Az Arch Enemy harmadik albumával '99 Májusán örvendeztette meg a rajongókat.A felállás azonban annyiban változott, hogy a basszus gitárt innentől Sharlee D'Angelo vette át. Ez az album nem lett hosszabb mint az előző. Szintén 8 tracket tartalmaz, de hála' az égnek imáim meghallgatásra találtak, ugyanis ezen az albumon a számok már nem olyan irgalmatlan hosszúak. Általában ugyan az jellemzi őket, mint eddig mindig. Kreatív dallamokat szolgáltatnak az Amott testvérek, az ének része meg vagy rendben van vagy nincs. Jelen esetünkben többségében igen. A stílus sem változott. Death és Power metál sokat mondó szövegekkel. És akkor a dalok:

Pilgrim - Ha egy számot hallgatsz meg a lemezről akkor ez legyen az. Abszolút kedvenc az albumról, sőt ha még az előző lemezt is hozzá csapjuk, akkor is a legjobb.  Jól van felvezetve és felépítve.

Silverwing - Az előző dal kistestvére is lehetne. Nem csak mert hasonló az alap ritmusa, hanem hasonlóan fantasztikus, csak a közepe fele a váltás nem igazán illetett a dalba, pedig mennyire jó volt magába. Dobot jól kihasználják és úgy egészében egy remek dal, műfajkedvelőknek kötelező.

Demonic Science - Ha a dal nem is kiemelkedő, sem jó, sem rossz irányba, a vége megér egy misét mindenképp. Az a dallam amit ott leraknak az asztal a szám végén meghallgatandó! Mármint most! Katt ide. És utána gyere vissza és olvasd végig a cikket!

Volt itt még suttogás, zúzás és még több gitár szóló és egy stílusos lezárás amit még érdemes végig hallgatni. Nem lett egy rossz album, az előzőnél nekem speciel jobban tetszett. Mindenképp érdemes vele tenni egy próbát, főleg, ha az előzőek is tetszettek. Azonban... Az album után másfél évvel az Arch Enemy-ben gyökeres változás törtnét és egy új korszak kezdődött a banda életében...

Basement Score: 69%

Egy óra alvás után amihez a háttér zenét ez az album szolgáltatta, nézzük meg mégis mi az istent hallhattunk? ADtR típus hiba lehet ez a műfaji katyvasz. Vagy ugyan arra a sablonra épülő halál unalmas dalt kapunk vagy valami egészen elképesztően rosszat ahol valami mással próbálkoztak de mindentől távol áll (kiváltképp a banda egyediségétől). Az első két albumnál itt azért összeszedettebbek a dalok. Ez az album olyan szinten siklott félre, hogy csodával határos módon nem aludtam a hallgatása közben.

Right Back at It: Ez az album talán egyik legismertebb száma. Feelgood meg hangzatos, csak számomra már talán kicsit unalmas. Abszolút hallgatható és ajánlható, az albumról a jobbak közé tenném, de hogy a végén miért szól az a dallam és miért kellett bele az a pofázás?

Dead & Buried: Ez a szám igen is rendben van a maga metalcore stílusában. Egyetlen hibája talán az lehet hogy túl sok újdonságot használt benne a banda egyszerre, így talán kicsit sok a szám. Kezdve a gépes hangelkeverésekkel, a refrén utolsó sorának ismétlésével. Jelentéktelennek tűnik de lényeges. Aztán a második verze instrumentálisba fut át, amit nem értek. De rövid időn belül kapunk két refrént. Meg aztán mi lett a dal végével?

Best of Me: Ez az én egyik személyes kedvencem az albumról. Remek kis rock & roll. Elmondásuk szerint Foo Fighter munkássága ihlette a dal stílusát, ami maximálisan a helyén. És lényegesen jobban áll bandának mint a pop-punk marhaságuk.

I'm Already Gone: Elsőre furcsának tűnik, de hamar be tud húzni egy kis barátságos akusztikus dalocska, ami dúdolható és énekelhető. Sokkal többet nem tudok mondani

End of Me: A másik legismertebb szám abszolút megérdemelten. Ez egy valóban jól megkomponált dal lett. Nekem is kifejezetten tetszett. Helyén vannak a verzék a dallamok a refrén, van eleje és vége. Nagyon jó munkát végeztek ezzel a számmal a srácok. Nem úgy mint a...

I Remember: Ezt a dalt nem akartam kiemelni vagy említeni, mert alapvetően egy semmilyen kis pop-punk történet. De van egy valami ami keverte nálam a biztosítékot. Amikor elindítottam a dalt láttam hogy 9 perc perc... már fogtam a fejem. A csavar az egészben hogy ebből 4-4,5 perc maga a zenei rész. De hogy akkor mi a maradék? Kérlek szépen pofáznak. Azt hallgathatjuk közel öt percen keresztül hogy ez a néhány tag dumál, valami halál unalmas dologról. Persze ki lehet kapcsolni a végét meg az hallgassa meg akit érdekel, de nem. Miért csapták ezt a számhoz???

Az eddigiek alapján nem tűnik rossznak az album és a leírtak nem összeegyeztethetőek a százalékkal. E csak azért van mert a meg nem említett dalok nagy része vérgáz vagy hót unalmas, így ezek rontják az összképet, ezért annyi az amennyi. Egyenlőre ennyi lett volna az A Day to Remember. Hát mit mondjak? Elég vegyes lett a végére. Vannak jó számok amiket eddig is hallgattam, egy-két újabbat megismertem, de nagyrészt nem volt elragadtatva.

Basement Score: 52%

A '96-os album után talán a legnagyobb siker az volt, hogy a második albumot már a Century Media Record-nál adathatták ki. Ami csak annyit tesz, hogy a világ szintű ismertségük nőt. De ezen kívül olyan változások is végbe mentek, mint hogy csatlakozott a bandához Martin Bengtsson basszus gitáros. Illetve a felvételek alatt kialakulóban volt egy dobos csere is. Két dalt (amiből az egyik bónusz track) a régi dobossal, Daniel-lel vettek fel. A maradékhoz az újonnan érkezett Peter Wildoer adta a nevét. Valamint továbbra is közreműködött Fredrik billentyűs is, de sosem lett teljes körű tag.

Az album maga nem hosszú (hinné a naiv zenebarát), hiszen kilenc dalt számlál a dallista. Az az igazság, hogy ezek a számok nagy része hosszú. Ami nem az az a nyitó dal és a két instrumentális szerzemény. És a legnagyobb gondot is ez jelentette számomra. Túlnyújtottak a dalok! Inkább vágtak volna le belőlük és írtak volna 3 másik számot (időben ugyan ott lennénk). Nem mellesleg az előző album Melodikus Death Metál jellegét képviseli továbbra is. Bár csak kilenc dal van rajta van róluk mit mondani

Beast of Man: Nyitó dalként fantasztikusan helyt áll. Kemény, zúzós indítás. Az album egyik legjobb dala és legrövidebb is. Műfaj kedvelőknek kötelező.

Stigmata: Ez a második dal és a az első instrumentális. Gyakorlatilag egy nagy gitár szóló. Kellemes dallamok, de hallottunk már jobbat.

Black Earth: Másik csúcspont. Ez az egyik olyan track, ahol az alap és az ének normális összhangba van. Sajnos van egy két olyan dal ahol ez nincs meg és így veszít az értékéből és konkrétan szétesik a szám.

Vox Stellarum:A másik instrumentális szerzemény. Lassabb, szelídebb, mint az előző kétperces gitárszóló. Itt jelentős a zongorai alap. A dal elején és végén ugyan az a dallam ismétlődik a közepén a dob és a gitár is megszólal. Remek kis hangulat zene ami dob az albumon.

Bridge of Destiny:Utolsó dal az albumon. Ez is ugyan azokban a betegségekben szenvednek mint a korábbiak. Hosszú és monoton... lenne, DE ez a dal hivatott lezárni az albumot. Ami egy jó dolog, ha éreztetik, hogy igen itt vége van viszont ez a dal magába foglal egy másik dalt. Nem értem. Mi az hogy a záró instrumentális számot ehhez a dalhoz csapták hozzá, így lett ilyen hosszú. Ez a megoldás nekem nem tetszik. Miért nem rakták külön track-re?

