ZenePince

ZenePince

Skillet - Rise

2016. augusztus 03. - Ryde_Laci

Az új album előtti utolsó állomás, ez nem más mint a 2013-as Rise. 2011 elején történt néhány változás, Ben Kasica kikerült a bandából Jonathan Salas-t vették fel a helyére, akit azonnal vissza váltott Ben. Ez az időszak sem tartott sokáig, ugyanis végleg lecserélték Seth Morrison-ra. És ez a jelenlegi végleges felállás is. Majd három, hónap kemény munkának eredményeképpen született meg a Rise, amit júniusban dobtak piacra.

skillet_rise.jpgA hagyományt megőrizve: A borító nekem kifejezetten tetszik, egyszerű, de mégis bír valamiféle szimbolikával. És akkor ha kigyönyörködtük magunkat a látványban, halljuk, hogyan is szól! Két féle dal van a korongon. A baj ezzel csak annyi, hogy a minőség is így oszlik meg. Vannak azok a dalok amiket az album alap keretébe írtak. Ezek az ilyen lázító, felemelkedés és harc dalai, ezek a jobbak. Aztán meg a többi. És ebből több is van... kár érte. Alapvetően a jó dalok nagyon jók. Hangtechnikailag is és az ének is rendben van. A maradék pedig gyengébb minden tekintetben. Kiemelendők:

Rise - Baromi jó elektronikus effektek. Stílusos indítás és érdekes mód, nekem itt nem hiányzott a háttér vokál. Nem rossz, meg nem is arról van szó, hogy zavar, csak szerintem kicsit felesleges. Tényleg remek alappal operál ez a szám (is). A hangulatot és az energiát maximálisan szolgáltatja. És ez a lázadás feeling is átjön 

Good to Be Alive - Elnyújtott, és unalmas. Bár a vége tartogat meglepetést, végül az se lett az igazi. Túl hosszú, lassabb és zeneileg is gyengébb. Tudnak ők normális balladát is írni, ez nem az lett.

Not Gonna Die - az album legismertebb darabja (azt gondolom). Nem rossz. Energikus, az indítás fantasztikus és dal közben is vannak zseniális pillanatok de a teljes szám is az egyik legjobb. Ismét talán a háttér éneket kifogásolnám, de nincs vele baj. Epikus és megadja azt amit a címtől elvársz.

Circus for Psycho - Legtöbbet mondó dal talán. Itt is átadja a lázadó érzést. Mesteri indítás, a gitár ebben a számban lenyűgözött. Maga az ének is jó, sőt itt a háttérvokál nekem még hozzá is adott. És az a szóló...

skillet_4_in_1.jpgSalvation - Itt már teljes mértékben a háttér vokálos csajé a főszerep és ez nem tesz jót. Nincs akkora energiája. Nem is... Csak a Skillet nem erről szól!

Sajnos a végére az album vissza vett a tempóból, ami az egész kárára ment. A csaj énekeltetése is egyre gyakoribb lett, ami szintén rosszul sült el, mert akár milyen jó hangja van , más tónust ad a daloknak, ami ide nem igazán hiányzott. Jobban indult mint ahogy végződött. Mind esetre én örültem, az előzőhöz képest jobb. És akkor hamarosan meglátjuk idén hova jutottak.

Basement Score: 68%

A bejegyzés trackback címe:

https://zenepince.blog.hu/api/trackback/id/tr268909468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása