Itt és most szeretnék előre is elnézést kérni a dőltekért!
A kanadai banda előző fekete lova nem muzsikált valami jól. Az altatódal hatást elérő album után közel bárminek örülni tudtam volna. Kapni akartam valamit, nem feltétlen újszerű, de legalább szórakoztató!. Azt gondoltam eleinte, hogy ez az oka annak, hogy a következő lemez tetszett. De nem így van. Meghallgattam többször is és azt kell, hogy mondjam, hogy jó az album (legalábbis jobb).
A Here and Now a Nickelback hetedik stúdióalbuma, amelyet 2011-ben adtak ki. Azt éreztem, hogy az előzmény szellemiségét viszi tovább a korong, ami tök jó. Egy ilyen jó kis macsós zúzás a régi vásári elemekkel (továbbra is helyenként röhejesen fér össze, de egyre kevésbé vérgáz!) *Apró megjegyzés: A borító kifejező, ötletes és tökre tetszik!*
Valami más volt ennél az albumnál. Az ami korábban nem működött itt igen. És ennek próbáltam utána járni miközben hallgattam, hogy mi adja azt a plusz, ami szórakoztatóvá teszi a dalokat. Végeredményben, annyit találtam, hogy a hangulat. A dalok nem üresen csengőek, amik görcsösen akarnak érzelmet átadni. Csak vannak... lazák és szórakoztatni akarnak. Ennél a lemeznél éreztem, hogy szívesen készülnek a dalok. Valahogyan ez eddig nem jött át és ezt nem tudom megmondani, hogy miért. Kiemelendők:
This Means War - Ennek semmi köze sincs, az azonos címet viselő Avenged Sevenfold számhoz, ez háborút jelent! (vagy csak egy egybeesést). Ezen túllendülve kapunk egy tökös és hangulatos rock zenét, egy olyat, amit én már régen (vagy egyáltalán nem) hallottam a csapattól. Én azt mondom erre a stílusra kéne jobban ráfeküdni és akkor jöhet a pezsgő fenékig és soha ne hagyd, hogy véget érjen!
When We Stand Together - Itt van ez a "na na na" semmilyen nyári nóta és én meg próbállak nem szeretni, de nem megy. Talán mert a nagyon is közismert számokat idézi (a Rockstar-t meg hasonlókat), azzal az előnnyel, hogy ezt még nem hallottam húsz milliószor. Így tudja azt nyújtani, mint a slágeres dalok a bandától, csak ezt még élvezem.
Lullaby - Egy újabb színfolt a Chad érzelgős palettáján. Egy dal arra, amikor együtt állunk és gyertyával énekelünk. De ez más, valamivel átgondoltabbnak és tudatosabbnak hat, mint a legtöbb nyálas Nickelback szám. Koncepciót és mondanivalót véltem felfedezni, nem céltalan bálványozást, ami azért egy meglepően komoly ugrás. Végtére ez nem egy az éjfél királynőjéhez szóló vallomás, hanem az elesettek megsegítő szándék. Taps-taps!
Kiss it Goodbye - Már a mennyországba kapaszkodva könyörgök, hogy az elektronikus sallangot válasszuk, le ha nem illik oda. Hangulatos kis dal, aminek egyetlen hibája, az engem őrületbe kergető hangtorzítás, ami egyáltalán nem működik! Ettől eltekintve egy jó szerzemény egy kifordítja a világról és a gépezetről, ami (egyébként mellékesen megjegyezve őket is híressé tette) a világot mozgatja. Nem egyedi, de kellemesen érdekes.
Don't Ever Let it End - Az utóbbi idők Nickelback lemezeinek kötelező kelléke a legutolsó trackben való bohóckodás. Csak ezúttal működik. Volt aki már ez előző albumnál is szerette a záródalt, én nem tudtam vele megbarátkozni. Jelen esetben átadja azt a kis ne törődj a világgal hangulatot, amit eddig nem igazán sikerült. Nem a legmegfelelőbb lezárása az korongnak, de önmagában egy jó kis szám.
Összességében én elvoltam vele. Nem egy mesteri alkotása, de hát most na! Eddigi legszórakoztatóbb darab. A helyét még érezhetően itt-ott keresi, de egyre kevésbé zavaró. A hangulat teremtés és az atmoszféra, amit ha véletlenül is hoztak össze, jól működik. Nem ez volt az utolsó viszlát csók! Még két felvonás hátra van, de most minden amit csinálnék az egy meleg kávé aztán elmegyek egy nem rögzített címre!
Basement Score: 62%