Na mindegy. Hát ennyi lenne az Arch Enemy második albuma. Igazából aki szereti az ilyen Death metál jellegű dolgokat, maximálisan ajánlható. Nekem a kezdet jobban tetszett, de itt is voltak értékelhető, jó dalok.

Basement Score: 74%

Időben egy évvel járunk az Arctic Monkeys első nagy dobása után, ami valószínűleg a kialakult rajongótábornak, és a kritikai elismerésnek köszönhetően egy újabb albumhoz vezetett 2007-ben. Igen. Há' most ráértek, na! Én sem hittem el, hogy ez így egy teljes értékű album lehet...
Hasonlítani nem lehetne különösebben a 'Whatever People... tudjátok'-hoz, köszönhetően az elég erős tónusváltásnak. Sokkal depresszívebb, lehangolóbb lett a Favorite Worst Nightmare, elég komoly témát boncolgat pár szám, mint a múlandóság, az emlékek, és azokban való megrekedés.

Az album maga két részre osztható: az első fele a lazább, néhol összeszedetlennek tűnő hangzásvilág, annak ellenére, hogy szövegileg ezek sem felemelőek igazán! Nagyjából a 7. daltól pedig sokkal inkább egy nagyon furcsa elveszettségérzet ült le bennem, egy elég kemény atmoszférát megteremtve, de akkor picit konkrétabban:

Az első félről:

Brianstorm - A legelső szám a lemezen, és már ezen is érződik a stílusváltás. Elképesztő mód fel tudja rázni az embert egy letörtebb pillanatában a pörgős, összeszedetlennek ható hangzásával. Az utolsó 10-15 másodpercet speciel én a vágóasztalon hagytam volna, de ettől függetlenül egy baromi jó, meglepően tudatosan szerkesztett szám.

Teddy Picker - A tökéletes példa arra, hogy egy egyszerű gitár riffel, meg egy nem túl változatos dob-alappal, milyen kicseszett jó számot lehet összedobálni! Semmi nagy megfejtés, nincsenek percekig húzódó aztak*rva szólók, meg semmi hasonló, de elképesztően jól működik a szám mindenféle felesleges díszítgetés nélkül, és tökéletesen visszadja a hangulatot, ami valószínűleg a dal felvétele közben volt meg.

Fluorescent Adolescent - Az album vízválasztója. A hangzás és a szöveg egy nagyon érdek
es kettősséget ad a számnak. Míg a hangulata akár egész kellemes is lehet, addig leginkább lemondásról, és a múlton rágódva vesztegetett időről szól. Ehhez még+ egy iszonyat fülbemászó refrén, és az olyan sorok, amiket én legalábbis  napokig nem tudtam kiverni a fejemből. Talán a legjobb az albumról.

És a második fél:

Only Ones Who Know - Követlenül a Fluorescent Adolescent után kicsit erősnek éreztem a váltást. Mármint. Az egész szám olyan menthetetlenül keserű, hogy nem értem miért nem ezt írják fel diabéteszeseknek. Legalábbis nekem egy könnyed vasárnap délutánom közepén rég éreztem magam ennyire egyedül! Elképesztő teljesítmény zeneileg.

If You Were There Beware - Zavaros lehet a szövege elsőre, de borzasztó mély tartalma van ha egy kicsit mögé lát az ember. Az egyik legjobb az albumról.

505 - Hangulatban leginkább az Only Ones Who Know-hoz hasonló, csak talán még sötéteb
b minden szempontból. Egy kapcsolatot mutat be a haldokló stádiumból. Egy kapcsolat azon szakaszát, amikor minden mozdulat már csak megszokás, amikor az apró hibáit kezdi az ember észrevenni a másiknak, és azokat felnagyítani, a teljes kiüresedést.

Összesítve: ezt az albumot bátran tudnám ajánlani akárkinek, aki képes elmerülni egy érzésben, és szeretne egy nagyon érdekes alt rock élményt magának, meg persze ha nem zavarja, hogy közben a lelkéből kiharapnak egy nagyobb darabot, de ez részlet kérdés...

