A Save Rock and Roll kapcsán ismerkedtem meg a bandával. Ezen album egyes számai vezettek be engem a banda munkásságába, és mivel ezt az albumot szerettem ezért örültem, mikor lehetőségem nyílt az előzményeket meghallgatni a blog kapcsán.

Mielőtt az album következne néhány lényeges háttér információ jönne:
Ugyanis 2009-ben a banda feloszlott. Az egész történet azért volt mert az énekes Patrick Stump már nem érezte magát a csapat tagjának, ezért ki is lépett, így a teljes FOB is feloszlott.
Patrick kilépése után 2 évvel 2011-ben kiadott egy szóló albumot Soul Punk címen. Az album, ilyen electro pop (vagy mi) stílusban készült. Bár olykor Michael Jackson-t idézte, mégsem nyerte el a tetszésem a korong.
Mindezek után a banda megörvendeztette a rajongókat az újra összeállásukkal. 2012-ben került a piacra, mai alanyunk, a Save R&R.

Az album a pop-punk-rock hármasát prezentálja. A hangulat a régi, a ritmus valami más. Az eddigiek se voltak túl zúzósak, na ez is már elég erősen a pop kategória, rock hangszeres alappal. Illetve itt sokkal több a számítógépes dallam elem. Robogjunk végig a dalokon:

-Phoenix: Az album nyitó dala, berobban és végig pörög, ahogy azt kell. A név választás kapcsán bele magyarázhatjuk azt a metaforát, hogy "amint a Főnix feltámad hamvaiból úgy indítja újra a Fall Out Boy a karrierjét" - de mivel ez nem egy irodalom óra ezt felejtsétek el!

-My Songs Know What You Did In The Dark (Light Em Up): Itt vissza tért a régi FOB és a nem csak a dal cím hossz kapcsán, hanem a gátlástalan punk szemtelenkedésben is. Remek dal ez is.

-Where Did The Party Go: Az album talán legjobb szerelmes száma... apropó szerelmes szám, e miatt maradt ki az Alone Together és fog a Mighty Fall meg a Death Valley. Mert tök átlagos kis szerelmes dalocskák... Semmi említésre méltó...

-Just One Yesterday & Miss Missing You - a jobb dalokhoz tartozók, és ha Big Sean része nekem nem is jön be (mert nem jó) a dalok kiemelendőek és értékelendőek. Nem sok újdonságot tartogatnak, de átlag felettiek.

-Young Volcanoes - Ha már költői képek... Milyen hasonlat az hogy "Olyanok vagyunk mint a kis vulkánok"? - amúgy ez a gyengébb számok sorát erősíti sajnos... Pedig jó is lehetett volna...

-Rat A Tat: Na ennek a klipje és az egész dalkoncepció az egyik legjobb. Nagyon szeretem ezt a számot, Courtney Love része is egész jó, de itt a Fall Out Boy teljesítménye emelkedett ki. Borzasztó nagy őrület és fun.

-Save Rock and Roll: És akkor a záró akkordok. A nagy kérdés, hogy megmentik e a Rock and Roll-t!? Hiszen Elton John is itt van. És fantasztikus hallani és különösen a klipben látni az öreget. Elképesztő! Meg mentik e a Rock & Roll-t? Ezzel a dallal ha nem is, majd talán a következő album...(hahaha, hallottad te azt?). ...más miatt nem is Elton John miatt mindenképp érdemes meghallgatni! De különben is egy jó track.
[Fan fact: Elton-nak február 5-én jelenik meg legújabb albuma... Ami az eddigiek alapján egész jó lesz!]

A végén pedig nehezen tudok elmenni a The Young Blood Chronicles mellett. Ez az album klipjeivel van kapcsolatban ugyanis a banda kitalálta, hogy a daloknak olyan videókat forgat amiket egymás után nézve (megfelelő sorrendben) egy egész, kerek történetet ad. Így az album minden dala megkapta a maga kis klipjét és az album a saját filmjét kvázi. Egyébként nyilatkozták, hogy az ötlet nem saját, a Daft Punk Interstella 5555 kapcsán jött az inspiráció.

