2011, és itt még arról az Arctic Monkeys-ról beszélünk, amelyik nem egészen lépett be még a valódi mainstream közegbe. Mit műveltek közvetlen előtte? Vajon mennyire lehet érezni ezen a lemezen az AM előjeleit? Vajon érdekel ez valakit egyáltalán? Ezekre és sok másra ad választ a Suck It And See.

Ilyet nem szoktam, de kezdjük a borítóval! Eddig sem voltak jellemzőek a túlcsicsázott cover-ek a bandára, de ez valami egészen új formája a minimalizmusnak. Persze nem égető probléma, sőt, nekem kimondottan tetszik, csak érdekes, hogy ez a dizájn mennyire jól reprezentálja az egész album hangulatát. Egy melankolikus, kicsit az alternatív rock gyökereihez visszanyúló katyvasznak tűnt nekem már csak a "grafikából" kiindulva is, és tökéletesen ez a helyzet. Ismét egy olyan albumról beszélhetünk, ami - Arctic Monkeys-nál most már megszokhatóan - atmoszférát teremt, és ha a minőség nem is minden számnál kiemelkedő a Suck It and See esetén, ez elvitathatatlan.

Az igazi rákfenéje a korongnak, hogy nagyjából a felétől olyan érzése lehet az embernek, hogy ugyanazt hallgatja egy végtelenített lejátszón. Ugyanaz a dallam, ugyanolyan szövegek, és ezzel a Suck It and See, ha a nagy egészet nézzük, akkor egy ilyen melankolikus, nosztalgia szagú, szokatlanul ötlettelen valami lett. Valahogy nincs meg az a lendület, az a változatosság ami maradéktalanul megvan az összes többi albumukon. Ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne ez a darab, igazából a számokat külön-külön hallgatva nem lehet sok panasz, de amíg Suck It and See-ről beszélünk, mint olyanról, addig igenis baromi nagy hiba, hogy nyálát csorgatva fordul maga alá az ember unalmában mire a végére ér!
A címadó track konkrétan olyan, mintha két
azelőtti számot hegesztettek volna össze.
De akkor miről is beszélek:

She's Thunderstorms - Szinte tökéletes indítás, az első hangokkal már kirajzolódik az egész lemez tónusa. A szöveg meg jól hangzó hasonlatok csokorba szedése, de nem is kell több nagyon.

Brick By Brick - A lemez egyik ismertebb száma, koncerteken gyakran játssza mai napig a banda, és érthető. Kicsit White Stripes, kicsit (kevésbé) Black Keys, de leginkább még mindig Arctic Monkeys. Teljesen jó.

The Hellcat Spangled Shalalala - Az egyetlen konkrétan lenyűgöző tétel a lemezen. A verzék alatti könnyed basszusgitárnak köszönhetően még nagyobbat üt a refrén, ami szövegét tekintve igazából csak 'shalalala'-zásból áll, de ez több mint tökéletesen kiegészíti az alatta szóló hangszereket. 10/10, mi maradt még?

Don't Sit Down 'Cause I Moved Your Chair - Igazság szerint csak meg szerettem volna említeni, mert jó. Ennyi. Komolyan. (koncerteken gyakran játszott)

Ezután pedig Library Pictures, ami rövid és szintén oké, viszont onnantól a kellően semmilyen All My Own Stunts-on keresztül, egészen az utolsó számig a falat kapartam a Reckless Serenade kivételével. És mint említettem: bőven hallgatható mindegyik szám. Még csak nincs is rossz köztük, de annyira önismétlővé válnak, hogy az fáj, és ezt pont az Arctic Monkeys-tól nem vártam volna.

Összegezve: Fanoknak nyilván kötelező, mert ez is egy teljesen másféle oldala a bandának, és nem is rossz, csak éppen közel sem érződik az a zenei kreativitás, ami akármelyik korábbinál annyira intenzív, hogy megerőszakolja a hallgatót számonként kétszer. Meglátjuk mit rejt a következő... francokat, mindenki tudja mi következik.

