2001-ben hatalmas tivornyával zárult a finnosvéd trollok második albuma, a Jaktens Tid melynek felvételeibe az egész horda rengeteg erőt fektetett. Nem jelentett ez alól kivételt Jan "Katla" Jämsen sem, aki emberfeletti károgásaival igazi troll-hatást adott az északi mondáknak. Azonban hiába volt képes Katla trollként ordítani két albumon keresztül, sajnos róla bizonyosodott be először a zenekar stabil tagjai közül, hogy ugyanolyan ember, mint az Olvasó, vagy én: a Finntroll énekesének és dalszövegírójának hangszálain olyan vírus okozta tumort találtak, mely műthetetlenségéből fakadóan szinte teljes mértékben képtelenné tette a rá korábban jellemző énekhangok kibocsátására.
Ennek tudatában a zenekar egy akusztikus album létrehozásának tervével vonult egy Helsinki erdős határán elhelyezkedő minimális felszereltségű stúdióba 2003 januárjában. Velük tartott a korábbról már ismert Wilska is, ki Katla utódjának lett kiválasztva - a Visor om Slutet-en e két északi óriás osztozott a vokálokon, és a dalszövegek egy része is közös munkájukból született -, valamint a finnen kívül ment még velük a szokványos akusztikus hangszereken és Trollhorn billentyűs hangszerein túl két olyan csoda, amiket 12-húros akusztikus gitároknak hívnak. Tehát: gyenge stúdiótechnika, új hang és akusztikus hangzás...ki ne akarná belevetni magát az elemzésbe?
Csicseregnek a madarak, békák kuruttyolnak, tücskök ciripelnek - mintha az újabb instrumentális intro elején megjelenő alapzajt a stúdión kívül, a közeli erdő lápjaiban vette volna fel a horda. Hamarosan azonban Trollhorn szintije töri meg a természet hangjainak idilliségét, sejteti, nem vagyunk egyedül a tájon. Majd mély dobok dörrennek újra és újra, hogy aztán kis idő erejéig a nimfakórus is kölcsönözhesse hangját a darabhoz. Végül, a szintik a mocsár szellemének hangjába fulnak - távoli hörgés, suttogás, vízcsordogálás, amik sajnos az EP-minőség miatt nem szólnak olyan jól, viszont a lemez egészére jellemző, hogy a legérdekesebb pillanatok elcsípése és a hatás elérése érdekében érdemes jó minőségű fej- vagy fülhallgatóval hallgatni.
Nem vált soha a kedvenc Finntroll intrómmá, ennek ellenére remekül illeszkedik az album világához, és hasonlóan jól vezeti fel a következő számot.
Valamivel gyorsabb ütembe vágnak bele a dobok az album első szöveges dalában - lüktetésével szinte azonnal azonosul az ember, a bekapcsolódó szintik, mély fúvósok pedig az egyik - számomra - legemlékezetesebb Finntroll dallamot játszák a dal elején. Szövegileg ez a szám sem áll messze a korábbi témáktól - az erdő mélyéből, a barlangok sötétjéből törnek fel a trollok, hogy a kereszténység dögkeselyűit eltiporhassák. Amiben különleges, az énekhang. A Finntrolltól korábbiakban megszokott hörgéseket - mint ahogy az egy akusztikus albumnál várható - valamivel tisztább hangok váltották fel, viszont ebben a számban ígyis megmaradt a trollos hangzás, amit szerintem végtelenül nehéz lehetett kivitelezni, minden elismerésem Wilska-é. Egyébiránt a dal javarészt a billentyűkre épül, valamint a közepén és a végén hallhatjuk azt is kis idő erejéig, hogy is kell használni az akusztikus gitárokat - igazából bizonyos mértékig az egész számot végigkísérik, azonban ismételten a szegényes utómunka okán ezeket még jó minőségű fejhallgatóval sem lehet igazán kivenni, emiatt pedig maszlagossá válik az egyre hangosodó elektromos gitár lüktetése is.