Remek koncepciók, jó ötletek néhány félre siklott dolog. Összességében ez jellemzi a korongot. Hallgassa meg akinek felkeltettem az érdeklődését. És a film is egy jó pofa kis plusz hozzá.

Basement Score: 91%

   A következő alanyunk Nightwish-tól  A Once album. 11+2 számot tartalmaz. Ezt az albumot 2004. Június 7-én adták ki. Ez az album is nagyon jó, de nem olyan jó mint az elődje. A Century Child. A másik dolog hogy ez az utolsó album Tarja Turunen-nel az énekessel.Ugyanis az album másfél éves turnéja után a többi tag levélben megkérte az énekesnőt hogy lépjen ki. Ez Tarja Turunent elég váratlanul és fájdalmasan érte. Ezt azzal indokolták hogy a pénz és a férje teljesen megváltoztatta. Ezen a rajongók meglepődtek ugyanis a Nightwish a rajóngókért játszik elsősorban. Nem pedig a pénzért Elég sok rajongó Tarja kilépése után lemondott a Nightwish-ról azzal az indokkal hogy a banda Tarja Turunen nékül már sose lesz már olyan jó mint volt. Vele volt a Nightwish szimfonikus metál. De voltak akik mellettük maradtak és voltak új rajongók az új pop énekes hangú Anette Olzon miatt. Aki 2006-ban csatlakozott a Nightwish-hoz

    Ezen az albumon is nem egy jó kis szám van. Némelyik maradt a régi szimfonikus metál stílusban. De vannak olyanok amik inkább már a power metál felé hajlanak. És itt is található egy finn nyelven írt szám. Az albumon nem minden szám egybefüggő de ettől eltekintve elég nagyot alkottak. Legsikeresebb számaik:

-Nemo: Szerintem mindenki tudja miért ez az első szám a felsorolásba. Eddig nem nagyon volt olyan aki azt mondta volna hogy nem tetszik neki. Ez egy eszméletlen jó kis lassú szám. Nagyon oda illő szólóval. A szintetizátor kiváló. És remekül van stúdiózva.És ehhez a számhoz készült videó is. Hallgassátok meg. Kötelező!

-Wish I Had an Angel: Természetesen Tarja és Hietala duettje. Ez is egy jó szám. Egy kicsit hajlik a Power metál felé de nem is baj. Ez a szám így jó ahogy van. Ehhez a számhoz is készült videó. Ezt is meg kell hallgatni. Házi feladat!

-Dark Chest of Wonders: Ezen a számon érződik hogy a Nightwish egy igazi szimfonikus metál banda. 2013-ig elég sok koncerten ezzel a számmal nyitottak hiszen nagyon pörgős. Ezzel a számmal ha kezdtek koncerten már akkor megvették a közönséget. Hallgassátok meg.

-Romanticide: Már ahogy nyitnak az megnyerő. Ez a szám brutális. Ez metál. Nem mondom hogy semmi köze a szimfonikus metálhoz. De inkább metálon van a hangsúly. Remek dal és nagyon zúzós. Érdemes meghallgatni.

-Kuolema Tekke Taiteilijan. Ez az egyetlen Finn nyelven írt szám.Igazi klasszikus szám. Nagyon lassú. Nagyon...... De nem rossz hallgassátok meg. Nem bánjátok meg.

-Dead Gardens: Az elején kicsit furának tűnhet, de elég hamar beindul. Jó kis közönséges Nightwish szám. A vége felé már ez is a brutális metál felé hajlik.

Az album majdhogy nem kiváló. Remek számokat tartalmaz és nincs olyan szám benne amit kikapcsoltam volna hallgatás közbe. Tarját viszont nagyon sajnáljuk hogy kilépett. Bennem és a legtöbb rajongóban nagy sebet hagyott. De a későbbi albumok azért begyógyították a sebet mert a Nightwish hozta a formáját. És újakat hozott.

Basement Score: 78%

A banda egy Svéd városból Halmstad-ból debütáltak 1996-ban. Az alakulásakor még csak négyen voltak:
-Johan Liiva - Vokál
-Michael Amott - Gitár
-Christopher Amott - Gitár
-Daniel Erlandsson - Dob
Azonban az első album alias Black Earth felvételei alatt közreműködött Fredrik Nordström - Billentyűs is.