Basement Score: 74%

Ezt a rovatot azért találtuk ki a szerkesztőséggel, hogy a blogon rock és metál bandákon kívül eső előadókkal ismertessük meg az olvasókat. Az ilyen jellegű cikkekben rocktól eltérő pop, rap, elektronikus, country, jazz vagy akár komoly zenei témákról lesz szó.
Nyilván ez csak egyfajta kiegészítés lesz, így nem szándékozunk sem teljes körűen, sem pedig minden egyes előadóról beszámolni. Kizárólag olyan tehetségek kapnak itt helyet, akiket szabadidőnkben hallgatunk vagy érdemesnek tartjuk beszélni róla.
Ez az új rovat formailag is más lesz. Rövidebb, tömörebb összefoglaló lesz az egyes előadókról. Mindenkire egy cikket szánunk, ahol az adott művész minden számunkra fontosabb aspektusát vizsgáljuk. Sokkal inkább ajánló jelleggel, mint sem részletes leírás adva a tárgyról.
És még valami. Egy előadót, ha esetleg többen is kedvelünk, megegyezési alapon, de csak egyikünk ír róla.
Lényegében ennyi lenne.

Éppen koncertre igyekezett. Bekanyarodott az autó... PUFF! És mindennek vége. A szakma legjobbja pillanatok alatt eszméletét vesztette. Három nap mesterséges kóma és lekapcsolták a gépeket, nem volt mit tenni. 1996 szeptember 13-án meghalt.

Mindenkinek vannak ellenségei. Abban az időben ez különösen igaz volt *történelem óra*
Nyolcvanas évek elején kezdődött az igazi gengszter rap őrület New York-ban (East Coast) olyan előadók kaptak akkor ismeretséget, mint a Run DMC vagy LL Cool J. Pár évvel a New York-i sikerek után a figyelem máshová terelődött. Megkezdődött a rap nyugati part felemelkedése. Los Angeles-ben (West Coast) is kezdetét vette a gengszter rap gyártás, olyan emberek személyében, mint az N.W.A. tagok például Ice Cube, Eazy-E vagy Dr. Dre, de később Snoop Dogg is a nyugati parti rapperek listáját bővítette. New York-iak igyekeztek visszaszerezni a figyelmet, de csak évekkel később a Wu Tang Clan tette ezt lehetővé. Majd idővel jöttek a többiek. Nas, Notorious B.I.G, mind ebben a korban alkottak először. Két part közötti folyamatos rivalizálás ok is ez volt. Mindenki figyelmet akart és nem csak a zenében rivalizáltak, úgy nevezett "beef/diss"-ekkel, hanem a gengszter élet miatt, folyamatos tettlegességre is sor került. De persze a média nagyon sokszor felfújta a dolgokat, ahogy az lenni szokott így még inkább nagyobbnak tűntek az ellentétek.

És, ha ezt megértettük, el tudjuk helyezni, hogy hol is kezdte munkásságát a legenda Tupac. A nyugati part rapperek sorát bővítette. A rivalizálásokból ő is kivette részét. Notorious B.I.G-gel (a.k.a. Biggie-ve)l volt például komolyabb összetűzése. Életében többször is lőttek rá, nem a halálát okozó volt az egyetlen ellene irányuló támadás. És mindez a korai helyzet és életérzés abszolút nyomon követhető és talán meg is bélyegzi a munkásságát.
A rapper jelentőségét, mi sem mutatja jobban, hogy több anyag és album jelent meg halála óta mint életében. Négy album került kiadásra halála előtt. Utána pedig 1 stúdió albumot, 2 "live" albumot és 10 válogatást. Legutóbbi dal tőle a 2014-es Django Elszabadul című film vége fele hangzik el. A rendező rajongója volt a rappernek és a családdal való egyeztetés után kapta meg a dalt és a felhasználási jogot (a szám címe egyébként "Unchained").