Basement Score: 95%

Elérkeztünk a Nightwish nyolcadik albumához. 2014-ben jelentették be és 2015. március 27-én jelent meg. 11 számot tartalmaz. Az albumot az Élan című kislemez vezette fel. Ezután még kettő kislemez követte: a Shudder Before The Beautiful, és az Endless Forms Most Beautiful. Ez az első album amit a harmadik énekesnővel Floor Jansennel vettek fel. És még egy új tag aki csak vendég zenész volt a Dark Passion Play album óta. Ő Troy Donockley, aki ír dudán, sípon és gitáron is tud játszani. Ez mind nagyon jó, örülünk az új albumnak. DE! Van egy rossz hírem: Ez a dolog egy  Nightwish rajongónak sem tetszett sőt, elszomorított amikor, a Nightwish bejelentette hogy az új albumot nem Jukka Nevalainen-nel vették fel. Azzal az indokkal hogy Jukka évek óta beteg. Alvás problémákkal küzd. Így nem lehet koncertezni. Nyilvánvaló. Ezért meghatározhatatlan időre Kai Hahto (aki a Wintersunban működik közre) lett az új dobos. Nagyon sajnáljuk hiszen Jukka 1996-óta dobolt kifogástalanul a bandában lehet, hogy évekig nem látjuk a bandában újra játszani. Viszont vigasztaljon az hogy Kai Hahta majdhogynem olyan jól játszik mint Jukka.

Na szóval az album inkább a power metál felé nyúlik nem pedig az opera metálhoz. De emiatt nem kell elkeseredni mert remek album lett. És azért vannak benne szimfonikus metál dalok is. Az előző albumhoz képest kicsit változott a Nightwish stílusa. Ez észrevehető, de nem baj. Nem zavaró. Floor hangja nagyon jó. Remekül illik a számokhoz és a számok hangulatához és stílusához, mindegyikhez. Ami a legjobb hogy nem csalódtak az új albumban a rajongók. Mindenki megtalálta a kedvenc számát rajta. Legtöbben az Élan című számot találták meg. Nem is csodálom. Jöjjenek a közkedvelt számok:

-Élan: Az album legközkedveltebb száma. Azzal a nyugodt hangulatával mindent vitt. Itt Troy síppal működik közre. Nagyon jó hangulatos szám Mindenképpen hallanod kell mert tetszeni fog. 

-Shudder Before The Beautiful: Az album nyitó száma. Az új albumbemutató koncerteken ezzel a számmal szoktak nyitni. Nagyon nagyon jó szám. Egy nem semmi riffel. A közepén nem csak Emppu Vuorinen szólózik. Hanem  a billentyűs is: Tuomas Holopainen!! Remek dal, hallgassátok meg.

-Alpenglow: Egy jó kis hangulatos szám. Nagyon jó riffel. Egy remek szólóval.

-Yours Is An Empty Hope: Egy elég pörgős szám. Itt hallható Hietala kemény és tiszta hangja. És meglepő de Jansennek nem csak tiszta hanem kemény erőszakos hangja is van ami hallható ebben a számban.

-Weak Fantasy: Egy igazi szimfonikus metál dal. Marha jó az egész ahogy össze van rakva ez a szám. Szóló nincs benne de nem hiányolom. Hallgassátok meg!

-The Eyes Of Sharbat Gula: Az egyetlen instrumentális szám az albumon. Csinált már jobbat is a Nightwish de nem lett olyan rossz.

-Our Decades In The Sun: Nagyon nagyon lassú szám. De remekül meg van írva. Érdemes meghallgatni mert marha jó.

Van még egy pár szám az albumon de ezek a közkedveltek. A többi se rossz nyugodtan meg lehet hallgatni bajod nem lesz. Amit még érdemes tudni az az hogy jelenleg ez az utolsó Nightwish album. De koránt sem hagyta abba a Nightwish az album készítést. Nemsokára jön ki még egy album amit már nagyon várunk. Nagyon jó volt látni a banda fejlődését és azt hogy két énekes váltást is túlélt a banda. Annyira nem viselte meg őket. A rajongókat inkább. Megmondom őszintén: Szerintem a Nightwish az operametál legnagyobb képviselője. Még így is hogy Tarja kilépett. Nincsen rossz albumuk csak kevésbé jó. És ezért tiszteljük őket. Kíváncsian várjuk az új albumot.