Az album Death metál stílusban készült, és a hallgatása közben arra kellett, hogy rájöjjek, hogy inkompetens vagyok ilyen témában. Komoly hangulat és indok kell, hogy ilyet hallgassak, de idővel realizálódott bennem, hogy azért a véleményem meg van.

Az album nem hosszú. Kilenc track ebből is kettő instrumentális. Ezek a Demoniality és a Time Capsule. A többi pedig nagy általánossággal egy adrenalin bomba. Johan hangja és Michael riff-jei emelik ki az albumot, és ez majdnem minden dalra vonatkozik. Mindegyik egy stílusos felvezetővel indít közel fél percen át. Azután pedig lehangoló, melankólikus szövegek egy rakáson.

Kiemelkedő dalok a Bury Me an Angel, amit a mai napig játszanak koncerteken. Az Eureka, ami az élet értelmével foglalkozik, s mind ezt teszi fantasztikus gitár alappal. Majd jött egy érdekes meglepetés az egyik szóló közben, ugyanis a Cosmic Retribution dalban olyan váltás van akusztikusra, hogy az valami lenyűgöző. Az egészet méltón zárja a leghosszabb dal a Fields of Desolation.

 Kellemes csalódás és akár mennyire nem áll közel hozzám várom a folytatást. Lesz még miről beszélni.

Basement Score: 78%

2008-ban kaptuk kézhez a következő Fall Out Boy albumot. A korábbiak pop/punk stílusát vitte tovább, de vajon az Under the Cork Tree minőségében? A válasz igen, meglepően magas színvonalon hozták a srácok amit kellett, ismét. Ez is egy jó iparos munka lett. Menjünk is bele részleteibe...

Ez még mindig nem a tökéletes FOB lemez, de maximálisan szórakoztató és tényleg egy minőségi album lett a Fálí é Dú. Mondjuk, szerintem ami igazán jó az az eleje és a vége. Mellesleg érdemes elmélázni a dalcímeken.

A Disloyal Order of Water Buffaloes az első dal. Jobb dalok egyike és mint kezdés remek képet fest arról mi várhat még ránk. És mi vár ránk, te jó ég… Ugyanis itt van a második track szám alatt az I Don't Care, amit, ha nem hallottál még, azonnal pótold! És akkor a dalszövegírás magas iskolája!

"Oh oh oh oh
Oh oh oh oh
Wa aoh oh ooh"

Engem könnyű lekenyerezni egy "lálálá" "nánáná" "ohohoh" és hasonló túlkomplikált szövegekkel. ugyanis rettenetesen jó hangulatot ad (nyilván egy megfelelő dalnak) és könnyebben tesz a részévé, mert első hallgatásra is már együtt énekelsz a zenével. Ezt szolgáltatja a She's My Winona és a későbbiekben a Tiffany Blews, de az majd csak később.

Mind ezen túl olyan karakteres és tényleg egyedi dalok kerültek az albumra mint a Headfirst Slide Into Cooperstown On A Bad Bet, ami nem csak a címe és annak hossza miatt érdekes, hanem hangzások terén. Ezt produkálta a már korábban említett Tiffany Blews is. Egyszerűen annyira remek képet ad az egész számnak a hangzása, hogy kiemelkedik, és nem csak az lemez dalai közül.

Van itt még valami csajozós zene is vagy én nem tudom, de baromi fun az egész, a dal végi akusztikus dudolászás pedig meglepett. Ez a W.A.M.S. Már csak egy jó zárás kellett amit a West Coast Smokers biztosít. Oké, az hogy ez a szám jó, kicsit szubjektív, mert látom, hogy ez a track elég elbaszott. Nem egy szokásos FoB szám, de nem is egy akármilyen szám. A levárásban meg még egy nem tiszta ének is megszólal (ami érdekes mód, engem nem zavart).