Konkrétan a zenéjére áttérve. Mint már mondtam élete során négy stúdióalbumot juttatott el a nagyközönséghez. Ezek egytől egyik kritikai sikereknek örvendett és emellett rettentő magas példányszámban fogyott. Kritikailag is és a hallgatóság körében is a legelismertebb a 27 dalt számláló két lemezes utolsó album, az All Eyez on Me, amiből amerikában több mint 5 milliót adtak el belőle 15 év alatt.

Részemről pedig: egyet értek a tömeggel. Ez lett szerintem is a legjobb albuma! Rengeteg remek és sokat mondó szám, a kor neves rappereinek közreműködésével mint Dr. Dre, Snoop Dogg, Nate Dogg vagy Redman.
2Pacnek nagyon komoly érzéke volt a szövegíráshoz, szerintem. Borzasztó jó sorokat volt képes írni, kreatívak és jól szólnak.
Most pedig röviden néhány számomra érdekesebb dal:

• Az első számomra kellemes szám például a harmadik album címadó dala: Me Against the World, ami szerintem azon túl, hogy mennyire jó, egy jobb képet ad az egészről, kis szelete a kornak, apró betekintés 2pac világába és az életmódba.
• Old School - ez már egy fokkal tágabb képet ad a hozzáállásról és a kultúráról. Meg, ha bele nézel a szövegbe a kor majd, minden jelentősebb rapperének a neve elhangzik, nyilván elsősorban, azoké, akik jelentettek valamit az előadónak.
• Ambitionz Az a Ridah - Mai napig kedvencem az All Eyez on Me nyitó dala. Nem tudok mit hozzá fűzni, ehhez a dalhoz.
• Life Goes On - Egy kiválló ballada az elhunyt társaknak. Igazából ezt talán utólag magának is írhatta volna. Sokat mondó, kreatív.
• California Love - Szintén egy élet stílust leíró dal, valamivel könnyedebb hangvétellel. A klip meg egy party. Az autotune refrén és Dr. Dre közreműködése pedig csak javít az egészen

Őszintén ennyi lett volna a részemről. Nem tudom mennyire nézne ki ma másképp a szakma, ha élne, illetve, hogy milyen zenét készítene mondjuk ma.

Ja igen érdemes lenne megemlíteni, hogy készülőben van egy film is róla, aminek az előzetese 2Pac születésnapján jelent meg, azonban azzal (ahogy én tudom) most mindenféle jogi probléma van... Egy rövidebb összefoglalóba nyilván nem lehet mindent leírni, de én igyekeztem minél több dolgot összeszedni a kedves olvasóknak. Mára ennyi fért bele, biztos kimaradt valami fontos, de ebben ez a leggyönyörűbb.

A banda rajongó tábora csak gyarapodott, egyre nagyobb sikereket értek el az előző album után két évvel újabb lemez készítésébe fogtak. A DreamWorks-öt ott hagyták (vagy a DreamWorks őket, kinek, hogy tetszik) és 2004-es év nyár végére (aug. 31) kiadták negyedik stúdió albumukat. Kritikusoknak nem tetszett annyira, mint a korábbi próbálkozás (a lovehatetragedy) azonban az eladásokban jobban szerepelt, mint előbb említett elődje.

Az album maga ismét kisebb tónus váltáson esett át. Sokkal inkább nu-metál, mint a lovehatetragedy volt és sokkal inkább fogyasztható, mint az Infest volt. Véleményem szerint itt sikerült megtalálni azt a fajta hangzás világot, ami jól hangzik, egyedi és Jacoby-nak is jól áll. Mindezek mellé, mély, érdekes vagy tanulságos szövegeket írtak. És tényleg az, hogy minden szám elkülönül és mégis egy hangzás világban egy egészet képes adni. Nem sok rosszat, tudok erről az albumról mondani. Ja igen, azt még tudni kell, hogy nem az eredeti "Not Listening"-gel kezdődőt, hallgattam meg, ahol a "Do or Die" még "Visions" volt, hanem egy újabb kiadást. Kiemelendők:

Blood - Remek kis zúzás az elejére, kicsit oda mondósabb szöveggel. A dob fantasztikusan szól és a végén a zúzás valami elképesztő! Kötelező meghallgatni! Mondjuk a refrénen lenne mit dolgozni, de ez úgyis csak a huszonötödik hallgatásnál fog feltűnni.

