Megyünk is tovább. A banda ugyanis szerződést bontott a LookOut!-tal '93-ban és a Warner egyik kis stúdiójához szerződtették következő projektjüket. Ez volt A nagybetű projekt, a 1994-es Dookie, ami a banda átütő sikerét és széleskörű ismertségét hozta magával és mai napig az egyik legjobb albumnak tartják a banda és úgy általában a szakma történelmében.
Azt, hogy miért pont ez az album hozta meg az áttörés? Miben volt más? Miért forradalmi? Ez az egész szerintem az afféle Nirvana-effektnek tudható be. Miszerint, jókor voltak jó helyen. Nyilván a szakmai érdemein nem akarok csorbítani egyik esetben sem, hiszen a Dookie mind a mai napig egy remek album. De valljuk be, ma nem lenne akkora siker, pedig milyen jó. Azt, hogy mégis miben és merre változott a banda, már egy érdekesebb téma, illetve, hogy ez okozta e sikerüket. Ha engem kérdeztek, inkább csak hangzásban mint stílusban változtak. A punkos hangzást kicsit felhígították, ezzel egy szélesebb körhöz is el tudták juttatni a zenéjüket. A szövegek változatlanul nagyon jók, sőt talán még jobbak is mint eddig, szóval minden szempontból egy előremutató és felfelé ívelő tendenciát produkált a Kaliforniai trió.
Mint már mondtam a lemez punk elemekkel tűzdelt pop-rock hangzással szól a hifiből. A szöveg olyan GreenDayesen szórakoztató. Továbbá szeretném felhívni mindenki figyelmét a borítóra! Egyszerűen hihetetlen... Javaslom mindenkinek, hogy vegye jól szemügyre, mert kövér Elvis Presley-től elkezdve, ősemberig minden van rajta. Elképzelem a rendezői utasítást: "Na srácok kell nekem egy tömeg. A tömegbe olyan karaktereket rajzoltok amilyeneket nem szégyelltek, egy óra és itt vagyok." Jó kis időtöltés felfedezni, de nem elsősorban ezért vagyunk itt. Kiemelendők:
Burnout - Remek kis felvezetés, ami átkötésnek is nagyon ott van. Az előző album és a korábbi irányzat itt még kicsit erősebben van jelen mint később, így a változás tudatos és jól felépített. Alapvetően nincs vele gond. Otthonosan mozog a punk érában a csapat és jól vezeti fel a változást. Valamint a dobszóló nagyon adja!
Longview - Remek fokozatosan épülő indítás. Eleinte lassabb, majd kis felpörgéssel feldobják és nincs megállás. Stílusos és hangulatos nóta.
Welcome to Paradise - Azok számára akik hallották az előző albumot (vagy olvasták róla a cikkünk) ismerős lehet ez a cím. Ugyanis a Kerplunk harmadik dalát az új stúdióban kicsit átírva az új stílusra ismét felvették és kiadták. Nyilván a más körülmények miatt érzékelhetően a dal is kicsit másképp szól, kinek melyik tetszik jobban.
Basket Case - Az album és a banda egyik, hanem a legismertebb száma, igazából kiválóan szemlélteti azt az irányt, amerre a Dookie-t vitték. Pörgős, szórakoztató és kellemesen egyedi.
Coming Clean & Emenius Sleepus & In The End - Ez három egymástól független szám, de nagyjából ugyanaz vonatkozik mindegyikre, valamint egyik sem lépi túl a kettő percet, így igazából így hárman tesznek ki egy dalhosszt. Mind három, inkább punkosabb hangzású, mint a korábbi dalok, illetve még kis különbség, hogy ezek valamivel személyesebbek. Nem lassabbak feltétlen, csak a szövegük sokkal inkább tükröz egy személyt, érzelmet. Ember közelibbek. Tudom ajánlani meghallgatásra őket is, kevésbé ismertek, amit valahol meg tudok érteni, hiszen nem egészen teljes értékű dalok, meg kevésbé poposak, de érdemes ismerni.
F. O. D. - Méltó lezárásként az előző rövidebb vonulatot követi és fejezi be a sort és a teljes albumot. Nekem itt már nincs is mit mondan... Ja persze a rejtett dal. A végére ugyanis a dobos Tre Cool által írt dal még bekerült egy rövid dalszöveg mentes kis track, az All by Myself, ami az album sok csúcspontjából az egyik. Remekül koronázza meg ezt a remek albumot.
Szerintem mondani se kell hogy egy kötelező darabról van szó. Nagy popkultúrális jelentősége is van, valamint nagyon-nagyon jó. Jól komponált eddig talán még nem ismert stílust és hangulatot tud átadni, amit megéri átélni. Aki esetleg hallotta már, de haloványak az emlékek, javaslom hallgassa meg ismét, nehéz veszíteni vele. Igazából nincs 40 perc az egész.
Basement Score: 84%
