Mai cikkünk témája a Three Days Grace Kanadából köszönt minket. A főleg alternatív metált játszó banda 1997-ben kezdte pályafutását. A banda a kezdetekben 3 tagot számlált akik korábban egy másik öttagú zenekarban játszottak a Groundswell-ben ami '92-'95 között üzemelt és egy stúdió lemezt hagyott hátra. Ahogy azt több példa is mutatja, lehet egy zenekart három taggal is remekül fent tartani. Igaz ezt egy kicsit erősnek érzem itt, hiszen három ember öt hangszeren játszik és mellette még ének is. Ilyet talán még a Green Day-nél tapasztalhattunk. A tagok: Adam Gontier - énekes (plusz szóló és ritmusgitáros); Brad Walst - basszus gitár; Neil Sanderson - dob és billentyű.
Tény és való, hogy '92 óta zenélnek együtt a srácok ebben a formában is '97 kezdték, de első lemezük az alakulástól csak nem hat év elteltével jelent meg 2003-ban. A címe csak egyszerűen: Three Days Grace...
Na most ez az első album nekem valahogy nem teljesen állt össze. Egy aspektust tudnék kiemelni ami a számok nagy részénél nekem hiányosság vagy hiba. Ez nem más mint a tény, hogy az énekes erejéből nekem kevés jön át. A dalokban mindig van egy pont ahol ez az erezd el a hajad érzés fog el, de valahogy a szám nem adja, nem képes akkora energiát átadni. Na most, hogy itt a zenekar hátráltatja az énekest, vagy az énekeshez idomul a zenekar és ezért nincs meg nekem ez, azt nem tudom. És akkor az album pozitív kimenetű dalai:
I Hate Everything About You - szerintem ezt annak se kell bemutatni, aki alapvetően nem hallgat 3DG-t. Ez az aminek a visszafogottabb hangvétel is jól áll (mondjuk lehet ehhez hozzátesz az elkoptatott újrajátszás gomb is... ki tudja). Az viszont biztos, hogy a szöveg valami fantasztikus! Az lemez abszolút legjobbja!
Scared - A csak instrumentális részek el lettek találva, az ének is oké, de az ének alatti alap ritmus nekem kicsit ront az egészen, nem az igazi. Több dolog működik benne, mint amennyi nem. Érdemes tenni vele egy próbát.
Wake Up - Na itt ugrottunk egy kicsit, okkal! A Scared után ez volt még az a dal, ami a sok egyforma dal közt egyedi(bb) tudott lenni. Nem egy nagy megfejtés de bőven jó ez a szám. Mind zeneileg mind hangilag működik.
Take Me Under - Erről a zúzásról beszélek! Ez belefért volna a többi dalba is bőven és sokat dobott is volna rajta. Mindegy... Csak ebben az a legszomorúbb, hogy ez a szám bizonyosságot ad arról, hogy erre is képesek, viszont eddig valahogy ez kimaradt.
Visszafogott laposabb dalok töltik ki a fenti dalok közti időt, amit rettenetesen sajnálok az albumtól. Tudnak ők jót sőt fantasztikusat alkotni, ez nem lett ez (teljes egészében). Tiszta lelkiismerettel mégsem tudom azt mondani, hogy ez egy rossz album, erről szó sincs, csak nem hozta azt amit én vártam. Lehet nem az első albumtól kéne csodát várja... Mindenesetre itt nem áll meg a tudomány. A banda is folytatta a zenélést, mi sem hagyjuk abba az írást....
Basement Score: 67%