Getting Away with Murder - Az egész stílus és koncepció, amit az albumhoz kitaláltak ebben az egy dalban összpontosul. Lehet elég ezt az egy dal meghallgatni és akkor mindenki eldöntheti magának, hogy kell-e ez még neki s végig hallgatja az albumot vagy beéri azzal a három, négy perccel, amit ez a dal nyújt.

Scars - Az egyik legmélyebb dal az albumon. Remek hangszereléssel és hangzás világgal. A screaming nem lóg ki, nagyon is passzol, egyszerűen üt a dal. Ezt  hallani kell.

Blanket of Fear - Ez egy olyan dal, ami az eredeti szettbe nem volt benne, csak az új kiadásba. Nekem nem is igazán tetszett ez a dal. Szerintem egy alacsonyabb pörgés számon megy és kevésbé kreatív, mint az eddigiek. Egyébként az eredeti kiadásba ennek a helyén egy Just Go című dal volt, ami szintén nem olyan jó, mint bármi más ezen az albumon.

Az album második fele szerintem valamivel gyengébb, mint az indítás, de még így is remek az album. Nu metál műfaj kedvelőknek érdemes tenni, vele egy próbát. Számomra borzasztó kellemes és üdítő időtöltés volt az album, ami a hangzás béli telitalálatnak tudok be. Nem tudom, hogy velem van a baj, hogy én nem veszem észre az album hibáit vagy mindenki más nem ért hozzá, de ameddig ez nem változik:

Basement Score: 91%

Na akkor folytassuk a triónk pályafutását. Az első album sikerei után, 2004-ben kibővültek egy fővel: Barry Stock csatlakozott szólógitárosként, így Adam áthangolta szólógitárját ritmusgitárrá. 2005-ben kiötölték az album második albumának tervét, amelyet One-X-re kereszteltek és következő év júniusában ki is adtak. Ez az album hozta nekik a legnagyobb sikert (háromszoros platina az államokban), és mai napig a rajongók kedvenc TDG korongja.

Igazából sok mindenben nem változott az elődhöz képest. A stílus és a mondanivaló megmaradt, ez a lemez is legalább annyira egybe van mint az előző volt. Hangulat a helyén van, a dalok jól szólnak és meg tudod mondani a dalokról, hogy igen, ezek valóban Three Days Grace számok. Egy valamiben viszont szerintem változtak, és jó irányban. Az énekes is meg a banda is kicsit felengedett, már olyan értelemben, hogy kiadják magukból ami bennük van, és nem olyan görcsösek a számok, mint voltak a korábbi albumnál. Erősebbek az alapok és a hang is. Nagy általánosságba komolyabb gondok nincsenek a számokkal. Mindegyiket lehet szeretni, és még változatosak is valamilyen szinten, amitől nehezebb ráunni az albumra. Kiemelendők:

Animal I Have Become - Talán az egyik legsokatmondóbb dal, legyen szó a címről vagy az effektív szövegről. Szól rendesen, hangulatos és könnyen magával sodor. Az egyik legismertebb dal talán az albumról.

Riot - A legütősebb szám, amit elárul a címe is. Személyes kedvencem az albumról és a diszkográfiából is.

Gone Forever - Legenergikusabb lelkifröccs valaha. Remekül komponált és érdemes meghallgatni. Témáját leszámítva ez sem igazán különbözik a többitől, de ettől nem lesz rossz.