Összességében ez sem "A Fall Out Boy album", mivel a közepén kicsit üres kicsit feledhető dalok vannak, ezért nem tudnék maximális pontot adni rá, pedig talán meg is érdemelné. (A következők ismeretében, pedig, mégis ezt mondanám a legjobb albumnak... de kitudja)...

5/4 - 4.5

UI: Mi ez a kép???

Az album bemutatása előtt a kötelezők alant:

Az Arctic Monkeys jelenlegi állás szerint egy négytagú indie/alternatív rock banda. A tagok név és pozíció szerint: Alex Turner - ének/gitár, Jamie Cook - gitár, Nick O'Malley - basszusgitár/vokál és 
Matt Helders - dob/vokál.

Ugyan 2001-ben alakult a zenekar, munkához valójában csak pár évvel később láttak, amiből 2006-ra meg is született bejegyzés valódi alanya, a "Whatever People...whatever" a baromi könnyen megjegyezhető, frappáns, rövid, lényegre törő címével együtt!
Hogy őszinte legyek,
 kicsit tartottam ettől az albumtól. Amíg nem döntöttem úgy, hogy ezzel a bandával fogok foglalkozni a blogon, addig csak a tavalyi albumukat hallgattam, és felnézve Spotify-ra teljesen olyan volt, mintha nem is létezne több, vagy legalábbis elfelejtette mindenki, hogy van még NÉGY lemezük! Majd elindítottam a 'Whatever People énvégignemírom'-ot, és szóhoz sem jutottam...

Műfajilag, mint említettem indie/alternatív rock,  a leginkább White Stripes-hoz hasonló stílusban. A számok tökéletesen elkülöníthetőek egymástól, egy percig nem hat repetitívnek, ha az ember végighallgatja az első számtól az utolsóig. Nincs minőségbeli ív, amit lehetne húzni, mert mindegyik a tökéletest, ha nem is éri el, legalább karcolja alulról az összes.
És ez igaz a tempóra is! Nagyon ritkán vesznek belőle, és olyan frissítően hat, hogy én majdnem elkezdtem üvöltve énekelni, hétfőn, az 5:53-mas HÉV-re várva, a sok baltaarcú, sápatag öregúr között, úgy,
 hogy még egyik számot sem hallottam korábban.
A szöveg pedig olyan. Hát.. Érdekes, a szó legjobb értelmében, de nem igazán lényeges túl sok szót ejteni róla.
De akkor pár konkrét számra kitérve:

I Bet You LookGood On The Dancefloor - A szám, ami eléggé megakasztott, az album továbbhallgatásában. Egymás után hallgatva újra és újra és újra és... mindegyik alkalommal annyira üdítő, pörgős, a refrén pedig garantáltan megragad egy jó darabig az ember fejében. Kezdve a gitárszólóval az elején, az utolsó akkordig egyszerűen lenyűgöző! Nem véletlenül az egyik legismertebb száma a bandának a mai napig, ha nem vesszük figyelembe az AM-et.

Mardy Bum - Egy lassabb. visszafogottabb dal a tracklist-ről, de nem töri meg annak tempóját. Sőt, szinte tökéletesen illeszkedik hozzá, pedig itt tenyerelhettek rá a torzító pedálra úgy igazán, majd hagyhatták is úgy egy darabig.

Perhaps Vampires Is a Bit Strong But... - Úgy jött ki, hogy a refrénbe "Cause all you people are vampires" sor  kerüljön, majd a szám címében az indoklás, hogy lehet talán picit erős volt... Percekig fogtam a fejem a röhögéstől, és emellett a dal maga is fantasztikus, de az kit érdekel?! (engem)

Certain Romance - Szövegileg, hangzásban is talán a legkiemelkedőbb tétel az albumon. Úgy kötnek át az erősebb bevezetőről, -amit a dob-gitár összhangja ad- a szám lényegi részére jellemző lassabb, visszafogottabb ritmusra, hogy egyáltalán nem hat az véletlenszerűen, és nem zökkent ki. Ez az utolsó szám a tracklist-ről, és ennél tökéletesebb lezárást nem is lehetett volna írni az albumhoz.

