába, ki hatalmas ordítással hívja társait a keresztényekkel való leszámolásra. Az album talán legblackesebb tétele ez, legalábbis a dobok terén, és Katla hangja is a Midnattens Widunder-es károgásra emlékeztet. A történet ismét pite: ezek az ökrök rossz erdőbe építkeztek, most épp egy templomot, de a legviccesebb az egészben, hogy az a kettő ez alkalommal sem leheli ki lelkét, mintha a trollok abban lelnék szórakozásukat, hogy az áldozatokkal végignézetik saját kezük munkájának összetiprását. Szinti terén a track hasonló hangzású, mint az elején az orgona, csak sokkal gyorsabb, mintha Trollhorn felszentelt hangszeren próbált volna humppa-t játszani.
Aki szeretne másfél perc alatt kiégni, annak nagyon ajánlom.
11. Den Hornkrönte Konungen
Beast Dominator hatalmas elánnal vág bele egy újabb Rivfader történet zenei kíséretébe, hogy aztán a többiek is hasonló elszántsággal hangolhassanak rá minket a mese fogadására. Trollhorn egyik keze és a gitárszekció nagyjából ugyanazt a dallamot játsza, míg a billentyűk ura másik kézzel a dobokhoz igazódik - a hangszerek egymás közti harmóniája valóságos csoda ebben a darabban, pláne az első felében. Katla visszanyúl a legsűrűbben megjelenő karakterhez: Rivfader a dal hőse, és a trollok, koboldok, fekete elfek, farkasok, medveszellemek és vizi nimfák, kik összegyűlnek a szarvkoronázott király tiszteletére, együtt emelik hangjukat Jehova fattyainak eltiprásáért. Katla a tőle megszokott módon rengeteg erőt visz a vokálokba, viszont ennél is energikusabbak a szám második felében elhangzó dobrohamok, mely kéz a kézben együtt jár az album talán egyik legepikusabb, legmagasztosabb szintidallamával. Véleményem szerint ez az album sem fárad el a vége felé, ami ekkora mennyiségű számnál plusz pontot jelent.
12. Aldhissla
Az előző albumot nézve cseppet sem meglepő, hogy ennek a számnak az elejére jutott egy szélfúvásos átvezetés, majd ismét visszatér Jonne Järvela sámánéneke, némileg elnyújtottabban, mint korábban. Ez alatt akusztikus kíséret hallható, mely üdítően hat a több mint húszpercnyi kérlelhetetlen zúzda után, és valamilyen szinten velünk marad perceken keresztül, akkor is, mikor már Jonne elvonult szedni még azokból a jó gombákból, és Katla nekikezdett az északi éj őrének bemutatásába. Aldhissla magányos magányban él hófödte hegyekben, itt őrzi aranyozott kincsét, mely az én értelmezésemben magára az anyatermészetre utal, fagyra, sötétre. Tudomást szerezhetünk Katlatól Aldhissla mester halhatatlanságáról, s hogy sokkal többet lát bármely valaha létező lénynél: ereje megkérdőjelezhetetlen. Tempót illetően az album talán leglassabb tétele, emellé pedig a leghosszabb is - ilyen leírásból táplálkozva hallgatás nélkül az a kép alakulhat ki az emberben, hogy ez dal megint olyan elnyújtott lesz, mint az előző album Blodnatt-ja. Azonban az újabb trolltörténet valahogy jobban el lett találva: változatos, a gitármelódiák nagyon jó alapot hoznak a dalnak, a dobok és a basszus pedig olyan lüktetésben egészítik ki egymást, hogy még mi is érezzük magunkban a trollóriás erejét, a vokálok pedig anélkül is erősek, hogy Katla vért ivott volna. Egyetlen hibája talán - és ismét itt a szőrszálhasogató énem - az utolsó verse végtelenségig való ismétlése. 
Zárótételnek remek lenne, de...
13. Tomhet och Tystnad Härska
...a horda nem így látta.
Dark ambient szintik és atmoszferika. Introvertált gondolkodáshoz kiváló háttérzaj, de a két perces hangosodás végére kicsit belefásulhat az ember. Nem sokat tudok hozzáfűzni, outronak egy újabb Trollhorn csodát vártam, de nem kaptam meg, így ez lett számomra az album leggyengébb tétele. Annyira elkeserít, hogy még konklúziót se írnék hozzá.
Basement sc...
Várj! Mi a...? Na neeee. Hát mostmár értem, miért használják a "troll" kifejezést az átveréseket, szívatásokat kieszelő emberekre! Ha az ember nem állítja le 2:25-nél a számot - mikor elhallgat -, hanem vár fél percet, ott a meglepi, ami ugyan nem egy Trollhorn classic's mű, mégis kiemelkedik, ugyanis egy igazi akusztikus trolltivornyába kerülünk, mély fúvósokkal, dobokkal, és a világ legtrollabb csordavokáljával, amely nem szöveggel operál, hanem...nem próbálok meg szavakat keresni rá, ráfogom erre is, hogy sámánének, de ez ettől függetlenül valami több annál. Mindenesetre, amilyen megunható a szám elején hallható levezetés, annyira energiadús a vége. Nem akarjuk, hogy véget érjen az album, de sajnos el kell búcsúznunk tőle.
Összegezve: ugyan érzékelhető némi változás az első albumhoz képest, a társaság ismét alkotott valami olyat, amit szerintem azóta sem sikerült senki másnak - még nekik sem. Egyrészt, mert valódi mestermű - hiába fejlődik minden zenekar az évek során, ha egyszer túllépik határaikat, ugyanabban a formában már nem lesz megismételhető -, másrészt azért, mert - ahogy az egyszer minden bandánál megtörténik -, változnak a tagságok, velük pedig rengeteg érték kerülhet előtérbe, s egyúttal tűnhet el. De erről később; "most", 2001-ben:
Basement score: 88%