Mivel a számok nem igazán tartogatnak meglepetéseket, így nehéz beszélni róluk. Ugyan azt tudom csak elmondani többször. Minden egyes dal, hozza ugyan azt a szintet ami persze egy nagyon szép teljesítmény és ezt nem vitathatjuk, sem a bandától, sem ettől az albumtól, de nincs meg ez az "azta ****" pillanat, olyan ami igazán emlékezetesség tenné a bandát vagy az albumot... és ezt sajnálom

Basement Score 69%

Ryde:
Mellkas szaggató basszus, szemrákot okozó fények, koncert utáni sípoló fülek, őrjítő fejfájás. Röviden így foglalnám össze a dolgot, de mielőtt nagyon bele mélyednénk itt a dolgokba, ejtenék pár szót a helyszínről.
A Budapest Park-ba volt, és a szervezés olyan  hogy arra nem találok szavakat. Ez a "a főbejárati pénztárnál veheted át a VIP karszalgodat a már meglévő jeggyel (mert csak karszalaggal mehetsz be), amit persze kapu nyitás után 3 perccel osztanak, majd ha ez meg van, bandukolj el a VIP kapuhoz, ahol kapunyitás után 10 perccel kapják meg az engedélyt arra, hogy beengedjenek minket..." - Legalább jól nézett ki, meg minden.

A koncert előtt, egy ideig néhány pop zene ment, majd a kivetítőn elkezdődött egy film. P Mobil koncerteket vetítettek és azt hallhattuk. Fél órával a kiírt kezdés után pedig színpadra lépett az igazi P Mobil. Őszinte leszek, sosem hallgattam igazán P Mobilt, de gondoltam, majd megkérdőjelezi, hogy miért is nem. Nagyon sokat gondolkodtam, hogyan is mondjam el milyen élmény volt színpadon látni egy magyar viszonylatban elkerülhetetlen régi motoros bandát. Nosztalgia... hiszen az én gyermekkoromnak nem volt részese. De mégis valami ilyesmiről lenne szó. Ott a sok vén rókaközt engem is áthatott a nosztalgia és a fiatalos életöröm. Megfoghatatlan érzést nyújtott nekem ez a koncert. Mondjuk másfél óra után kezdte megadni a lábam magát, de megérte. Azt, hogy milyen dalokat játszottak őszintén nem tudom. De jól szóltak. Amit furcsáltam, hogy értem, hogy Lóránt itt a zenekar vezető, de az mit is tesz. Amit furcsáltam, hogy ugye az énekes a zenekar hangja, akkor miért nem ő vezeti át a dalokat? Mindig felbandukolt az öreg, elmondta prózaian az indító négy sort és lebandukolt. Néha csörgő dobolt, meg jól érezte magát vagy háttér énekelt, de legtöbbször csak fel-le rohangált. A közönség élvezte. Nem igazán csinált dolgokat állt énekelt, ha kellett kiabált és csak bólogatott. Örültem neki, kellemes ilyennel találkozni. És akad itt még valami. Ahogy tudom ez valamiféle jubileumi koncert volt, és számukra fontos a magyarság, ezért a 2,5 órás koncertet olyan dolgokkal töltötték ki, mint hegedű, brácsa(?), fuvola, nép dal éneklés vagy kisfilm vetítés. Szép és jó, meg megható, de egy rock koncerten ez hiányzott a legkevésbé.

Végeredményben amikor szólt, akkor nagyot szólt és ha vannak még esetleg, akik nem ismerik a P Mobilt, mint ahogy voltam én is. Egy koncertre megéri elmenni, vissza fizeti az élmény az árát. Csak néha érdemes eltekinteni a szövegtől, főleg ha nem vagytok oda a hazafias rock-ért. Egy élmény volt, köszönöm Frenck a meghívást!

Pontosan egy évvel ezelőtt kerül publikálásra első cikkünk a Disturbed - Sickness, ami még merőben másképp festett. Sokat fejlődtünk az egy év alatt. Most mindannyian összeszedtünk néhány gondolatot.

Ryde
Három jó barát ült össze megosztani gondolatait rock bandákkal kapcsoltban, semmi több. Emlékszem az elején, mikor ment az egyezkedés, hogy végül ki melyik formációval foglalkozzon. Idővel kialakult a formalitása is az egésznek.  Én borzasztó hálás vagyok az egészért. Új bandákat ismerhettem, de volt, hogy számomra már ismert bandák kerültek új megvilágításba. Plusz remekül szórakozom a blogon való szöszölés közben, úgy érzem hasznosan töltöm az időm, és ha mindez még tetszik is az embereknek és olvassák csak hab a tortán.