Szkeptikus voltam picit a "Whatever People... Who Gives A Sh*t?!"-tel kapcsolatban, de most, hogy a végére értem (19-edjére), egy szavam nem lehet panaszra. Minden egyes szám különleges valami miatt, és annak aki az indie rockot kedveli, akár egy minimálisan is, annak kötelező! Ha viszont esetleg nem tartoznál ebbe a csoportba, még akkor is bőven megéri legalább egyszer belehallgatni, akármilyen műfajt is preferálsz a blog leírásában felsoroltak közül.

Basement Score: 97%

Egy 2006-os évben történt hogy a banda dobosa elkerült a bandából. Bobby Scruggs helyére lépett be Alex Shelnutt, aki azóta is stabil tag. Ezek után érkezett el hozzánk a második album 2007-ben a For Those Who Have Heart.

Először is az album kapcsán gyorsan beszéljünk egy kicsit az üzenet és az előadás kapcsolatáról. Ugyanis ennek az albumnak az egyik legnagyobb problémája ebből fakad. Lehet akár mennyire mély és hasznos egy üzenet, ha ezt katasztrófálisan tálaljuk, nem éri el a kellő hatást. A srácok dalszövegileg a helyén vannak, csak nem tudják normálisan megszólaltatni azokat. Így a lyrics részével nem is foglalkoznék, akit érdekel nézzen utána (nem egy nagy megfejtés, amúgy az se).

Az lemez egyébkénti zene stílusa a metalcore - pop/punk kettőse között mozog. Igen, jól olvastad. Hogy lehet ez? Úgy hogy a dalok valami elképesztő kaotikusak. Ezt úgy kell érteni, hogy a egy dalon belül, hörögnek, lassúznak és ritmusos, táncos hangszer szólót játszanak. Valami egészen elborult (a rossz értelemben). Ezzel amúgy egy dolgot érnek el. Fárasztanak, de olyan szinten hogy egy 3 perc zene felénél már a végét vártam.

A káoszos dalokra példa a Fast Forward to 2012, A Danger in Starting a Fire. Általában a nem rossz hörgés és a borzalmas tiszta énekhang figyelhető meg. A szörnyű énekhang hatványozottan feltűnő a Here's to the Past-ben. És aminek még annyi pozitívuma sincs mint a korábbiaknak az az I Heard It's the Softest Thing Ever. Ami érdekessége lehet, hogy az esetleges minőségtelenség néha cifrább alakokat is ölt. Monument, Price We Pay. Volt ezek után az a szám. Az a szám aminél köpni nyelni nem tudtam. Colder than my Heart címre hallgat.

Itt is voltak azért hosszabb címek, de összességében: Minden dal, mind a 3 perce egy negyed órás tortúra volt számomra. Hallgassa akit ez vonz. Többiek meg kerüljék!

Basement Score: 49%

A Nightwish 2002 -ben kiadott  egy kiugróan nagyszerű albumot. Ez a Century Child. Itt egy kisebb stílus váltás történt. Ugyanis kilépett Sami Vänskä, a volt basszusgitáros. És helyette egy nagyszerű basszusgitárost kaptunk akinek nagyszerű hangja van. Marco Hietala. Nagyon jó tiszta énekhangja és kemény hörgős hangja van. Az albumról nagyon sokat lehetne írni, de előlegben csak annyit, hogy nagyon nagyon jó gitár alap és gitár szólók vannak benne. Elképesztően jól megírt szimfonikus alapok. Ezen az albumon nagyon érződik hogy a Nightwish egy igazi opera metál banda.

-Talán az egyik legnagyobb említést érdemlő szám az Ever Dream. Ez a szám szerintem a legjobb az albumon. Még az új Endless Forms Most Beautiful turnén is majdnem minden koncerten játsszák. Ez egy nagyon szép szerelmes dal. Nagyszerűen megírt gitárral szintetizátorral. És Hietala háttérvokálja is nagyot üt. Személyes kedvencem ez a szám. Még egy pár szám amit érdemes megemlíteni:

-The Phantom Of The Opera : Ez Hietala és Tarja egyik jó kis duettje. Itt hallani Hietala kemény hangját. Ezt a számot ajánlom mindenkinek, az Ever Dream- el egyetembe.