Mindenesetre szerintem el lehet mondani, a trollok bizony nem csak metalban képesek élvezhető dalokat komponálni, remekül áll nekik ez a félakusztikus hangzás is.
Száraz torokköszörüléssel nyilik a már elektromos gitároktól mentes tétel, mely némileg Katla önkritikájaként is felfogható - cím jelentése is árulkodik nehézségeiről: "Eltűnik, ki fénylik".
Ha az imént valakit annyira zavart az akusztikus gitárok kihallhatatlansága, mint engem, az ebben a számban örömét lelheti, ugyanis majdnem a legelső pillanatoktól ezek vannak előtérbe helyezve a banjok és harmónikahangzás felett. Ugyanúgy elmondható erről a számról, hogy ütemes lüktetése miatt mérhetetlenül egyszerűen idézi meg bennünk a trollt, nem beszélve energikus tempójáról - igazi humppa, ahogy az elvárható.
Ebben a trackben Katla és Wilska együtt énekelte fel a szöveges részeket, mely az ő szemszögükből igazán illik a zene vidámságához, azonban újat továbbra sem hoz téma terén: a kereszténység elpusztításáról szól. Azonban - többek közt - pont azt szeretem a Finntrollban, hogy ugyanazt a 2-3 témát rengeteg féle módon dolgozzák fel, anélkül, hogy a szóhasználat zavaróan színtelen lenne, emiatt is ajánlom a szövegek vizsgálatát. Megvalósítás terén dícséretet érdemel még a rengeteg belevitt interakció: a csordaének, a nevetés, a tapsolás, melyek együtt remekül fűszerezik a számot mesterművé.
Az embernek olyan érzése van ennek a műnek a hallgatásakor, mintha egy ifjusági horrorfilmet nézne - néhány hangból álló billentyűjáték, mely időnként hirtelen váltásokkal próbál megijeszteni. A gond csak az, hogy én valami mást vártam ehhez a címhez (Vértölgy); elmegy egy átvezetőnek, de sosem úgy reagálok rá, mikor begenerálja a lejátszó, hogy "Hurrá, pont ezt akartam hallgatni!".
Ha csak néhány számot tervezel meghallgatni a lemezről, akkor ne pont ezt.
Az atmoszferikus ambient hollók után kapunk egy olyan darabot, amit ha nem ide tesznek, lehet, hogy lemondok az album számainak sorrendben való elemzéséről, pedig egy igazi Finntroll fanatikus nem tehet ilyet.
Pattog a tűz, a háttérben basszusbúgás, dicső kürtök, 12 húr, mély dobok (recsegnek? EP minőség)...a tétel eleje, mint egy prepozícióként, egyenként mutatja be, miket is hallhatunk majd a következő három percben. Szép lassan fonódnak össze elöttünk a szálak, hogy végül eljuthassunk addig a dallamig, amitől én a Heroes of Might and Magic III lovagvárában érzem magam mind a mai napig, ha előkerül a track. A diadalmas kép még eszményibbé válik, mikor egy újabb kürt helyett egy igazán emberi kiáltás hallatik, amihez csatlakozik még rengeteg másik, majd a hangszerek bekapcsolódásával ismét megidézik a Jaktens Tid rejtett tételét, egy - a lehetőségekhez mérten - rendkívül tiszta hangzásban.
Kifejezetten tetszik a címválasztás: "Minden gyökér és kő alatt", mely számomra azt szimbolizálja, hogy az élet, a természet mindenhol fellelhető, és ezek dicsőségét, valamint erejét jelképezi számomra ez az örömzene. Érdemes meghallgatni akár különálló számként is, nem csak az album részeként, mert míg ha a lemez folyamán hallgatjuk, épp csak arra elég, hogy kirángasson a vértölgy aszó lombjai alól, addig külön műként rengeteg energiát érezhet benne az ember...