Torcher
Örülök, hogy van egy felület, amire arról írhatok amit szenvedélyesen szeretek, az pedig, hogy valakinek ezzel addig ismeretlent tudok bemutatni már sikerélmény. Ha az égvilágon senki nem olvasná amit időnként a blogra hányok, folytatnám, mert az írás kikapcsol, viszont elképesztően motiváló azt látni, hogy egyre többen kíváncsiak arra, amit kedvtelésből firkálgatok már egy éve. Igyekszünk fejlődni, próbáljuk tartani a bejegyzések gyakoriságát, mert már két kezemen nem tudom megszámolni, annyian vagyunk! Boldog szülinapot nekünk! És nőjön az a Pince Army!

Frenck

Tudom hogy mostanában semmi aktivitást nem mutattam se felétek se a szerkesztőség felé amit nagyon szégyenlek. De most egy nagyon nagy lépés előtt áll a családom. Költözünk Angliába. Ezért kérek tőletek bocsánatot és időt. Ne haragudjatok. <3 A pince: Összeültünk és írtunk, megosztottuk. Semmi más nem történt. És ez 3 srácot jobban összehozott mint bármi más. Én is ismertem meg rock bandákat. Ti is. És ez hogy másoknak leírhatom a véleményem egy adott bandáról és segítek megismerni...... nagyon jó érzés. És az hogy olyan srácokkal írok együtt akikről tudom hogy ha kint leszünk nem hagynak cserben, számíthatok rájuk. Imádom őket és a blogot. <3 És nagyon örülök hogy érdekel titeket amit csinálunk. Eszméletlenül örülök neki. Imádlak titeket <3

Most egy nagyon rövid statisztika következik:
-Eddig megírt cikkek: 61 cikken keresztül foglalkoztunk 15 bandával (amiből 7-tel egyenlőre végeztünk) valamint egy koncert beszámoló volt még, illetve a napokban várható még egy!
-Legolvasottabb cikk: Skillet - Skillet (jelenleg 980 megtekintéssel)
-Az első nagy(obb) áttörés: Scar the Martyr - Scar the Martyr (jelenleg 488-as megtekintéssel)

Mindannyiunk nevében, borzasztó hálásak vagyunk, minden megtekintésért, a végére pedig pár szó a jövőről:
A munkálatok nem állnak le, cikkek jönnek folyamatosan, még rengeteg banda van a tarsolyunkban, talán olyan is aminek a létezéséről se tudtok, pedig illene. De tartogatunk még meglepetéseket. Egyrészről egy hónapon belül érkezik egy új rovat a blogra, amiről majd csak akkor leplezzük le, hogy mi is az. Továbbá pedig várhatóan, igyekszünk a régi cikkeket kiegészíteni a Basment Score-ral, ami eltarthat egy darabig, de idővel meglesz (ez pontszám beli változással is járhat).
Köszönjük az eddigi megtekintéseket, robogunk tovább és érkezik a folytatás!

Szerkesztőség

Végére pedig néhány kép!

Semmi sincs elfelejtve. Régen belekezdtem a PRoach-ba, aztán másba is meg jött a Skillet maraton, de most vissza tértünk ide. Lássuk csak... A Jacoby, Jerry, Tobin, Dave négyes felállásnál jártunk. Azaz 6 éve nem történt változás. 2001 decemberében megkezdődtek a munkálatok és nyárra már a hallgatóság elé is tárták a harmadik stúdió albumunkat.