- End Of All Hope : Egy kicsit lehangoló a mondani valója. De teljesen hiteles. Ezt a számot érdemes meghallgatni.

Ez az album eszméletlen jó. Nem azt mondom hogy tökéletes, de szinte az.  Akinek van egy kis ideje azt ajánlom hallgassa meg az egész albumot mert nem bánja meg. Akár vonaton, buszon, héven stb. ha sokat utazol. Ennek az albumnak jó szándék nélkül adok 5/5-ös pontozást.

Két évvel az előző meglepetés után debütált a banda 3. lemez, ami az Infinity on High névre hallgat. Szintén egy pop/punk albumot kapunk, de én ezt kicsit egyhangúbbnak éreztem.

Az album a Thriller-re kezd ami alatt azon voltam végig "csak lesz ez majd jobb is". Hát... lett is! Ugyanis a második track a The Take Over The Breaks Over, ami dallamosságával már az első pillanatban megfogott. Ez a dal előre haladtával csak fokozódott. A minőséget tovább viszi a This Ain't A Scene It's an Arms Race, majd ezek után megemlítendő a Golden is maga kis lassú hangvételével.

Az megvan hogy két dal ki maradt és ez lassúzás sem túl jó... Na igen elkezdődtek a gondok. Azért még egyszer fellélegezhetünk az album kvázi felénél, ugyanis a személyes kedvence Thnks fr th Mmrs jön. Miért pont ez a kedvencem? Ez egy nagyon jó kérdés, igazából a feeling és a dallam ami megfogott, amit a vokál csak tetőz. És plusz pont a videóklipp! Ezt néhány feledhetőbb alkotás követi, majd az album végén érkezik még egy pár furcsaság, mint például a You're Crashing But You're No Wave, ahol az éneket érdemes végig követni. Nem tudom hogy ez most jó vagy nem, de mindenképp művészet. A végén az I've Got All This Ringing In My Ears. Ez egy kellemesebb lezárásra sikerült, remek kis hangulat zene.

Egyébként meg a vége az mi volt??? "Now Press Repeat" érdekes vicc vagy csak kép mutatás. Gondolom nem vették komolyan minden esetre fogalmam sincs - örök rejtély marad. Szóval akkor, meg lehetett hallgatni, a jobb dalokat kötelező is a műfaj vagy a banda kedvelőinek. És akkor szerintem korrekten:

5/3

UI: Van egy kisebb hírünk is mára, a minap útnak indult facebook oldalunk, ahová első poszt ként ez fog kikerülni (nem hiszem hogy a korábbiakat meg kellene osztani, majd csak a soron lévőket, de meglátjuk)
További jó szórakozást! - Szerkeztőség

 Ha már legutóbb szóba került, lássuk, kik is ezek a srácok. Az A Day to Remember egy 5 főt számláló amerikai Metalcore banda. Alakulásuk 2003-ban történt.
Jeremy McKinnon - Vokál
Tom Denney - Gitár
Neil Westfall - Ritmus gitár
Joshua Woodard - Basszus gitár
Bobby Scruggs - Dob

Ez a pár roppant barátságosan festő arc 2005-ban dobta össze első lemezük.

Az album el is kezdődik egy izgalom fokozó Intro-val. Majd a második track (Heartless) kétségbe ejt, hogy nem nyomtam e véletlen Asking Alexandia-ra. A refrén előtti "tömeg vokál" (ami nekem rohadtul bejön) meggyőz arról, hogy nem nyomtam félre csak a srácok akkor máshogy gondolták a zenéjük. Ezek után hörgünk még egyet és jön a Second Chance, ami már talán kicsit jellegzetesebb ADTR dal, de persze a hörgés itt sem marad el. Ezek után egy olyan dal jön amit szerintem mindenki csak a címe miatt hallgat. Casablanca Sucked Anyway, ugyanis a vokál itt valami rettenet. Ezt a tiszta énekre értem. A hörgés olyan mint az előző néhány dalban, Ezen az alap se segít és a gitár ott 2 perc környékén??? 