...de hiába az előd energiája, a hatodik szám ismét a vesztünket akarja.
Valami úgy recseg a háttérben, mintha az erdőszéli kabinban nem fértek volna el a zenekar tagjai, és folyamatosan ráléptek volna a kábelekre. Berepült az ablakon egy varjú is, hogy emlékeztethesse Katlat, bizony már nem károghat így többé. Eközben a szintiatmoszferika ugyanolyan egysikú, mint két évvel korábban a Jaktens Tid Tomhet och Tystnad Härska-jában - míg az előző darab a második album zárótételének jó tulajdonságait vette át, addig ez a rosszabbakat). A végére jut annyi izgalom, hogy hallhatjuk milyen, "Amikor minden megfagy", valamint szerintem unták az angyalkórust, ezért elővették a "Jaktens Tid - Kimaradt Sávok" című lemezt, hogy ennek a végére odabiggyeszthessék Jonne Järvela alig hallható sámánénekét - a minőség olyan gyenge sajnos, hogy alig lehet kivenni a szám efféle apróságait, viszont, még engedélyt sem kellett kérniük Jonne-tól a hang felhasználásához, gondolván, "sem ő, sem más nem fogja kihallani, nekünk meg tetszik".
Ugorjunk, mielőtt teljesen lehúzom a lemezt!
Ismét mély kürt, egy doromb, valahol ugat egy kutya, picit közelebb pedig valaki dúdol: ez a valaki nem más, mint Katla (legalábbis véleményem szerint, Wilska tisztáját ismerve), aki magára vállalta ennek a dalnak a szöveges részeit - és milyen jól tette. Miután belépnek az akusztikus gitárok, egy ütemesen lüktető, mégse gyors témával felvezessék a leköszönő énekes dalát, mely - követve a nagy költők hagyományát - a betegségtől inspirálódva szól "az utolsó akasztófa táncáról". Véleményem szerint ez egy új téma a Finntroll világában, és bár ez az akusztikus hangzás, valamint a nagy medve hangja megismételhetetlenül jól adja át a témát, én szívesen vettem volna, ha ugyanezt metalra jellemző hangzással hallhattam volna mondjuk a Midnattens Widunderen.
Zeneileg sok plusz dolgot nem tudok elmondani róla, mivel az akusztikus gitárok csak a lüktetést adják, a banjo- és billentyűjáték sincs túlzásba víve - a dalt szinte teljesen végigkísérő kórus is arról árulkodik, hogy nem a hangszerelésre koncentráltak ennél a tételnél, hanem a vokálokra.
Mielőtt azonban valóban olyan hatásossá lesz a darab, hogy mi is megközelítjük a trollfúvósok hangjára táncoló bitókat, ismerjük meg, milyen az, ha a FINNtroll finn szöveget használ fel egy számban.
Illetve előtte még uzsonnázhatunk egy trollal...
Igazából ezzel gondban leszek a pontozásnál, mert annyira sokkoló, hogy az album remélt hatását illetően még azt is mondhatnám, hogy jó track. Persze hat év után is ugyanolyan vicces, mint mikor először hallottam, de ha valaki fantasyk írásával foglalkozik, ajánlom figyelmébe egy trollasztali etikett megírásához forrásként. Ez alapján íme az enyém:
1. Szaglásszuk meg a húst - nyersen amúgy csak a Gyűrűk Urában eszik, de azért ne legyen túlsütve se, had lehessen kicsit küzdeni vele.
2. Fenjük meg kicsit a kőkést, de csak annyira, hogy csak tépni tudjuk húst. (Közben persze folyamatosan szuszogjunk.)
3. Vissza az asztalhoz, próbáljuk meg vágni a húst.
4. Ha nem megy, akkor "ÜRRLLGH", és essünk neki foggal, körömmel.
5. Ha megettük egy percen belül a napi fejadagot, akkor kényelmesen hátradőlve hallgatjuk a mocsár fura, távoli madarait.
A szám címe egyébként "Zsákmány"-t jelent, tehát a címválasztás itt is találó.
Sokáig hallgatjuk azokat a madarakat, míg a mély dobok meg nem szólalnak, hogy aztán egy gonggal karöltve előhívják a sámánt, aki maga is dobbal, valamint önkívületi állapotából fakadó vizióit megéneklő hangjával csatlakozik a tűz körüli társasághoz.
Igazándiból a mantrázó duónak van szövege, azonban sértené autentikusságát, ha fordítás, értelmezés után néznénk, tekintve, hogy a "féreg dala" egy ősi finn boszorkányátok által valósult meg ezen a lemezen. Nem is elemezném tovább. Csak hallgassuk. Nem kell gombát venni, önmagában is hatásos.
Mivel kis kihagyás után álltam neki ennek az ismertetőnek, kicsit változott is a TOP 10 Kedvelt szószerkezeteim listája, ezáltal viszont kezdem magam hűtlennek érezni az előző kettő cikk fogalmazásmódjához, így most azt mondhatom, ÉLES VÁLTÁS következik a korábbi két mű hangzásához képest: kaptunk még egy akusztikus gitárokra és billentyűkre épülő hangszereléssel és értelmezésre kínálkozó dalszöveggel rendelkező dalt.
A bagolyhuhogás után egyszerre kezdenek varázslatba a húrokért és a billenytűkért felelős zenészek, füleinknek célozva az album legszebben megírt balladáját - a troll sötétségével érkező halálról. Kifejezetten tetszik, hogy a szöveg első verzéjének erejéig elhallgatnak a gitárok, de nem azért, mert azokkal nem szólna jól, hanem mert nagyon jó fogásnak bizonyul a sejtelmesen lágy énekhang a figyelem teljes megragadásához. A sötét mélységek a dal kibontakozásával, a refrén szintiorientált késleltetés utáni megismétlésével tömegesen tesznek élettelenné férfit és nőt. Eszméletlennek találom a szövegen végigvezetett allegóriát, amit én korábban ennyire mély formában nem figyeltem meg Finntroll dalszöveg elemzése közben. Zeneileg pedig, véleményem szerint a legjobb az albumról, egy olyan darab, ami nagy hangerővel akusztikussága ellenére is vetekedhet bármelyik művel a horda diszkográfiájában.
Tökéletesen vezeti fel Abyss kitárulását...
Hánynom kel magamtól, hogy ismét ezzel kezdem, de mély dobok, viszont dobozban rekordált billentyűsök,
amiket ha albumminőségben kapunk meg, akkor egy mozi csatajelenetének előzményzenéjeként is megállná a helyét. Azonban ebből látszódhat, hogy nekem nem teljesen jött át, nem érzem, ahogy az Alvilág kénes bűze csapódik a képembe. Ugyan különálló darabként ez is megállná nálam a helyét - más címmel -, de a korábbi témákhoz valahogy nem érzem passzosnak.
Mindenesetre outronak írták, aminek igazából megfelel, ha nem nézzük, hogy a hangulata más.
Furcsa egy lemezen lesz túl, aki végighallgatja, és ez érezhető is lehet elemzésemen. Nem vagyok benne biztos, hogy kellő előkészítés előzte meg a középlemezt - ez már abból is feltételezhető, hogy csak EP -, nem gyűjtöttek elég inspirációt ennyi idő alatt egy teljesen akusztikus album elkészítéséhez, ezért volt benne annyi atmoszferika, ambient...csámcsogás. Viszont sikerült létrehozniuk egy olyan sokkoló anyagot, amit ha egy sötét szobában egyedül ülve hallgat az ember, akkor nagyon mély nyomokat hagyhat az illetőben, legyen az metalhead vagy poprajongó, gyerek vagy felnőtt, lány vagy fiú.
Ezért és még tengernyi okból kifolyólag ez, tizennégy évesen:
Basement score: 79%