Nem tudtam mit várjak. Egy baba a piros háttér előtt fejhallgatóban rock villát mutat. Végig suhantam a dallistán és semmi olyan nem volt amit hallottam volna korábban, vagy csak a címe is ismerősen csengett. Aztán megértettem miért van ez így... Amivel ez kevesebb mint az Infest volt, az az atmoszféra teremtés. Őszintén a dalok nem szólnak rosszul, van amelyiknek még komoly mondanivalója is van. De akkor, hol itt a baj? Talán, hogy a dalok hangzása kevésbé egységes, vagy megkockáztatom azt is, hogy kevésbé érdekes. Nem igazán hallottam újat vagy megdöbbentőt. Legalább negatív oldalon sem emelkedik ki az album. Ez egy remek középszínvonalú album. Akkor a kiemelendők:

Time and Time Again - Az eddigi legjobb PRoach rap verze. A refrén, ha nem is az igazi, a többi maximálisan fantasztikus. Egy jobb refrénnel ez a szám közel tökéletes lenne. De így is ajánlom meghallgatásra, nu-metál fanoknak főleg!!!

She Loves Me Not - Hangulatos és valami féle dallama is van, amitől kicsit fülbemászóbb mint a többi. Kis viszonzatlan szerelmi, ami tele van meglepetésekkel. A végén még azt is megtudjuk, miért is nu-metál a Papa Roach! Remek lett a végén a rap rész.

Singular Indestructible Droid - Hát ez a cím... Ismét egy zúzós, hőrgős, odavágós dal! Jól áll a bandának ez is, és itt is jól meg lett csinálva, több egyedisége van mint a legtöbb számnak. Nem igazán passzol a képletbe, de valahogy, tudtam neki örülni.

Nulla elvárás ellenére meglepően kellemeset csalódtam a lovehatetragedy-ben. Általában olyan nem rossz számok, amik között néha olyan tételek vannak, amit biztosan fogok még hallgatni.

Basement Score 65%

Célba értünk. Néhány hét kemény munkája és eljutottunk a Skillet friss korongjához. Most kiderül, vajon megérte ezt a rengeteg munkát és a banda hálát ad nekem, hogy ennyi időt beleöltem a munkásságuk kivesézésébe. Hölgyeim és uraim akkor vegyük górcső alá a kilencedik stúdió albumot: Unleashed!

Őszintén, erre talán megérte várni. A legjobb Skillet albumot kapták kézhez a rajongók!  A kezdés valami elképesztő, és ezt nem csak az első számra értem. Ahogy szépen sorba jöttek ki a dalok az album előtt, kezdtem örülni. Nagyon is... de aztán mégis csak voltak kételyeim. A banda ugyanis tud felemás albumot készíteni, volt már rá példa nem is olyan rég. De sikeresen meggyőztek arról, hogy komoly helyük van a szakmában és nem kell többé sóhajtsak, ha meglátom,hogy Skillet.

Az albumon többféle szám van. Több kicsit más stílust kipróbáltak. Lassabb, pörgősebb, elektronikusabb. Ezért is van az, hogy tele van meglepetéssekkel a korong. Mindez persze jó értelembe. Megvan a csapat kis saját stílusa, és ezt a végsőkig kihasználja és a legtöbb esetben jól is működik. A jobbnál jobb alapokat a szövegek tetőzik. Kiemelendők:

Feel Invincible - Ez volt az első megjelent dal az album promóciója alatt. Hát nekem ütött! Engem azonnal meggyőzött és reménnyel töltött el az érkező korong iránt. Amúgy maga a szám nagyon pörgős, szerintem van egy baromi jó sodrása. Az elektromos dolgokat minimálon jól használják. Hard rockot kedvelőknek tudom ajánlani. Skillet fanoknak kötelező!

Stars - Ez volt a harmadik előzetesen megjelent dal az albumról. Lassabb mint az előző dalok, de valahogy passzol, mert benne van az ami egy Skillet dalba benne kell legyen. Mondani valója is van ami szintén csak emeli a dal minőségét, aki szereti a kicsit elmélázós rockot és esetleg szeretne valami mást hallani a Skillettől, vagy csak egy nyugisabb dalt keres takarításhoz, ez tökéletes.

Undefeated - Itt használják valamivel intenzívebben az elektronikus elemeket. És feltudtak erre húzni egy jó számot. Kivételesen a szöveg talán nem ér fel az eddigiekhez, de a hangulat nagyon is a helyén. Az alap jól szól, John hangja pedig változatos és szintén nagyon jól szól!