Aztááán... A következő dalhoz nem is fűznék semmit. Egy kedves YouTube kommentelő leírta mit érzek.
Ez a You Should Have Kill Me When You Had the Chance 

Ezzel sincs vége a sornak. A You Had Me at Hello, egy felettébb lassabb, nyugodtabb és lírikusabb dal lett. Akkor az most jó? NEM... Hogy jön ide? Az album végén vagyunk, ti meg megálltok egy tábortűzi daloláshoz? Kérlek...

Jön az utolsó teljes értékű track, az 1958, ami narráció HÖRGÉÉÉÉÉS a végén meg valami nagyon elbaszott... izéé. A végén levezetés, HÖRGÉÉÉS levezetés (Sound the Alarm)

Annak ellenére hogy az lemezen egy intro-n és egy outro-n kívül 8 dal van, is nagyon fárasztó végig hallgatni, és nem egy kellemes élmény. És ha az ember csak félfüllel hallgatja, könnyen eltévedhet az egyforma alapok tengerében és idegsítő ugyan azt az egy instrumentált hallgatni fél órán át.

Basement Score: 58%

A 40 perces gyenge nyitány után két évvel érkezett meg a From Under the Cork Tree. Mielőtt merészen belehallgatnánk a dalokba, ha vetünk egy pillantást a dallistára észre vehetjük, hogy mi a fasz? Mármint milyen koncepció az hogy a refrént teljes szövegét adjuk címnek? Nem hiszitek el?

 
"Our Lawyer Made Us Change the Name of This Song So We Wouldn't Get Sued"
"I've Got a Dark Alley and a Bad Idea That Says You Should Shut Your Mouth (Summer Song)"
"I Slept with Someone in Fall Out Boy and All I Got Was This Stupid Song Written About Me"
"Get Busy Living or Get Busy Dying (Do Your Part to Save the Scene and Stop Going to Shows)"
-és ez csak néhány példa volt... És ha nem haragszotok a továbbiakban egy rövidítettet verziót használok.

De akkor milyen is az album?

Pop/Punk, Soft Rock egyes források szerint Emo stílust dolgoz fel. De a lényege a hangulat... Az egészet áthatja egy szemtelen életöröm és valami fantasztikus Feel Good. Persze ez nem teljesen igaz az album ennél árnyaltabb... Ugyanis vannak hangulatfüggőbb, lassabb, mélabúsabb dalok is. Ezek kapcsán kérnék ki az első problémámra, a dalok elrendezése. Szerintem nincsenek teljesen összhangban a dalok, ami magukon a dalokon nem ront csak az összhatáson.

Ahogy már mondtam a számok egy része, kellemes party hangulatot teremt, ilyen például a Dance Dance, Sugar We're Going Down, vagy aminek a szerintem egyik legjobb refrénje van a Nobody Puts Baby in the Corner. Az egész érzéshez a gyorsabb tempó csak jobban hozzáad. Későbbiekben ilyen például a Champagne for My Real Friends... ami már így is jóval komolyabb a többinél. Szépek a komoly dalok is csak olyan furcsán jönnek egymás után. az első ilyen komolyabb érvágás a I've Got a Dark Alley... ami már dallamában lehangolt engem. És az ezek után következő dalok hasonlóképp.

Amiről még mindenképp kell beszélnem az az I Slept with Someone in Fall Out Boy és a Get Busy Living or Get Busy Dying. Azoknak is a vége. Nem tudom kinek az ötlete volt a screaming, de én nem tudom. Elég furára sikerült. Utóbbi dal esetében komoly frusztrációt éreztem. És a dal végén az a kis szöveg micsoda???
És a dalcímek hosszúságáról és a számok ezen részéről nekem azonnal az A Day to Remember jutott eszembe (mellékesen).

Mindent összevetve egy jó lemezt kaptunk kézhez. Akit érdekel vagy meggyőztem az mindenképp tegyen vele egy próbát. A végére egy kérdésem maradt. Nem gyakran nézek kritikákat, de kivételesen egy valami szemet szúrt: Mi az hogy IGN-en 10/3.6??????????? :O

5/4