Basement Score: 80%

A Nirvana egy 3 fős grunge rock együttes. Amit Kurt Cobain énekes és gitáros alapított Krist Novoselic basszusgitárossal. Kezdetben több dobossal is zenéltek de 1990-ben csatlakozott hozzájuk Dave Grohl. Ezzel kialakult a Nirvana végső felállása. A Nirvana 1988 karácsonya estélyén kezdett el dolgozni az albumon. Betegség és alkoholizálás közepette. Nem nagyon foglalkoztak a dalszöveggel mert inkább a dallammal törődtek. Az album zenéi nagyon egyhangúak, egysíkúak voltak. Az összes dal lassú és grunge-os, és a gitárok mély tartományba voltak hangolva. De ehhez képest mégis egydimenziósra és elég rockosra csinálták. A dalaik elég furák. Azért mert az emberi természet átalakulásáról szólnak. Na meg a frusztrációról. Ez elég fura. Jade Evermant-tól, a Nirvana későbbi tagjától, aki később gitárosként állt be a bandába, pénzt kért a Nirvana hogy finanszírozhassa az album elkészítésére. Jade ki is fizette szó nélkül hiszen rajongójuk volt.

Mivel nagyjából elmondtam hogy milyenek a dalok ezért inkább arról írok miről szólnak a közkedvelt dalok. Az egy kicsit érdekesebb.

-Swap Meet: Ez a dal egy férfiről és egy nőről szól akik vasárnap a bolhapiacon találkoznak, hogy háztartási cuccokat áruljanak.

-Mr. Moustache: Ez egy utalás a bajuszos szemetekre. Elég fura.

-School: Egy szürreális élményt hoz létre amely arról szól hogy az iskolában ülünk ahol folyton klikkekben utazunk. Aztán felnövünk és ugyanazokkal a dolgokkal kell megküzdeni amikkel a suliban.

-Paper Cuts: Ez egy igaz történeten alapul. Olyan szülőkről szól akik bezárva tartották a gyereküket a szobájában. És csak akkor mentek be amikor megetették.

-Negative Creep: Egy emberről szól aki Kurt-tel szemben lakott. Át ment amíg Kurt nem volt otthon csak azért hogy ki füstölje Kurt barátnőjét.

-About a Girl: Az album legjobb száma. Ez egy szép dal a reménytelen szerelemről.

Amint látjátok a dalok nem függnek össze egymással. Sőt. Eltérnek egymástól. A lényeg ez az album nem annyira  jó. Van három négy jó szám benne. És ennyi. A Nirvana igazi Stílusa a későbbi albumokon fog kirajzolódni. Minden esetre hallgassátok meg a felsorolt számokat. Annyira nem rosszak mint azt hiszed.

Basement Score: 63%

A 2010-es Homesick album útán a szólógitáros Tom Denney elhagyta a bandát. Ezt azzal indokolta, hogy családot szeretne alapítani és mellette nem tudna a zenei karriere is figyelni. Ekkor került a bandába Kevin Skaff, aki mai napig az ADTR gitárosa. 2011es év vége felé ki is adták következő albumuk.

Csekély 10 dalával nem ez lett a csapat leghosszabb munkája. Az egész album számomra egy olyan érzést adott volna mintha valami mást akartak volna kipróbálni. Ami egy szép és nemes dolog. Több féle stílus, megközelítési mód van az albumon, melyik, hogy sűlt el, és emiatt nem is feltétlen kell okolni a bandát. Akkor, mivel is próbálkoztak:

Sticks & Bricks - Baromi jó indítás és egy ütős kis zúzda.

All I Want - Viszi tovább a minőséget, és ha ez egy kicsit lazább is, mert hörgés nem nagyon van benne még mindig képvisel egy olyan szintet amit szívesen hallgat az ember. Dallamos, fülbemászó. Bár én nem így zártam volna le, de így is remek. A klipre külön felhívom a figyelmet, mert szerepelnek benne olyan bandák, mint Priece the Veil, Bring Me the Horizon, Fall Out Boy,

It's Complicated - Akár mennyire komplikált és szeretném megérteni, hogy hogy jön ide ezek után egy punk stílusú dal. Honnan jött ez??? Annak nem rossz, de az összképbe abszolút mód nem illik a képbe.

2nd Sucks - Ezzel a dallal komolyabb probléma nem lenne, csak ez a számítógépes effektezés nem áll jól neki. A felvezetésben a "Fight" eléggé nevetségesen jött ki. Van egy ami még stílusos is, de akkor sem indokolta semmi.

All Signs Point to Lauderdale - Ismét egy kellemes fülbemászó refrénű track. Magával sodor a szám és 2,5 percnél kifejezetten kellemes kis buli hangulatot ad át. Viszont ezt a dalt, csak hallgassátok! A klipben ugyanis morcosan sétálnak végig az iskola folyosón, ami komolyan a nevetségesség netovábbja. Röhej!

Voltak kellemesebb dalok a What Separates Me from You-n, amiket szívesen hallgatok majd vissza. Meg néhány gyengébb darab is. Akit érdekel esetleg, az a fenti listáról a jó dalokat, hallgassa meg. Nem hiszem, hogy csalódni fog.

Basement Score: 66%

Elérkeztünk a Nightwish 7-ik stúdióalbumához. Ez az Imaginaerum. 13 számot tartalmaz. Az albumot 2011 novemberében adták ki. Meglepő de az albumot megelőző ötlet egy film volt, aminek a címe ugyan úgy Imaginaerum. Ezért a dalokat érdemes, sőt, szigorúan csak sor rendbe hallgassátok meg. Így kijön maga a történet. Másképp egy-egy dal nem tudja megállni a helyét a listán. A film 2012 november 23-án jelent meg Finnországban. Pár héttel később már más országokban is megjelent. A filmmel kapcsolatban vegyes volt a fogadtatás. Ugyanis a film nagyon bonyolult és a cselekményt rendkívül nehéz volt követni. Nem mindenkinek volt tiszta a film közölni valója.Van aki szerint nyomasztó lett. DE ha a filmet megérted akkor el fogsz gondolkodni. A film kb másfél óra, de megéri mert mond valamit. Ajánlom mindenkinek. Na de, tekintsünk kicsit vissza! Vajon mi történt egy hónappal a film megjelenése előtt?? Hát bejelentették hogy Anette Olzon kilép. De mivel a Nightwish nem akar egy koncertet se lemondani ezért Anettet Floor Jansen helyettesíti az Imaginearum turné során. Aki állandó taggá vált 2013 őszén. Decemberben Anette egy interjúba azt állította hogy őt kirúgták, hogy ő a szemükben sosem volt egyenértékű tag. A turnék során nem kapott annyi pénz stb. Nemsokára jött a válasz a Nightwish-tól. Ebben a válaszban tagadták mind ezt csak a kirúgást nem. Ez azért meglepett. És az össze rajongót is. Már megint énekes váltás. Na de az album:

 Az album ugye vegyes számokat tartalmaz. Van itt metál, power metál, meglepő de jazz, ugye szimfonikus metál, és van kettő teljesen instrumentális szám is. Ezen az albumon nagyon látszik mennyit foglalkoztak vele. Nincs olyan szám rajta amit csak egyszer hallgattam meg. Ugye egy a baj. Ha tudsz angolul, akkor lehet zavarni fog hogy ha nem sorrendbe hallgatod meg. A számok:

Taikatalvi: Az album nyitó száma. Finn nyelven írt kellemes, lassú szám.

-Storytime: Az album egyik legjobb száma. Nagyon sokan imádják ezt a számot. És van benne egy brutális dob szóló. Az albumon csak egyedül ennek a számnak csináltak videó klipet. Nézzétek meg. Nagyon jó.

-Ghost River: Egy kis metál. Az elején a gitár, már jól kezdődött. Heatala brutál jó hörgős hangja is nagyon ott van. A szóló a közepén is teljesen rendben van.

-Slow, Love, Slow: Egy nagyon lassú Jazz szám. De nagyon jó. Nagyon tetszett nekem.

-I Want My Tears Back: Az album másik remek műve. Nagyon nagyon jó szám. Hietala tiszta hangja. Troy Donockley az ír dudával és Emppu Vuorinen közös szólója is kifogástalan. Kötelező végig hallgatni!

-Scaretale: Ez egy nagyon metálnak induló szám de a közepe egy cirkuszban játszódó horror filmre emlékeztetett. Rémisztő. Aztán a vége megint metál. Ha meghallgatod megérted miről beszélek.

-Arabesque: Ez az egyik teljesen instrumentális szám. Elég pörgős. Néha.

-Turn Loose the Mermaids: Ezt a számot a 4 éves kislányod is hallgathatná lefekvés előtt. Ez egy csodás és szép dal. Ehhez fogható dalt még nem írt a Nightwish. Nagyon szép dal. Kötelező hallani!

-Rest Calm: Nagyon jó dal. Váltogatják az elektromos gitárt és az akusztikus gitárt. Remek dal egy fantasztikus szólóval.

-The Crow, the Owl, and the Dove: A szám elején akusztikus gitár vezeti föl a számot. A közepe felé beindul a szám. A végén pedig  szépen szintetizátorral és énekkel levezetik a számot. Nagyon szép dal. Érdemes meghallgatni.

-Last Ride of the Day: Az album harmadik remekműve ami ugyan olyan közkedvelt mint a Storytime vagy az I Want My Tears Back. Nagyon pörgős szám egy nagyon gyors és remek szólóval. Ez egy igazi szimfonikus metál szám. Egyik kedvenc dala szerintem majdnem minden Nightwish rajongónak. A kettő párjával egyetembe.

-Song of Myself: Nagyon jó szám. Érdemes meghallgatni. Csak ne lenne a végén az a sok beszéd. Hallgassátok meg aztán megértitek.

-Imaginaerum: A második teljesen instrumentális szám. Mindegyik számnak a refrénje bele van írva ebbe a számba. Fantasztikus. Egyszer mindenképp hallanod kell.

Az album fantasztikus lett. Kétségtelenül versenyzik a Century Child-al. Az összes szám jó lett. És egyszerűen nem tudok negatívumot mondani az albummal kapcsolatba. Egyszerűen ezt az albumot meg kell hallgatni. Nem veszítesz vele semmit. Biztos találsz rajta nem egy jó számot.

Basement Score: 90%

Elérkeztünk a Nightwish 6-ik albumához amit 2007-ben adtak ki az új énekesnővel: Anette Olzonnal. A pop hangú énekessel. Az albumnak elég nagy sikere lett Nyugat-Európában. Ebben az albumban a basszusgitáros Marco Hietala sokkal több énekesi szerephez jutott mint az előző albumokban. Egyik számuk az Amaranth a legtöbb magyar listán ELSŐ helyezést ért el. Megjelenése után kb kettő héttel nemcsak a magyar ,hanem finn, a svájci,a horvát, és a német listákon is első lett. Ez óriási teljesítmény. Fájó szívvel mondom ezt de Nightwish már nem a régi. Azt a teljesítményt már nem tudták ugye hozni amit 1997-től 2004-ig hoztak az énekes váltás miatt. Mikor megjelent az album elég sokan otthagyták a Nightwisht. De jöttek új rajongók akiknek ez a fajta felállás tetszik. Jobban bejön nekik a pop hangú énekesnő, mint a régi opera énekesnő Tarja hangja. És vannak ugye akik maradtak.

Maga ez album keveri power metál és a szimfonikus metált.  Ez a legtöbb számon eléggé hallható. És sok számban van szóló. Az előző albumokon nem volt jellemző rájuk a gitár szóló. Lassú számból is több van. Látszik az albumon hogy próbálták tartani a korábban megszokott színvonalat. Majdhogynem sikerült is. Ez tiszteletre méltó, hiszen egy front ember váltás az nagyon megvisel egy bandát. A legjobb számok az albumról:

-Amaranth: Egyértelmű miért ez az első. Mint már említettem az albumon a legjobb szám. Legtöbb zenei listán, köztük a magyaron is első helyezést ért el és elég sokáig ott is maradt. 2008-ban . videó klipet is adtak ki hozzá. Szerintem ez egy fantasztikus szám és az előző albumokon ilyen teljesítmény közel se értek el egyetlen számmal se. Kötelező házi feladat meghallgatni!!!

-Bye Bye Beautiful: Egy igazi power metál szám. És Marco Hietala hangja remekül illik a számhoz. Ehhez a számhoz is készült egy király videó klip. Hallgassátok meg. Nem bánjátok meg.

-Last of the Wilds: Ez egy fantasztikusan komponált teljesen instrumentális szám. És ennél a számnál van egy vendégzenész, Troy Donockley aki skót dudával működött közre. Ez a szám rendkívül jó lett. És ami gitár szóló van benne az valami brutális. Vigyáz nem csak gitár hanem skót duda szóló is van benne!! Hallgasd meg!!!

-7 Days to the Wolves: Amilyen dobbal indít az már megfogott mikor először meghallgattam. Itt is Marco Hiatala elég sok énekesi szerepet kap. Gitár szóló is remekül illik hozzá. Nagyszerű szám. Nekem teszik. Hallgasd csak meg.

-The Islander: Egy teljesen akusztikus szám ahol Marco a fő énekes és Anette pedig csak a vokál szerepet tölti be. És ehhez a számhoz is adtak ki egy jó kis videó klipet.

-Eva: Nagyon... Nagyon....... Nagyon........ lassú és remek szám. Ehhez is készült videó klip. Hallgassátok meg. Nem bánjátok meg.

Más negatívumot nem tudok az album ellen mondani mint azt hogy NEM tudták azt a színvonalat hozni mint amit az elmúlt években azt megszokhattuk. Nem rossz az album.... SŐT.  De nem az igazi már a Nightwish. Nem ez a legjobb albumuk. De nem is a legrosszabb. Ha meghallgatjátok nem lesz idő pocsékolás. Higgyétek el. Még annak is ajánlom aki csak Tarjával készült albumokat hallgatja.

Basement Score: 78%

Ha már a Fall Out Boy-nál szóba jött hogy hogyan is ismerkedtem meg a bandával, itt sem hagynám ezt ki. Ez az album volt amit a banda nevéhez kötöttem sokáig.

Az album egészénél az volt az érzésem, hogy a dalokat 2 - 2,5 percig írták meg majd ott egy szóló vagy átvezetés (igen, minden dalnál ugyan az). Azután meg valami egészen más dal indul további másfél percre. A dalok egyébként egy kaptafára mennek, kivéve a legutolsó. De akkor a lista:

The Downfall of Us All - Jó kis spanolós nóta, jó hörgéssel, és ekkor még nem sejtjük hogy ezt hallgathatjuk háromnegyed órán keresztül.

My Life for Hire - Folytatja a kezdést, ütős, dallamos, jól komponált dal lett. Bár így ment volna tovább...

I'm Made of Wax, Larry, What Are You Made Of? - Az album legrosszabb dala. Akkora katyvasz az egész, dallamilag, hangulatilag, felépítésében, hangszerelésében, vokáljában meg ahogy még el tudjátok képzelni! - Csak katasztrófa turistáknak ajánlott.

Holdin' It Down for the Underground - Az a jó dalok triumvirátusának záró akkordja. Az első két említésre méltó dal mellett ezt emelném még ki. Ez ami matelcore (vagy hát én már nem is tudom mi) ként is megállja a helyét. Összeszedett(ebb), még talán megér egy hallgatást.

You Already Know What You Are - Az egyetlen skitt az albumon, ezért is kár volt. Ez is egy fél dal.

A kezdetben felsoroltakon kívül, már nincs mit mondanom. Unalmas, repetitív, és milyen koncepció volt hogy mindenhol ugyan az az átkötés? És ha már ezt csináljuk, miért nem csináljuk jól - amolyan ez az album dalainak védjegye.

Basement Score: 58%