The Resistance - Lezárásnak remek. A dal végén van még egy rövidke kis gitár, ami tök jó. Ebben a dal a csaj is kap egy kis átvezető szerepet a refrén előtt, remek az is. De maga a szám is teljesen jó. Tetszik az alap, a refrén talán kicsit kevesebb, mint a többi dal esetében, de itt sem vérzik el a dal.

Minden dal egyedi, minden dal valami más. Egy nagyon jó színvonalon mozog az album. A tempó kicsit csapong, ha egybe hallgatod, de külön-külön a számok megállják a helyüket. Néha hard rock, olykor pop-rock vagy indusztriál. A legmeglepőbb számomra, hogy aznap kint voltak a dalok Youtubeon is. Azt hittem, nem tudok majd linkelgetni. De ott van, ingyen, legálisan... Tessék meghallgatni!

Basement Score: 83%

Az új album előtti utolsó állomás, ez nem más mint a 2013-as Rise. 2011 elején történt néhány változás, Ben Kasica kikerült a bandából Jonathan Salas-t vették fel a helyére, akit azonnal vissza váltott Ben. Ez az időszak sem tartott sokáig, ugyanis végleg lecserélték Seth Morrison-ra. És ez a jelenlegi végleges felállás is. Majd három, hónap kemény munkának eredményeképpen született meg a Rise, amit júniusban dobtak piacra.

A hagyományt megőrizve: A borító nekem kifejezetten tetszik, egyszerű, de mégis bír valamiféle szimbolikával. És akkor ha kigyönyörködtük magunkat a látványban, halljuk, hogyan is szól! Két féle dal van a korongon. A baj ezzel csak annyi, hogy a minőség is így oszlik meg. Vannak azok a dalok amiket az album alap keretébe írtak. Ezek az ilyen lázító, felemelkedés és harc dalai, ezek a jobbak. Aztán meg a többi. És ebből több is van... kár érte. Alapvetően a jó dalok nagyon jók. Hangtechnikailag is és az ének is rendben van. A maradék pedig gyengébb minden tekintetben. Kiemelendők:

Rise - Baromi jó elektronikus effektek. Stílusos indítás és érdekes mód, nekem itt nem hiányzott a háttér vokál. Nem rossz, meg nem is arról van szó, hogy zavar, csak szerintem kicsit felesleges. Tényleg remek alappal operál ez a szám (is). A hangulatot és az energiát maximálisan szolgáltatja. És ez a lázadás feeling is átjön 

Good to Be Alive - Elnyújtott, és unalmas. Bár a vége tartogat meglepetést, végül az se lett az igazi. Túl hosszú, lassabb és zeneileg is gyengébb. Tudnak ők normális balladát is írni, ez nem az lett.

Not Gonna Die - az album legismertebb darabja (azt gondolom). Nem rossz. Energikus, az indítás fantasztikus és dal közben is vannak zseniális pillanatok de a teljes szám is az egyik legjobb. Ismét talán a háttér éneket kifogásolnám, de nincs vele baj. Epikus és megadja azt amit a címtől elvársz.

Circus for Psycho - Legtöbbet mondó dal talán. Itt is átadja a lázadó érzést. Mesteri indítás, a gitár ebben a számban lenyűgözött. Maga az ének is jó, sőt itt a háttérvokál nekem még hozzá is adott. És az a szóló...

Salvation - Itt már teljes mértékben a háttér vokálos csajé a főszerep és ez nem tesz jót. Nincs akkora energiája. Nem is... Csak a Skillet nem erről szól!

Sajnos a végére az album vissza vett a tempóból, ami az egész kárára ment. A csaj énekeltetése is egyre gyakoribb lett, ami szintén rosszul sült el, mert akár milyen jó hangja van , más tónust ad a daloknak, ami ide nem igazán hiányzott. Jobban indult mint ahogy végződött. Mind esetre én örültem, az előzőhöz képest jobb. És akkor hamarosan meglátjuk idén hova jutottak.

Basement Score: 68%