A Save Rock and Roll kapcsán ismerkedtem meg a bandával. Ezen album egyes számai vezettek be engem a banda munkásságába, és mivel ezt az albumot szerettem ezért örültem, mikor lehetőségem nyílt az előzményeket meghallgatni a blog kapcsán.
Mielőtt az album következne néhány lényeges háttér információ jönne:
Ugyanis 2009-ben a banda feloszlott. Az egész történet azért volt mert az énekes Patrick Stump már nem érezte magát a csapat tagjának, ezért ki is lépett, így a teljes FOB is feloszlott.
Patrick kilépése után 2 évvel 2011-ben kiadott egy szóló albumot Soul Punk címen. Az album, ilyen electro pop (vagy mi) stílusban készült. Bár olykor Michael Jackson-t idézte, mégsem nyerte el a tetszésem a korong.
Mindezek után a banda megörvendeztette a rajongókat az újra összeállásukkal. 2012-ben került a piacra, mai alanyunk, a Save R&R.
Az album a pop-punk-rock hármasát prezentálja. A hangulat a régi, a ritmus valami más. Az eddigiek se voltak túl zúzósak, na ez is már elég erősen a pop kategória, rock hangszeres alappal. Illetve itt sokkal több a számítógépes dallam elem. Robogjunk végig a dalokon:
-Phoenix: Az album nyitó dala, berobban és végig pörög, ahogy azt kell. A név választás kapcsán bele magyarázhatjuk azt a metaforát, hogy "amint a Főnix feltámad hamvaiból úgy indítja újra a Fall Out Boy a karrierjét" - de mivel ez nem egy irodalom óra ezt felejtsétek el!
-My Songs Know What You Did In The Dark (Light Em Up): Itt vissza tért a régi FOB és a nem csak a dal cím hossz kapcsán, hanem a gátlástalan punk szemtelenkedésben is. Remek dal ez is.
-Where Did The Party Go: Az album talán legjobb szerelmes száma... apropó szerelmes szám, e miatt maradt ki az Alone Together és fog a Mighty Fall meg a Death Valley. Mert tök átlagos kis szerelmes dalocskák... Semmi említésre méltó...
-Just One Yesterday & Miss Missing You - a jobb dalokhoz tartozók, és ha Big Sean része nekem nem is jön be (mert nem jó) a dalok kiemelendőek és értékelendőek. Nem sok újdonságot tartogatnak, de átlag felettiek.
-Young Volcanoes - Ha már költői képek... Milyen hasonlat az hogy "Olyanok vagyunk mint a kis vulkánok"? - amúgy ez a gyengébb számok sorát erősíti sajnos... Pedig jó is lehetett volna...
-Rat A Tat: Na ennek a klipje és az egész dalkoncepció az egyik legjobb. Nagyon szeretem ezt a számot, Courtney Love része is egész jó, de itt a Fall Out Boy teljesítménye emelkedett ki. Borzasztó nagy őrület és fun.
-Save Rock and Roll: És akkor a záró akkordok. A nagy kérdés, hogy megmentik e a Rock and Roll-t!? Hiszen Elton John is itt van. És fantasztikus hallani és különösen a klipben látni az öreget. Elképesztő! Meg mentik e a Rock & Roll-t? Ezzel a dallal ha nem is, majd talán a következő album...(hahaha, hallottad te azt?). ...más miatt nem is Elton John miatt mindenképp érdemes meghallgatni! De különben is egy jó track.
[Fan fact: Elton-nak február 5-én jelenik meg legújabb albuma... Ami az eddigiek alapján egész jó lesz!]
A végén pedig nehezen tudok elmenni a The Young Blood Chronicles mellett. Ez az album klipjeivel van kapcsolatban ugyanis a banda kitalálta, hogy a daloknak olyan videókat forgat amiket egymás után nézve (megfelelő sorrendben) egy egész, kerek történetet ad. Így az album minden dala megkapta a maga kis klipjét és az album a saját filmjét kvázi. Egyébként nyilatkozták, hogy az ötlet nem saját, a Daft Punk Interstella 5555 kapcsán jött az inspiráció.
Remek koncepciók, jó ötletek néhány félre siklott dolog. Összességében ez jellemzi a korongot. Hallgassa meg akinek felkeltettem az érdeklődését. És a film is egy jó pofa kis plusz hozzá.
Basement Score: 91%